megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Szomszédolni megy a PAFC II

Bicskén lép pályára vasárnap NB III-as csapatunk.

Ellenfelünk nyolc győzelemmel, kilenc döntetlennel és öt vereséggel az előkelő hatodik helyen áll jelenleg a tabellán. A naptári évben még ők sem tudtak nyerni, hozzánk hasonlóan két remivel nyitották 2022-t. Veszprémben és a Komárom elleni hazai bajnokin is pontosztozkodás történt. Ellenben a legutóbb hat meccsükön nem kaptak ki, ami intő jel. Öt vereségük közül négyet az első kilenc fordulóban gyűjtöttek be (többek közt ellenünk), azóta viszont alaposan belelendültek. Jelenleg öt ponttal előznek meg minket. A legjobb góllövőjük Sóron Tibor hat találattal.

A legutóbbi bicskei fellépésünkre még 2020-ban került sor, akkor 2–1-re kikaptunk, azóta viszont arattunk egy hazai 7–2-es diadalt is ellenük. Reméljük, hogy ez alkalommal is kitesz magáért támadásban a Nagy-csapat.

NB III, nyugati csoport, 23. forduló

Bicskei TC – Puskás Akadémia FC 

2022. 02. 27. Bicskei Sporttelep

Vezeti: Papp

Nagy Ádám vezetőedző:

„Igazi szomszédvári rangadóra számítok. Szeretnénk megismételni az őszi teljesítményyünket, ám nagyon nehéz feladat előtt állunk, hiszen a Bicske rutinos és fineszes csapat. Mi viszont minden lehetőségre fel vagyunk készülve a játékukat illetően.”

A tripla is benne volt – így látta a meccs hőse

A kétgólos Corbu Marius visszatekintése az Újpest elleni 2–0-s...

LÉGIÓSKÖRKÉP

Gyurcsóval a soraiban jutott tovább az AEK Larnaca az EL-ben, Sallai lesgólt...

Heti mérleg

Volt és jelenlegi akadémistáink játékpercei az elmúlt...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 Kisvárdai Várkerti Stadion

MECCSINFÓ nyilnyil

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Sparta Praha – Puskás Akadémia U15 (Bican Cup)  2–0
Puskás Akadémia U15 – MSK Zilina (Bican Cup)  0–0
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2–0
Puskás Akadémia U19 - Banik Ostrava  1-1
Puskás Akadémia U16 - FK DAC 1904  2-2
Puskás Akadémia U14 - Banik Ostrava  3-1
Hajduk Split - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1-0
Puskás Akadémia U15-Dinamo Zagreb  0-2
MSK Zilina-Puskás Akadémia U15  2-2
Puskás Akadémia U15-SK Slavia Praha  1-1