megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Pályán az utánpótlás

Hármasával lőtték utánpótláscsapataink a gólokat.

Székely Gábor együttese hazai pályán továbbra is hibátlan a tavaszi A csoportos küzdelmekben, miután az Illés Akadémia-Haladás együttesét 3–1 arányban múlta felül.

Edzőnk a következőképpen értékelt a lefújást követően: „Az idei szezonban másodszor játszunk fizikális mérkőzést az Illés Akadémiával. Nem ez a filozófiánk, de öröm látni, hogy a játékosok nem ijednek meg ilyenkor sem, mentálisan is bírják a terhelést, és az eredmények is azt mutatják, hogy jó úton járunk. Fontos három pontot szereztünk az amúgy jó erőkkel bíró Illéssel szemben.”

U19, bajnoki
Puskás Akadémia – Illés Akadémia-Haladás 3–1 (2–1)

Gólszerzők: Perfetto (4.), Demeter (12.), Kapus (93.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ITT megtekintheti.

Az idei Puskás–Suzuki-kupára készülő együttesünk a Vasas vendégeként nyerte meg első tavaszi bajnoki mérkőzését. Kiss Mártonék szervezett és jó játékkal gyakorlatilag harminc percenként találtak az ellenfél kapujába, így a győzelem nem is lehetett kérdés a mérkőzés végén.

„A gyerekek nagyon szervezetten és motiváltan játszottak. Mérkőzésről mérkőzésre jobb állapotba kerülünk, ezen az úton kell tovább mennünk” – foglalta össze tömören a találkozót Kiss Márton.

U17, bajnoki
Vasas Kubala Akadémia – Puskás Akadémia 0–3 (0–1)

Gólszerzők: Major (35.), Jacsó (61.), Retter (82.)

Laczkó Zsolt első tétmérkőzésére készült akadémiánk U15-ös együttesének az élén, s rögtön egy rangadó várt a magyar válogatottnál is tevékenykedő edzőnkre. A Budapest Honvéd együttese az első félidőben már 2–0 arányban vezetett, de csapatunk tartását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy fegyelmezett játékkal fordítani tudott, és itthon tartotta a három pontot.

Újdonsült edzőnk így értékelte első győzelmét: „Nagyon jó mérkőzést játszottunk, és azt gondolom, hogy amit gyakoroltunk a felkészülés alatt, azt viszontláthattuk akár labdabirtoklásban, akár támadásvezetésben. Nagy nyomást tettünk az ellenfélre a két kapott gól ellenére. Jó focit játszottunk, és végig uraltuk a játékot. Csak pozitívan tudok beszélni a játékosokról.”

U15, bajnoki
Puskás Akadémia – Budapest Honvéd-MFA 3–2 (0–2)

Gólszerzők: Mondovics (62.), Miskolczi (69.), Gamauf (80.)

A mérkőzés összefoglalója:

Legifjabb akadémiai csapatunk napra pontosan három hónapja játszotta utolsó bajnokiját. U15-ös együttesünkhöz hasonlóan hátrányból fordítva tudott nyerni. Nagy Szilárd legénysége a Győr ellen az első félidő legvégén kapott gólt követően a második félidőben háromszor mattolta a vendégegyüttes védelmét, Balog Kristóf ráadásul az utolsó pillanatban érte el a győztes találatot.

U14, bajnoki
Puskás Akadémia – ETO FC Győr 3–2 (0–1)

Gólszerzők: Balog (53., 80.), Kőhalmi (70.)

Eigner Eszter leánycsapata Szegedre látogatott, hogy a St. Mihály együttesével mérkőzzön meg. Az ifjú hölgyek igazán kitettek magukért, hiszen kiütéses győzelmet arattak. A mérkőzésen Paluska Enikő góllal debütált első bajnoki találkozóján.

A nap legnagyobb különbségű győzelmét ünneplő edzőnk így értékelte a sikert: „Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, amelyet a saját játékunkkal nyertünk meg. Elégedett vagyok a csapattal, Paluska Enikőnek pedig külön gratulálok, hogy góllal mutatkozott be a csapatban.”

Leány U15, bajnoki
St. Mihály FC – Puskás Akadémia 0–10 (0–5)

Gólszerzők: Simon (4), Vadász (2), Krasznai (2), Paluska, Herczeg

Újabb egy évig marad nálunk

Sahab Zahedi az előttünk álló szezonban is minket erősít...

Női futsal Eb: vereség a házigazdától

Szalkai Kitti és a magyar válogatott fejet hajtott a favorit előtt, mely hat...

Nyolc távozó első csapatunknál

NB I-es keretünkből hat játékossal nem hosszabbítottunk...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  2–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - MTK Budapest  0–7
FC Nagykanizsa - Puskás Akadémia FC II  1–2
Videoton Baráti Kör - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  4–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  1–3
Puskás Akadémia U17 (leány) - MTK Budapest  2–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  7–0
DVTK - Puskás Akadémia U14  3–5
Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1