megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Ellenfélnézőben: Paksi FC

Bognár György igazi „gólmasinát” csinált együtteséből, de a jó formába lendült paksiak kilenc veresége azt mutatja: ők sem legyőzhetetlenek.

Rúgjunk több gólt, mint az ellenfél! – akár ez is lehetne a paksi ars poetica, ezzel azonban túlságosan leegyszerűsítenénk a tolnaiak taktikai repertoárját. Ha valaki testközelből átélhette, hogy mi az, amihez Bognár György együttese nagyon ért (a góllövés), akkor azok sajnos mi vagyunk – a legutóbbi öt egymás elleni bajnoki mérkőzésből egyiken sem úsztuk meg két kapott gól alatt. Ráadásul jelenleg is parádés formában vannak, a Mezőkövesd ellen 4–0-ra nyertek, ezzel pedig már 60 (!) gólnál járnak, mely messze a legjobb mutató az OTP Bank Ligában. Csatáruk, Ádám Martin már szinte „bebombázza” magát a válogatottba a 23 meccsen lőtt 23 góljával. A nehéz csontozatú támadó meg is előzte volt csapattársát, a tavaly nyáron Dunaszerdahelyre igazoló Hahn Jánost, aki az előző idényben 22-vel lett gólkirály, felülmúlva az előző 10 év legjobb hazai eredményeit. Összegezve, mindent elmond a harcmodorukról, hogy az elmúlt másfél évben minden bajnokin szereztek legalább egy gólt.

Ilyenkor persze mindig hozzá kell tennünk, hogy a szezonbeli 46 kapott gól is igen magas, konkrétan ezzel is listavezetők az élvonalban a paksiak (a mi kapusaink ennél 21-szer kevesebb alkalommal szedhették ki a labdát a hálóból). Utoljára 10 fordulóval ezelőtt játszottak olyan meccset (Debrecenben 1–1-el zártak), amikor háromnál kevesebb gól született. Idén egy vereségük van, nemrégiben a szintén ritmust fogó Gyirmót tréfálta meg őket (2–3), ám előtte a Groupama Arénában aratott diadaluk (3–0-ra, gyönyörű gólokkal páholták el a Fradit) jelezte, hogy tényleg fittyet hánynak a papírformának. Nem véletlen tehát, hogy a 4. helyre kapaszkodott fel az „atomváros” csapata, a 10 győzelem, 4 döntetlen és 9 vereség és 34 pont áll a nevük mellett.

A téli játékosmozgásról: Bognár György vezetőedző fia, a karmester Bognár István Ciprusra igazolt, vele pedig 13 gólpassz is távozott, viszont az MTK-tól visszatért Haraszti Zsolt pont a Ferencvárosnak lőtt góljával jelezte, hogy Pakson van a legjobb helyen. A kölcsönből visszatérő középpályáson kívül a Puskás Akadémián nevelkedett Kocsis Bence, a fehérvári Nyári Patrik – őt tovább is adták a III. Kerületnek – és a honvédos Kovács Nikolasz kötött ki még Pakson. Kulcsár Dávid szabadon igazolhatóként szintén a III. Kerület játékosa lett, Debreceni Ákos Szegedre, Lorentz Márton Siófokra, Bognár Dávid pedig Kazincbarcikára került ideiglenesen.

Ha már itt tartunk, ellenfelünk régóta csak magyar játékosokkal áll fel, a többségük jó érzékkel, ám többnyire máshonnan igazolt labdarúgó, az említett Harasztin, Böde Dánielen és Szabó Jánoson kívül nem sok ős-paksi van köztük. Saját nevelésű játékosok terén az akadémiának köszönhetően mi lényegesen jobban állunk, és most jó lenne megmutatni ellenük, hogy a pályán is mi vagyunk a jobbak. A tabellán legalábbis hét pont az előnyünk velük szemben, erre lehet és kell is építeni önbizalom terén a pénteki meccs előtt. De az is tény, hogy egységes, ráadásul a koronavírusnak a jelek szerint remekül ellenálló csapattal van dolgunk, amelyet nem könnyű legyűrni.

A tripla is benne volt – így látta a meccs hőse

A kétgólos Corbu Marius visszatekintése az Újpest elleni 2–0-s...

Fölényesebb siker is lehetett volna

Így értékelt Hornyák Zsolt az Újpest ellen 2–0-ra megnyert...

Corbu-dupla és győzelem az Újpest ellen

20 éves középpályásunk először...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 Kisvárdai Várkerti Stadion

MECCSINFÓ nyilnyil

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Sparta Praha – Puskás Akadémia U15 (Bican Cup)  2–0
Puskás Akadémia U15 – MSK Zilina (Bican Cup)  0–0
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2–0
Puskás Akadémia U19 - Banik Ostrava  1-1
Puskás Akadémia U16 - FK DAC 1904  2-2
Puskás Akadémia U14 - Banik Ostrava  3-1
Hajduk Split - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1-0
Puskás Akadémia U15-Dinamo Zagreb  0-2
MSK Zilina-Puskás Akadémia U15  2-2
Puskás Akadémia U15-SK Slavia Praha  1-1