megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Újabb győzelmet ünnepelhet a PAFC II

Második csapatunk a tabellán előttünk álló Pápát győzte le.

Jó formában várta Nagy Ádám csapata az NB III, nyugati csoportjának 32. mérkőzését, ugyanis a legutóbbi négy mérkőzésén háromszor is nyerni tudott és mindössze két gólt kapott, miközben hét alkalommal zörgették meg az ellenfél hálóját. Vendéglátónk az első félidőben még tartotta a lépést csapatunkkal, a második játékrészben, azonban már nem maradt ellenszerük Magasföldiék ellen, így végül magabiztos játékkal szerezte meg újabb győzelmét második együttesünk.

„Az első félidő második részét leszámítva a mérkőzésen dominánsan tudtunk fellépni, mind csapatjátékban, mind mentálisan. – értékelt a mérkőzés után Nagy Ádám – Úgy gondolom megérdemelten hoztuk el a 3 pontot Pápáról.”

NB III, nyugati csoport, 32. forduló
Pápai Perutz FC-Puskás Akadémia FC II 2-4 (1-1)

Gól: Magasföldi (2), Kocsis, Szabó

A mérkőzés jegyzőkönyve ITT megtekinthető.

NB III: Gólzáporos győzelemmel búcsúztatta az óévet a PAFC II.

Nyolcat lőttünk a Csornának, Magasföldi mesternégyesig jutott az őszi...

U14: Ötödik helyen zártuk a Szomszédvár Kupát

Deák Zsolt tanítványai a Topolya SC ellni magabiztos győzelemmel...

Az U17-es lányok is az élen karácsonyoznak

U15-ös csapatunk pedig tíz gólt lőtt a Szegednek az...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  1–3
Puskás Akadémia U16 - DVTK  4–2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U17  4–1
Újpest FC - Puskás Akadémia U19  3–1
Puskás Akadémia U14–NK Osijek (Szomszédvár Kupa)  0–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - ST. Mihály FC  10–0
Puskás Akadémia U17 (leány) - ST. Mihály FC  6–0
Puskás Akadémia U14–FC Kosice (Szomszédvár Kupa)  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány)  0–4
Munkács–Puskás Akadémia U14 (Szomszédvár Kupa)  1–1