megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Legyőzte a Soroksárt, már ötödik a női csapat

A második félidő elején sikerült kétgólos előnyt szerezni, melyből egyet megőriztünk a lefújásig. 

Női futball

#NoiNBI #noi15

⏲ 2022-05-01

Női csapatunk abban a tudatban fogadhatta a ligautolsó Soroksárt, hogy egy győzelemmel megelőzheti a DVTK-t és feljöhet az ötödik helyre (mellesleg – csúnya kifejezéssel élve – kiejtheti soros ellenfelét). Kicsit idegesen kezdtünk, de azért többször is veszélyt tudtunk kialakítani az ellenfél kapujánál, a centerezések azonban vagy nem jutottak el csatárunkhoz, Tatielyhez, vagy a védők blokkoltak az utolsó pillanatban. Kovács Eszter helyzeténél már a hálóban kötött ki a labda, sajnos azonban les miatt nem adta meg a gólt a bíró, így a szünetre maradt a gól nélküli döntetlen. (A vendégeknek is akadt egy ajtó-ablak helyzete, mely elrontásáért köszönetet mondhattunk.)

A folytatásban egy hatalmas helyzetet hagytunk ki, a balról belőtt labdát Sinka vágta közelről kapu fölé. Ekkor egyértelműen fölényben voltunk és ennek emg is lett az eredménye. Előbb egy szabadrúgás után lerántották az egyik játékosunkat, amiért büntetőt ítélt a bíró, ezt pedig Tatiely gólra is váltotta. Egy percre rá pedig egy helyzetünknél a menteni igyekvő védőről került a hálóba a labda, ezzel pedig megkettőztük a fórt. Ettől kezdve nyugodtabban játszahattunk, egészen addig, amíg hátul össze nem zavarodtunk az ellenfél egyik kontrájánál, mely végén sakk-mattra kijátszottak minket és szépítettek a soroksáriak. A vége így némi idegeskedéssel telt, de kihúztuk az utolsó pár percet. Győzelmünkkel megelőztük a DVTK-t és már az ötödik helyen állunk. 

Gyerünk tovább, hölgyek! Még van három forduló.

Halászi Kinga vezetőedző:

„Örülünk a három pontnak, voltak jó periódusaink, de a végét nehézzé tettük magunknak. Bár összességében megérdemelt a győzelem, aminek örülünk, főleg, hogy így előrébb is tudtunk lépni a tabellán, dee ennél jobban kell futballoznunk a jövőben.”

MECCSKÉPEK!

Simple Liga Női NB I, 18. forduló

Puskás Akadémia – Soroksár SC 2–1 (0–0)

Gól: Tatiely, Nagy (öngól), illetve Patkós

JEGYZŐKÖNYV

Legifjabb lánycsapatunk a Pécset győzte le a felsőházban. Ezzel biztosan tartjuk második helyünket (az FTC előnye hét pont).

Leány U15-ös bajnokság, felsőházi rájátszás, 2. forduló

Puskás Akadémia – Pécsi MFC 3–0 (2–0)

Gól: Kézdy, Bak, Vadász

Eigner Eszter vezetőedző:

„Az eredményhez gratulálok a csapatnak, szükségünk volt a három pontra. A mutatott játékkal ma nem vagyok teljesen elégedett, de egy nagyon fiatal csapattal álltunk fel, sok hiányzónk volt.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1