megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

A dobogó megvan, a győzelem nincs

Ismét az európai porondon – az MTK elleni gól néküli döntetlen azt jelenti, hogy csapatunk zsinórban harmadik évében végez a legjobb háromban.

Együttesünk abban a tudatban érkezett az Új Hidegkúti Nándor Stadionba, hogy ha csak egy pontot szerez az MTK elleni összecsapáson, akkor is bebiztosítja dobogós helyezését, s ezzel nemzetközi kupás részvételét. A nagy csatának ígérkező találkozón Markek Tamás nevével kezdődött a mieink összeállítása, kapusunk utoljára a Budapest Honvéd elleni 0–0-ra végződő mérkőzésen állt a gólvonalon a kezdő sípszónál. A kispadon is volt rég látott arc: a keresztszalag-szakadásából felgyógyult Mohamed Meghrani ugyanis leülhetett a cserék közé, belga-algériai jobbhátvédünk a MOL Fehérvár elleni 1–0-ás hazai siker alkalmával volt utoljára a keret tagja.

A harmadik percben adódott az első lehetőség csapatunk előtt: Alexandru Baluta lőtt el kapásból egy visszafejelt labdát, ám a középre tartó labdát magabiztosan fogta a házigazdák kapusa, Milan Mijatovic. Az első negyedórát követően egyértelművé vált, hogy az MTK a stabil védekezésre fektette a hangsúlyt, és onnan próbált meg gyors támadásokat építeni, ám az Artem Favorov-Urblík József-Yoell van Nieff középpálya komoly feladat elé állította a kék-fehéreket. Hiába szűrtek ugyanakkor remekül fedezeteink, akcióinkból hiányzott az átütőerő az első negyedórában.

A 18. percben Van Nieff előtt adódott egy számára ajtó-ablak helyzet, Baluta visszagurított labdáját követően ugyanis szemben állt a kapuval, a dolog szépséghibája, hogy a puskalábú középpályásunknak a gyengébbik lábára érkezett a játékszer, így a lövés elkerülte a kaput. Az első hazai lehetőség a 23. percben Bojan Miovszki előtt adódott, ám a gyenge átvételt követően nem találta el Markek kapuját, aki ősszel éppen ebben a stadionban debütált az NB I-ben.

A 33. percen kerültünk a legközelebb a gólszerzéshez: Van Nieff Sebastián Herrerát ültette hintába, majd gurított Urblík elé, aki 18 méterről okosan akart csavarni a felső sarokba, centikent múlt, hogy nem örülhettünk ismét szépségdíjas találatnak.Három perccel később Nagy Zsolté volt a következő átlövési kísérlet: egy kavarodást követően Baluta pöckölte ki a labdát az MTK védők gyűrűjéből, válogatott balhátvédünk pedig állítgatás nélkül lőtt kapura 20 méterről – kaput sajnos ezúttal sem sikerült találni. Az első 45 perc végén Vad II István játékvezető nem jelzett hosszabbítást, így gól nélkül tértek az öltözőbe a csapatok.

Játékukat élénkítendő a szünetben kettőt is cseréltek a vendégek, Herrera helyére Branislav Sluka érkezett, míg a meglehetősen enerváltan futballozó Stieber Zoltánt Kovácsréti Márk váltotta. A 49. percben mégis mi kerültünk helyzetbe: Baluta szögletét Patrizio Stronati fejelte kapura, Mijatovicsnak nagyot kellett nyújtóznia, hogy újra szögletre mentse a próbálkozást. Az 51. percben ritkán látható jelent zajlott a pályán, a játékvezető került a földre; az éppen védekezni igyekvő Balutával ütközött. Szerencsére az ütközésben sem Vad II István, sem támadó középpályásunk sem sérült meg.

Gyakorlatilag az 59. percig kellett várnia Markek Tamásnak, hogy labdába érhessen a mérkőzésen. Ekkor egy hosszú indításra kellett kilépnie a kapujából, hogy felvegye a földről a labdát a 16-os sarkánál. A 66. percben az MTK kihasználta az össze cseréjét, ugyanis három helyen is változtattak a hazaiak. Vancsa helyére Gheorghe Grozav, Horváth Artúr helyére Mezei Szabolcs jött be, Sztefan Szpirovszkit pedig a ma érettségiző Kovács Mátyás váltotta. Egy perccel később Hornyák Zsolt is változtatott csapatán. Skribek Alen és Corbu Marius érkezett a pályára, ami azt jelentette, hogy Baluta és Luciano Slagveer számára ért véget a találkozó.

A cseréket követően a vendégek voltak aktívabbak: a 70. percben Kovácsréti tört be bal oldalról a 16-oson belülre és lőtte el a hosszú sarok felé a labdát, ám Markek fantasztikus mozdulattal tudott hárítani és jelezte, hogy az elmúlt hónapokban sem felejtett el védeni. A 73. percben hálóőrünk ismét párbajt vívott Kovácsrétivel, és ismét nyert: a vendégek cseréje újfent a hosszú sarok irányába lőtt közelről, de megint kapusunk örülhetett a végén.

A 76. percben ismét két helyen változtatott Hornyák Zsolt. Az egyébként jól játszó Urblík helyére Komáromi György érkezett, míg az elmúlt két mérkőzésén négy találatig jutó Sahab Zahedit Libor Kozák váltotta. Folyamatosan próbálkoztunk, hogy megszerezzük a vezető – és minden bizonnyal győzelmet érő – találatot. A 78. percben az igen agilisen futballozó Nagy Zsolt próbálkozott éles szögből, de ezúttal sem sikerült Mijatovics kapuját eltalálni, míg 85. percben a csereként érkező Komáromi már próbára tette a vendégek hálóőrét, aki villámgyors mozdulattal tolta szögletre a labdát.

Hogy mennyire komolyan vették komolyan a találkozót a csapatok azt jól jelzi, hogy a 90. percben Mijatovics is felment egy hazai szöglethez. A három perces hosszabbítás végén Futács Márkó előtt adódott még egy hatalmas helyzet, de kaput ő sem talált, így maradt a gól nélküli döntetlen – ismét indulhatunk az Európa-konferencialigában!

OTP Bank Liga, 31. forduló
MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 0–0

Új Hidegkúti Nándor Stadion, 2022. május 4.

Vezette: Vad II. (Márkus, Berényi)

Sárga lap: Zahedi (30.), Baluta (53.), van Nieff (90.), ill. Kovácsréti (80.)

MTK: Mijatovics – Varju, Rajkovic, Nagy Zsom., Herrera (Sluka, 46.) – Stieber Z. (Kovácsréti, 46.), Szpirovszki (Kovács M., 66.), Horváth A. (Mezei Sz., 66.), Vancsa Z. (Grozav, 66.) – Miovszki, Futács

PAFC: Markek – Szolnoki, Stronati, Spandler, – Favorov, Urblík, Van Nieff, Nagy Zsol. (Deutsch L., 85.) – Slagveer (Skribek, 67.), Zahedi, Baluta (Corbu, 67.)

A tripla is benne volt – így látta a meccs hőse

A kétgólos Corbu Marius visszatekintése az Újpest elleni 2–0-s...

Fölényesebb siker is lehetett volna

Így értékelt Hornyák Zsolt az Újpest ellen 2–0-ra megnyert...

Corbu-dupla és győzelem az Újpest ellen

20 éves középpályásunk először...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 Kisvárdai Várkerti Stadion

MECCSINFÓ nyilnyil

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Sparta Praha – Puskás Akadémia U15 (Bican Cup)  2–0
Puskás Akadémia U15 – MSK Zilina (Bican Cup)  0–0
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2–0
Puskás Akadémia U19 - Banik Ostrava  1-1
Puskás Akadémia U16 - FK DAC 1904  2-2
Puskás Akadémia U14 - Banik Ostrava  3-1
Hajduk Split - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1-0
Puskás Akadémia U15-Dinamo Zagreb  0-2
MSK Zilina-Puskás Akadémia U15  2-2
Puskás Akadémia U15-SK Slavia Praha  1-1