megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Szemtől szemben a nyolcszoros bajnokkal

A régi motoros MTK lesz NB I-es női csapatunk ellenfele a nagy izgalmakat tartogató bajnoki hajrá következő összecsapásán.

Bár a Soroksár legyőzésével, 21 összeszorgoskodott pontunkkal az ötödik helyre ugrottunk a tabellán, korántsem dőlhetünk hátra, a maradék három bajnoki hétvégén ugyanis még kemény mérkőzések várnak ránk. Szombaton rögtön a nyolcszoros bajnok, négyszeres kupagyőztes MTK-val nézünk szembe a Simple Női Liga 19. fordulójában.

A fővárosiak a Ferencváros után – tíz győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel, valamint 32 egységgel – az ETO erős szorításában jelenleg a második helyen állnak a ranglistán. Nekik is nagyon kellenek a pontok, hogy – meglépve a szintén 32 pontos győriektől – a nagy rivális Fradi ellenében a bajnoki elsőségért szállhassanak harcba.

Ami az eddigi egymás elleni mérlegünket illeti, korábbi találkozóink közül az első 2–2-es iksszel, a második 1–0-s MTK-győzelemmel végződött. Játékosaink közül első élvonalbeli szezonunk elején Szemán-Tóth Barbara, Diószegi Fanni és Mayer Zsófia egyaránt a kék-fehérektől érkezett együttesünkhöz, de pályafutása során Krascsenics Petra is megfordult a nagy múltú csapatnál.

Az MTK 2001 óta létező női csapata története során nyolcszor nyerte meg az NB I-es bajnokságot – megtörtént, hogy a kék-fehérek öt egymást követő idényben is aranyérmesek lettek, s az elmúlt több mint tíz évben mindig a zöld-fehérekkel ádáz csatákat vívva, kizárólag a két csapat, az MTK és az FTC között dőlt el a bajnoki cím sorsa.

Hogy hogyan futunk neki a bajnoki hajrának, azt Halászi Kinga vezetőedző mondja el nekünk: „Három forduló maradt hátra, hogy matematikailag is biztossá váljon a bennmaradásunk. Előrefelé is tekingetünk, szeretnénk közelebb kerülni a Haladáshoz, esetleg megcsípni a negyedik helyet a bajnokságban. Az MTK ellen támadófutballal lépünk fel, gólra törően fogunk játszani, a védelmet pedig stabilizáljuk. Jó hangulatban készülünk a következő összecsapásokra.”

MTK Budapest – Puskás Akadémia

2022. május 7., szombat, 16.30

Budapest, BKV Előre Sporttelep

Labdarúgás és tudomány: eszmecsere minden szegmensben

Eddigi legátfogóbb konferenciáját rendezte akadémiánk,...

Kitüntették Pelle Judit doktornőt

Rangos elismerésben részesült a Puskás Akadémia orvosi...

Évet zár az U14 is

Az elmét is fel kell frissíteni egy nagy meccs előtt. Ezt vallja Almási...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  1–3
Puskás Akadémia U16 - DVTK  4–2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U17  4–1
Újpest FC - Puskás Akadémia U19  3–1
Puskás Akadémia U14–NK Osijek (Szomszédvár Kupa)  0–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - ST. Mihály FC  10–0
Puskás Akadémia U17 (leány) - ST. Mihály FC  6–0
Puskás Akadémia U14–FC Kosice (Szomszédvár Kupa)  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány)  0–4
Munkács–Puskás Akadémia U14 (Szomszédvár Kupa)  1–1