megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Iksz az MTK ellen – jövőre is a NB I-ben!

Újabb értékes ponttal gazdagodott, 2–2-es döntetlent ért el élvonalbeli női csapatunk a nyolcszoros bajnok MTK ellen, s mostanra biztossá vált: a 2022/2023-as idényben is ott leszünk az NB I-ben.

Meghatározó forduló várt ma első osztályú női csapatunkra, s Halászi Kinga tanítványai bizony a találkozó súlyának megfelelően álltak bele az összecsapásba. Lányaink a nyolcszoros bajnok, négyszeres kupagyőztes MTK-val farkasszemet nézve korántsem ijedtek meg, s első közös mérkőzésük végeredményét lekopírozva, hátrányból felállva 2–2-es döntetlent játszottak a kék-fehérekkel. A dolog egyetlen aprócska szépséghibája, hogy akár a győzelem is meglehetett volna, hiszen Mayer Zsófi duplájával, ha csak egyetlen percig is, de vezettünk, ám az MTK-nak a 90. minutumban sikerült a találkozót ikszre mentenie. Sebaj, első számú célunk – leginkább egyébként annak köszönhetően, hogy Astra kikapott a DVTK-tól – így is sikerült, két fordulóval a pontvadászat vége előtt ugyanis eldőlt, hogy megvan a bennmaradás – a következő idényben is próbára tehetjük magunkat az NB I-ben.

Az MTK elleni találkozót követően így értékelt Halászi Kinga vezetőedző: „Ami az egész évben jellemző volt ránk, hogy egy győztesnek tűnő meccset nem sikerül megnyernünk, most is megtörtént, ugyanakkor – különösen az első félidei játék alapján – maximálisan elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Úgy gondolom, a lányok az idény legjobb játékát hozták. Elkerülhető gólokat kaptunk, de megyünk tovább, a hátralévő két mérkőzésen, az ETO és a Haladás ellen is a három pontért fogunk küzdeni, hogy minél feljebb léphessünk a tabellán.”

Simple Női Liga (NB I), 19. forduló

MTK Budapest – Puskás Akadémia 2–2 (0–0)

G.: Mayer (66., 89.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Újabb egy évig marad nálunk

Sahab Zahedi az előttünk álló szezonban is minket erősít...

Női futsal Eb: vereség a házigazdától

Szalkai Kitti és a magyar válogatott fejet hajtott a favorit előtt, mely hat...

Nyolc távozó első csapatunknál

NB I-es keretünkből hat játékossal nem hosszabbítottunk...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  2–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - MTK Budapest  0–7
FC Nagykanizsa - Puskás Akadémia FC II  1–2
Videoton Baráti Kör - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  4–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  1–3
Puskás Akadémia U17 (leány) - MTK Budapest  2–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  7–0
DVTK - Puskás Akadémia U14  3–5
Puskás Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  1–3
Puskás Akadémia U17 - Banik Ostrava (felk. mérk.)  2–1