megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP
HUN ENG

Életben tartott Honvéd-remények


A kispesti gárda Szűcs Tamás tizenegyesével 1–0-ra verte a csak a második félidőben igazán aktív Sportingot.

Különböző helyzetből futott neki a pénteki nap első találkozójának a két együttes a Puskás-pályán: a Honvédnak mindenképpen nyernie kellett, hogy a folytatásban esélye legyen egy előkelőbb helyezésre, míg a lisszaboniak tiszta lappal indultak. Az első negyedórában aktívabb is volt a budapesti gárda,  amely több helyzetet is kialakított; a tavalyi döntős luzitánok az ellenfél kapuja előtt gyakorlatilag életjelt sem adtak magukról. Nem csoda hát, hogy a piros-feketék szerezték meg a vezetést, miután egy nyilvánvaló portugál szabálytalanságot követő tizenegyesből csapatkapitányuk, Szűcs Tamás betalált (1–0).

A Sporting valamivel agilisabban jött ki a második félidőre, és Adair Kandala lövésénél már Molnár Mátyás kapus közbeavatkozására is szükség volt. A portugálok kilencese a 39. percben is helyzetbe került, de éles szögből leadott lövése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A félidő dereka tájára ellaposodott a mérkőzés, így a nézők joggal reménykedhettek abban, hogy a frissítőszünet a játékban is némi pezsgést hoz. A Sporting továbbra is aktívabb volt a magyar együttesnél, Ivanildo Mendes ballábas távoli lövése például nem sokkal a felső léc fölött zúgott el. Ám hiába a próbálkozások, a Honvéd simán kihúzta a hátralévő időt, így életben tartotta döntős reményeit.

KÉPGALÉRIA!

XV. Puskás–Suzuki-kupa, B-csoport

Budapest Honvéd-MFA–Sporting CP 1–0 (1–0)

Gól: Szűcs T. (27.)

Honvéd: Molnár M. (kapus); Sebe, Átrok, Kalocsány (László M., 31.), Simon B. (Fábiánkovits, 43.), Savsak (Vojtko, 35.), Braun B., Szűcs T., Kocsis G., Menyhárt, Pintér M. (Mihály B., 43.).

Sporting: Correia (kapus); Queta, Machado, Monteiro, Momade (Moreira, 54.), Vitorino (Silá, 48.), Viola (Nikitenko, 48.), Mendes, Kandala, Baldé (Pereira, 54.), Chaves.

A tripla is benne volt – így látta a meccs hőse

A kétgólos Corbu Marius visszatekintése az Újpest elleni 2–0-s...

LÉGIÓSKÖRKÉP

Gyurcsóval a soraiban jutott tovább az AEK Larnaca az EL-ben, Sallai lesgólt...

Heti mérleg

Volt és jelenlegi akadémistáink játékpercei az elmúlt...

TOVÁBBI HÍREK
HUN ENG

Honvéd hopes kept alive


The Kispest side defeated Sporting 1–0 with Tamás Szűcs's penalty, with the Portuguese side only really active in the second half. 

The two teams started Friday's first encounter on the Puskás-pitch from different positions: Honvéd had to win to have a chance of a worthier place, while the Lisbon squad started with a clean sheet. The Budapest side were more active in the first quarter of an hour, creating several chances, while last year's finalists from Lisbon were virtually harmless in front of their opponents' goal. No wonder, then, that the Red and Black team took the lead after their skipper Tamás Szűcs converted a penalty following an obvious Portuguese foul (1-0).

Sporting came out a little more dynamically in the second half, and Adair Kandala's shot already required the intervention of goalkeeper Mátyás Molnár. The Portuguese number nine had another opportunity in the 39th minute, but his shot from a sharp angle was just wide of the left post. As the game settled down towards mid-second half, the spectators were rightfully hoping that the drinks break would bring some life into the game. Sporting continued to be more active than the Hungarian side, Ivanildo Mendes's long-range left-footed shot just flew over the bar. However, the Iberian efforts were in vain as Honvéd calmly ran the clock down to keep their hopes of playing the final alive.

GALLERY

XV. Puskás–Suzuki Cup, group B

Budapest Honvéd-MFA–Sporting CP 1–0 (1–0)

Goalscorer: T. Szűcs (27.)

Honvéd: M. Molnár (goalkeeper); Sebe, Átrok, Kalocsány (M. László, 31.), B. Simon (Fábiánkovits, 43.), Savsak (Vojtko, 35.), B. Braun, T. Szűcs, G. Kocsis, Menyhárt, M. Pintér (Mihály B., 43.).
Sporting: Correia (goalkeeper); Queta, Machado, Monteiro, Momade (Moreira, 54.), Vitorino (Silá, 48.), Viola (Nikitenko, 48.), Mendes, Kandala, Baldé (Pereira, 54.), Chaves.

 
A tripla is benne volt – így látta a meccs hőse

A kétgólos Corbu Marius visszatekintése az Újpest elleni 2–0-s...

 
LÉGIÓSKÖRKÉP

Gyurcsóval a soraiban jutott tovább az AEK Larnaca az EL-ben, Sallai lesgólt...

 
Heti mérleg

Volt és jelenlegi akadémistáink játékpercei az elmúlt...

More news

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 Kisvárdai Várkerti Stadion

MECCSINFÓ nyilnyil

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

MECCSINFÓ nyilnyil

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC

augusztus 14. | 18:00 | Kisvárdai Várkerti Stadion

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Sparta Praha – Puskás Akadémia U15 (Bican Cup)  2–0
Puskás Akadémia U15 – MSK Zilina (Bican Cup)  0–0
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2–0
Puskás Akadémia U19 - Banik Ostrava  1-1
Puskás Akadémia U16 - FK DAC 1904  2-2
Puskás Akadémia U14 - Banik Ostrava  3-1
Hajduk Split - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1-0
Puskás Akadémia U15-Dinamo Zagreb  0-2
MSK Zilina-Puskás Akadémia U15  2-2
Puskás Akadémia U15-SK Slavia Praha  1-1