megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Döcögős kezdés után fordítottunk Zalaegerszegen

NB I-es csapatunk egygólos hátrányból állt fel, a debütáló Gruber Zsombor gólpasszt adott.

Visszafogott tempóban kezdtek a csapatok, az első negyedórában nem is történt említésre méltó esemény. Igyekeztünk letámadni a házigazdákat, akik gyorspasszos játékkal próbálták a lehető legtöbb futásra késztetni a mieinket. Sok szabálytalanság és pontatlan játék jellemezte a meccs első részét.

A hazaiak részéről a 18. percben Bedi Bence próbálkozott 20 méterről, de rosszul célozta meg a kapu bal oldalát, majd két perccel később Tajti szabadrúgása zúgott veszélyesen a bal alsó kapufa mellé. A 24. percben góllá értek a ZTE próbálkozásai. Ikoba Eduvie tört be a tizenhatosunkra jobb oldalról, és két lépés után 13 méterről, Batik becsúszó lába mellett kilőtte a jobb alsó sarkot. Tóth Balázs rajta volt az éppen a kesztyűje előtt megpattanó labdán, de néhány centi híján nem tudta hárítani a lövést. (1–0)

A 34. percben Mechack Ubochioma került gólhelyzetbe, elfektette a védőjét és 9 méterről középről már csak Tóth Balázs eszén kellett volna túljárnia. Nem sikerült, miután kapusunk szép mozdulattal kivédte a nem túl jól helyezett lövést. Nem telt el két perc és ismét Ubochioma növelhette volna a Zete előnyét, egyedül vezethette a kapura a labdát, de 12-13 méterről leadott lövése lecsúszott a lábáról. A hosszabbításban még Bojan Szankovics lőtt fölé majdnem 30 méterről. Nem nagyon tudtunk kijönni a saját térfelünkről, bár a védelmünk a zalaegerszegi találat után viszonylag jól állta a sarat, így egygólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A fordulás után Urblík József és Luciano Slagveer állt be. Az egyre jobban feltámadó szélben, amihez kisvártatva kiadós eső is társult, igyekeztünk újragondolni a játékunkat, ami a 48. percben majdnem meg is hozta az egyenlítést. Lamin Colley ígéretes helyzetben 10 méterről a védőkbe lőtte a labdát, az 53. percben pedig Alexandru Baluta hallatott magáról egy 16 méteres lövés formájában, ami csak kicsivel kerülte el a rövid felső sarkot. Az 57. percben a másik oldalon Ikoba villant ismét, de a fejesét blokkoltuk.

A 74. percben saját nevelésű akadémistánknak, Gruber Zsombornak is bizalmat szavazott Hornyák Zsolt, az ifjú tehetség most mutatkozott be első ízben az élvonalban.

Egy perc múlva sikerült egyenlítenünk: Corbu Marius jobbról, majd Skribek Alen balról próbálkozott, mindkét lövés lepattant a védőfalról. Nem így Baluta 18 méteres lövése, ami utat talált a jobb alsó sarokba. (1–1)

A gól egyre jobban meghozta a kedvünket, Gruber a 82. percben kiugrott, az alapvonaltól két méterről centerezni próbált, a vendégek kapusa épphogy odaért. Egy perccel később majdnem a vezetést is megszereztükű, amikor "mindenki" előtt elment egy bal oldali lapos beadás, középen két érkező is volt.

A 88. percben végül összejött a fordítás! Gruber lőtte be okosan a labdát az ellenfél büntetőterületének előterébe, Urblík átlépte, majd jobbról érkezett Slagveer és 15 méterről a bal alsóba helyezett. (1–2)

A meccs utolsó perceiben már rutinosan tartottuk az előnyt, ha nehezen is indult be a gépezet, de kijelenthető, hogy megérdemelt győzelmet arattunk. Külön öröm, hogy saját nevelésű játékosunk, Gruber Zsombor kulcsszerephez jutott a győztes találat kidolgozásában és a három pont megszerzésében. Gratulálunk!

MECCSKÉPEK!

OTP Bank Liga NB I 8. forduló

Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia FC 1–2 (1–0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2022. szeptember 11.

Vezette: Pintér Csaba

Gól: Baluta 75., Slagveer 88.

Sárga lap: Kiss 32., Baluta 34., Colley 57., Urblík 93., ill. Németh 50., Kálnoki-Kis 58., Meschack 71.

PAFC: Tóth – Mezgrani, Batik, Stronai, Favorov (Skribek 68.) – Van Nieff (Puljic) 62.), Kiss (Urblík 46.), Baluta, Corbu – Colley, Zahedi (Slagveer 46.)

ZTE: Demjén - Lesjak, Kálnoki-Kis, Mocsi, Bedi - Tajti, Sankovic (Szalay 89.), – Meshack (Santos 80.), Németh (Kovács 56.), Gergényi - Ikoba

Tartalmasan telt a szünet

Spandler Csabának a családi programok mellett a focivébére is jutott...

Női NB I: Hungária körúti kiruccanás a három pont reményében

Felnőtt női csapatunk az MTK otthonában zárja az őszi idényt.

Debütálás a javából: első válogatott meccsén betalált Stronati!

Jobban nem is sikerülhetett volna védelmünk oszlopának válogatott...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  1–3
Puskás Akadémia U16 - DVTK  4–2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U17  4–1
Újpest FC - Puskás Akadémia U19  3–1
Puskás Akadémia U14–NK Osijek (Szomszédvár Kupa)  0–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - ST. Mihály FC  10–0
Puskás Akadémia U17 (leány) - ST. Mihály FC  6–0
Munkács–Puskás Akadémia U14 (Szomszédvár Kupa)  1–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  6–0
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  2–0