megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Fantasztikus este Lipcsében, tovább oktatunk a halálcsoportban!

Szalai Ádám pimasz klasszisgóljával, a saját otthonában vertük meg a világsztárokkal teletűzdelt német válogatottat.

Akik féltették a Rossi-fiúkat, már az első percekben megnyugodhattak, látva, hogy a mieink bátran és ami a legfontosabb, higgadtan kezdtek. Már a 24. másodpercben szögletet rúgtunk, a labda is többet volt nálunk, több támadást vezettünk, bár gólhelyzetig ekkor még nem jutottunk. A németek közben igyekeztek felmelegíteni a legutóbbi találkozásunk alkalmával használt receptjüket, aminek alapján az egy pontot jelentő egyenlítő góljukat berúgták és a védők háta mögé ívelt passzokkal operáltak – nem sok sikerrel. A 16. percben már a második szögletünket rúghattuk, ami örökké emlékezetes momentum marad a magyar futballkrónikákban.

Szoboszlai Dominik kanyarította be a labdát a bal oldali szögletzászlótól, ami félmagasan érkezett az ötös bal sarkához közel álló Szalai Ádámhoz. A visszavonulását minap bejelentő klasszisunk háttal a kapunak, jobb sarkával hátrafelé kanalazva a hosszú felsőbe "oxizta" a labdát. Fantasztikus találat volt, megérdemelten szereztük meg a vezetést. (0–1)

A gól még jobban elbizonytalanította az egyébként sem túl acélos formát mutató németeket. Sok hibával játszottak a hazaiak, ha pedig a tizenhatosunk közelébe merészkedtek, a védelmünk csaknem hibátlanul takarított. A meccsnek ebben a szakaszában kiemelendő Kerkez Milos teljesítménye, aki mind hátul, mind a támadások építésében látványos megmozdulásokkal igazolta Marco Rossi "szimatát", hogy a kezdőbe állítsa a fiatal tehetséget. Az, hogy a magyar csapat az első játékrészben a hazaiak fölé nőtt, egyértelmű volt, ezt a lipcsei közönség is jelezte a maga módján. Egyre gyakrabban harsant fel füttykoncert, ráadásul harmadik szögletrúgásunknál az egyébként klubszempontból hazai pályán játszó Szoboszlait a nézők papírgalacsinokkal kezdték dobálni. Az első félórában a német válogatott jóformán nem jutott lövéshez, az első lehetőségüket a 38. percben alakították ki, amikor Müller 6 méterről Raum beadását fejelte erővel Gulácsi ölébe.

Az első játékrész lefújásáig többet volt a labda a mi térfelünkön, de Müllerék semmivel nem tudták megemelni a pulzusszámunkat.

A fordulás után három védős rendszerre álltak át a németek és magukhoz ragadták a kezdeményezést. A 49. percben Müller került helyzetbe, amikor egy jobboldali szabadrúgást rosszul talált el 12 méterről, a labda így keresztbe elsuhant a kapunk előtt. Négy perccel később Nagy Ádám kapott egy hatalmasat a hazaiak térfelén, a sípszó elmaradt, az ellentámadásból Gündogan indította Sanét, aki 5 méterről balról kapura lőtt, Gulácsi Péter spárgázva mentett hatalmasat. Egyre fokozták a ritmust a németek, igyekeztek minket odaszegezni a kapunkhoz. A 60. percben Kimmich eresztett meg egy hatalmas bombát messziről, de csak a jobb oldalháló rezdült meg.

A 66. percben ismét szerepet kapott a magyar válogatottban egykori akadémistánk, Kleinheisler László, Gazdag Dániel helyére állt be.

Néhány perc elteltével Süle szlalomozott át a tizenhatosunk előterébe, Raumhoz passzolt, aki Sané fejére ívelt, a fejes mellément. A 77. percben a Szalai helyére beállt Ádám Martin mutatta meg milyen a szegedi virtus, beverekedte magát a tizenhatoson belülre, az ötös bal sarkától kissé kisodródva megcélozta a hosszú alsót, Ter Stegen csak ujjheggyel érte el a jól helyezett lövést.

A német csapat irányított, a 77. percben pedig majdnem egyenlítettek a házigazdák. Gulácsi vetődött ki jól a fejelni készülő Havertz mellett, a labda éppen Kimmich-hez pattant, a jól irányzott, gólba tartó lövést Lang Ádám fejjel hárította.

A 86. percben Kleinheisler kis híján megszerezte a második gólt. Szalai indításával szépen ment el Kehrer mögött, az ötös vonaláról lőtt, de sajnos középre, így kimaradt a hatalmas ziccer. Az ellentámadásból Kimmich lőtt picivel a jobb alsó mellé.

A hajrában egyre elkeseredettebben támadtak a németek, teljesen beszorították a mieinket, de a magyar védelmi zárat ezen az estén - a hat perc hosszabbítás ellenére - képtelenek voltak feltörni. Ezzel az újabb győzelemmel Magyarország már 10 ponttal vezeti a halálcsoportot, hétfőn este pedig a négyes döntőbe kerülésért játszunk az olaszokkal. Az A-csoportos tagságunk már garantált, de ezzel a mentalitással még sokkal messzebbre is juthatunk...

Nemzetek Ligája 5. forduló

2022. szeptember 23., Lipcse, Red Bull Aréna

Németország–Magyarország 0–1 (0–1)

Vezette: Slavko Vincic

G.: Szalai Á. (17.)

Sárga lap: Szalai (40.), ill. Kimmich (24.), Rüdiger (90.)

Németország: Ter Stegen – Raum, Rüdiger, Süle, Hofman – Kimmich, Gündogan – Sane, Müller (Nmecha 85.), Gnabry (Kehrer 46.) – Werner (Havertz 69.)

Magyarország: Gulácsi – Lang, Szalai A., Orbán – Kerkez, Nagy (Styles 79.), Schafer, Fiola – Gazdag (Kleinheisler 66.), Szoboszlai (Nego 85.) – Szalai Á. (Ádám 66.)

Őszi első lett az U16-os csapatunk

Szombati eredmények az utánpótlás-bajnokságokból.

U17-es lányok: jó eséllyel az élen karácsonyozunk

U15-ös csapatunk pedig tíz gólt lőtt a Szegednek az...

Szomszédvár Kupa: az 5. helyért játszunk

U14-es csapatunk egy Eszék elleni vereséggel és a Kassa elleni...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  1–3
Puskás Akadémia U16 - DVTK  4–2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U17  4–1
Újpest FC - Puskás Akadémia U19  3–1
Puskás Akadémia U14–NK Osijek (Szomszédvár Kupa)  0–1
Puskás Akadémia U15 (leány) - ST. Mihály FC  10–0
Puskás Akadémia U17 (leány) - ST. Mihály FC  6–0
Puskás Akadémia U14–FC Kosice (Szomszédvár Kupa)  0–0
Munkács–Puskás Akadémia U14 (Szomszédvár Kupa)  1–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  6–0