Partnerünk, a Real Madrid
201011. 04.
Közös munka a képzésben, a múlt ápolásában, a jótékonyságban
„A történelem legsikeresebb klubjával", a Real Madriddal a leginkább Puskás Ferenc emléke köt össze minket. A legendás sportembert nem csak Felcsúton, hanem Madridban is múlhatatlan tisztelet övezi, ez ad alkalmat arra, hogy a királyi klub évről évre elküldje ifistáit a PUSKÁS–SUZUKI KUPA küzdelmeire, s hogy rendszeresen egyeztessünk a közös munka lehetőségeiről. Vezetőink a múlt héten Madridban tárgyaltak, és több örömteli konkrétumról számolhattak be.
Jakab János, felügyelő bizottságunk elnöke, madridi képviselőnk, Tóth-Zele József és Szöllősi György kommunikációs igazgató volt hivatalos a Real Madrid Alapítványnál és a királyi klub utánpótlás-bázisán tett látogatásra.
A Bernabéu Stadionban többek között Manuel Redondo általános igazgató és Julio Ronco, a RM alapítvány igazgatója fogadta az Akadémia képviselőit, az elnökség úgynevezett „Bőr Tárgyalójában", ahol egyrészt minden bútor bőrből készült, másrészt – ami a szívünknek rendkívül kedves – itt helyezték el az előző elnök, Ramón Calderón által készíttetett Puskás Ferenc szoborportrét., amelyet küldöttségünk már tavaly is megcsodálhatott, és (elsőként) lefotózhatott.
Jakab János a Real általános igazgatójának, Redondo úrnak nyújtotta át Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amelyet Florentino Pérez elnöknek címzett a Puskás Akadémia alapítója, s amelyben a magyar kormányfő méltatta a Real Madrid érdemeit, és az Akadémia valamint a magyar kormány mindenkori elkötelezettségét rögzítiette Puskás Ferenc emlékének ápolásában.
A spanyol sztárklub vezetői megerősítették, hogy amint a hivatalos engedélyek elkészülnek, a Real Madrid szakmai központjában utcát és egy futballpályát neveznek el Puskás Ferencről, továbbá felavatják a legendás játékos szobrát is. A klub minden segítséget megad továbbá a Puskás Hungary című dokumentumfilm tervezett madridi díszbemutatójához és a Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulóján, Madridban jövőre rendezendő jótékonysági koncert és szentmise megszervezéséhez.
A Real Madrid Alapítvány ugyanakkor partnernek kérte fel Akadémiánkat az első magyarországi Real Madrid Társadalmi Intergrációs Sportiskola megalapításához, amely – miként ezt már közel negyven országban teszi – a sport segítségével szeretne szocializálni, az oktatási rendszerbe bevonni társadalmilag hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyermekeket. A tárgyalások a következő hónapokban felgyorsulnak majd, és a következő tanévkezdetkor elindulhat az első magyarországi Real Madrid Sportiskola a felcsúti Puskás Akadémia jóvoltából.

Az Akadémia küldöttsége az egyre bővülő Valdebebas-ba, azaz a Real Madrid sportvárosába is ellátogatott, ahol a klub utánptólásának főnökeivel találkozott. Megegyezés született arról, hogy a minden bizonnyal húsvétkor tartandó PUSKÁS–SUZUKI KUPA 2011 egyik résztvevője ismét a Real U17-es csapata lesz, valamint, hogy jövőre az egyik ificsapatunk Madridban játszik majd edzőmeccset a Real megfelelő korosztályos csapatával.
A válogatottba meghívott játékosaink közül Nagy Zsolt...
Mindkét félidő végén jól összpontosított U17-es...
Az MLSZ TV összefoglalója a női NB I -es csapatunk címvédő...

NAPTÁR
