megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Ellenfélnézőben: DVSC

A hajdúságiak ellen visszahozhatjuk a győzelmi szériát. 

Ha volna egy mesebeli kristálygömbünk, ami az éppen aktuális ellenfelünk feltérképezésében segítene bennünket, valószínűleg elhomályosulna, ha a DVSC-ről faggatnánk. Dzsudzsák Balázsék ebben az idényben úgy tűnik, bármire képesek. Négy győzelmük mellett öt döntetlent és öt vereséget számlálnak, hajszálra pontosan ugyanannyi gólt rúgtak, mint kaptak, 25-25 a mutatójuk. 17 pontjukkal a hetedik helyen állnak és inkább az alsóházhoz vannak közelebb, mint az élbolyhoz. Az augusztusi szezonkezdet után hat fordulón keresztül nem tudtak nyerni, majd hazai pályán elkapták a Vidi grabancát és egy soványka 1–0-val megtört az átok. A Honvédot 4–3-ra, az Újpestet 4–1-re verték, legutóbb a Vasas otthonában arattak 3–0-s győzelmet. Legnagyobb arányú vereségüket Mezőkövesden és Zalaegerszegen szenvedték el, mindkét alkalommal 4–2 arányban. Két fordulóval ezelőtt a KTE otthonában 2–2-t játszottak, ami sokat elmond arról, hogy szombaton vajon mennyire számíthatnak sétagaloppra Hornyák Zsolt tanítványai. Legjobb góllövőjük Dorian Babunski és a már-már korábbi önmagát idéző, válogatott visszavonulására készülő Dzsudzsák Balázs 4-4 találattal.

Nyáron alaposan átalakult a DVSC kerete. Az érkezők: a román Raul Balbarau a Steauától, a szenegáli Matar Dieye a horvát Goricától, a montenegrói Meldin Dreskovics a Szutjeszka Niksicsből, Horváth Krisztofer egy szegedi kitérő után a Torinótól, a két görög, Alexandrosz Kyziridisz és Jorgosz Neofitidisz a szlovák Zlaté Moravcétől, a másik montenegrói Dusan Lagator a Wisla Plocktól, a holland-marokkói Karim Lukili a lett Rigától, Major Sámuel az Admira Wackertől, a spanyol Christian Manrique a ciprusi Olympiakosztól, a nigériai Peter Olawale az izraeli Haopel Raananától, Olekszandr Romancsuk pedig az ukrán PFK Lvivtől. A horvát Ante Erceg, a Bröndby korábbi játékosa még tavasszal csatlakozott a debreceniekhez, majd júliusban távozott.

Kölcsönből visszatért Lakatos Benjámin és két utánpótlásból felkerült játékossal is profi szerződést kötöttek, Erdélyi Benedekkel és Sipos Szabolccsal.

Elhagyta a csapatot diósgyőri irányba Bényei Ágoston, Gyönyörű Gergő Karcagra, Korhut Mihály a Debreceni EAC-hoz, Kovács Gergő, Sipos Szabolcs és Pintér Ádám a Szeged-Csanád Grosics Akadémiához, Kovács Péter a PMFC-hez, akadémiánk korábbi játékosa, Poór Patrik az MTK-hoz, a másik ex-Puskásos Tischler Patrik a Budafokhoz, Ugrai Roland a török Pendiksporhoz igazolt. A szlovák-magyar Tomás Kosicky, Pávkovics Bence és a szerb Marko Nikolics szabadon igazolhatóvá vált.

Kölcsönből visszatérhetnek Kalafat Álmos a Besiktastól és Soltész Dominik a Honvédtól.

Meccsinfó: Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás Akadémia FC

Szurkolói információk a Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás...

Skribek Pakson folytatja

Három és fél évre a Paksi FC-hez igazolt Skribek Alen.

Tökéletes felkészültség kell

Nagyon várja már a tavaszi bajnoki rajtot Tóth Balázs, aki...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 29. | 13:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 29. | 13:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 29. | 13:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15 - Kassa (felk. mérk.)  3–0
Puskás Akadémia U17 – Kassa (felk. mérk.)  1–1
Puskás Akadémia FC II - Abda SC  4–1
Rapid Wien–Puskás Akadémia U16 (felk. mérk.)  0–2
Rapid Wien–Puskás Akadémia U14 (felk. mérk.)  4–0
Puskás Akadémia FC - FK Jablonec  0-1
Puskás Akadémia FC - Karlsruher SC  1-0
Puskás Akadémia FC II–MÁV Előre FC FŐNIX (Fejér megyei I.)  5–0
Puskás Akadémia FC II - Főnix FC  5–0
Puskás Akadémia FC - BSC Young Boys  0-3