megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Győztes pótlás

U14-es csapatunk 3–2-re győzött a kisvárdaiak ellen a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzésen.

A meccs esős időben zajlott végig, ami nem könnyítette meg a csapatok dolgát, de mindkét együttes kitett magáért. Egy szép szabadrúgásgólla szereztünk vezetést Erdei révén, a helyzeteinket viszont jól hárította a várdai kapus, (például a sokat dolgozó Somogyi lehetőségénél) a szünet előtt pedig Almásinak is védenie kellett. A folytatásban a becserélt Somogyi Tamás két gólpasszt is adott gyors egymás után (Görög és Hódi talált a hálóba) , ezzel három gólos lett az előny, és úgy tűnt, hogy megtörjük az ellenállásukat. Nem így történt, a Várda szívósan futballozott ezen a délutánon, kétszer is szépítettek, így izgulnunk kellett a végén. De végül meg lett a három pont, így eltüntettük az MTK pontelőnyét a tabella elején. 

U14-es kiemelt csoport, a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Puskás Akadémia–Várda Labdarúgó Akadémia 3–2 (1–0)

G: Erdei, Görög, Hódi

Sárga: Almási

Almási – Németh–Hám, Finta, Bankó, Ádám – Ölbei, Erdei, Moldován – Serbin, Görög, Sebestyén

Csereként beállt: Hódi, Papp, Fogarasi, Pálmai, Somogyi, Balogh

Szomszédvárak találkozója Kisvárdán

U14-es csapatunk még beszorított egy nemzetközi tornát az őszi bajnoki...

A Csorna ellen zárja az évet a PAFC II

Babós Levente és társai szeretnék szépen zárni az...

Tanulságos randevúk Itáliával

Ásványi Domonkos és Kern Martin szerint jól...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 28. | 00:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Munkács–Puskás Akadémia U14 (Szomszédvár Kupa)  1–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  6–0
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  2–0
DVSC–Puskás Akadémia U14  1–0
Puskás Akadémia FC II  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  0–5
Puskás Akadémia U17 (leány)  2–1
Puskás Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia U14 - DVTK  2–1