megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Érzelmes pillanatok Bicskén és a Groupamában

Hat és fél hónapig tartó lábadozást követően a Bicske elleni barátságos meccsen tért vissza a pályára térdsérülése után Posztobányi Patrik, aki az Üllői úton még a lelátóról szorított a többieknek, de reméli, mihamarabb „éles bevetésen” is magára húzhatja első csapatunk mezét.

A bicskei gálameccsen hosszú-hosszú idő után először léptél a pályára a csapatban – a meccs utáni nyilatkozatodban lehetett is látni, hogy elöntöttek az érzelmek…

– Kemény hat és fél hónap van mögöttünk Szolnoki Rolival, hatalmas megkönnyebbülés volt újra a pályára lépni. Az elmúlt időszakban kőkeményen dolgoztunk a visszatérésért, Bicskén kint volt a családom is, nem csoda hát, hogy elérzékenyültem… A legnehezebb az volt, hogy nem lehettünk ott a csapattal minden pillanatban, és nem csinálhattuk azt, amit a legjobban szeretünk.

Most már teljes értékű játékosként készülsz a többiekkel. Az izmok, a szalagok már nyilván normálisan működnek – kezdesz belelendülni a fociba is?

– Az elején azt gondoltuk, nem lesz nagy gond, de aztán szembesülnünk kellett azzal, hogy a csapatedzések teljesen mások, mint az egyéni tréningek, és bizony látszott a hosszú kihagyás. De a mester, a stáb, a társak mindenben segítenek, és úgy vélem, napról napra egyre jobb a helyzet.

A Fradi elleni összecsapásra még nem nevezett Hornyák Zsolt. A tervek szerint mikor láthatunk tétmeccsen is a pályán?

– Múlt hétvégén az NB III-as csapatban játszottam egy félidőt a Nagykanizsa ellen. Most az a legfontosabb, hogy visszajöjjek a játékba, illetve minél több játékpercet kapjak, de nagyon remélem, hogy hétvégén, az Újpest ellen már ott leszek a keretben.

A lelátóról nézted a Ferencváros elleni idegenbeli győzelmünket az Üllői úton, ott, ahol eddigi utolsó NB I-es meccsedet játszottad. Milyen volt kívülről a mérkőzés?

– Annak ellenére, hogy nem futballozhattam, nagyszerű érzés volt, mostanában nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy a Groupama Arénában győzi le a Fradit. A pályán, illetve a kispadon sokkal jobban viselem az izgalmakat, a lelátóról nézve idegtépő érzés, hogy nem tudsz segíteni. Egy-egy szituációban bizony lendült is a lábam…

Az ünnepléskor viszont már ott lehettél az öltözőben. Vannak felvételek a fiesztáról, de milyen volt mindezt ott, a többiekkel együtt átélni?

– Hihetetlen érzés volt. Először győztük le a zöld-fehéreket idegenben, ráadásul harminc percen keresztül emberhátrányban játszottak a fiúk. A kiállításig mi domináltunk, utána pedig nagyot küzdöttek a srácok, úgy érzem, ebből a teljesítményből a következő pár meccsre is meríthetünk. Nem csoda, hogy hatalmas ünneplést csaptunk a végén – az előző két sikertelen bajnoki után a csapatból is sok-sok érzelem felszabadult.

Most az Újpest következik, amely a Mezőkövesd elleni győzelmével ellépett a kiesőzónából, de még mindig csak három ponttal van a vonal felett. Hogyan látod az esélyeket?

– Az lila-fehérekkel mindig kiélezett meccseket vívunk, ők a bennmaradásért küzdenek, mi pedig a dobogóért, úgyhogy mindkét gárda számára élethalálharc minden összecsapás. Ugyanolyan kemény párharcra számítok, mint a Magyar Kupában, ahol tizenegyesekkel ejtettük ki őket. A legfontosabb, hogy a mi játékunk érvényesüljön; gyors szélsőink, kreatív középpályásaink és csatáraink vannak, és meccsről meccsre egyre több helyzetet alakítunk ki. Hogy nyerünk-e, azt a találkozó előtt nehéz megmondani, de én bízom magunkban, és ha ugyanazzal a mentalitással játszunk, mint az Üllői úton, meglehet az újabb siker.

VIDEÓ: Kettős emberhátrányban, emelt fővel "estünk el"

A Simple Női Liga rájátszásának második...

Bravó, Bence! – Batiké az év gólja

Batik Bence kapta az OTP Bank Liga 2022/23-as szezonjának legszebb...

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U16  2–2
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  3–4
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  1–3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  1–2
Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1