megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Ellenfélnézőben: Kisvárda Master Good

Négy nyeretlen mérkőzés után új edzővel vár minket a Várda, Milos Kruscsics két fordulón belül másodszor meccsel ellenünk.

Bár még mindig a felsőházba tartozik, nincs könnyű helyzetben a Kisvárda. A szabolcsi együttes a legutóbbi négy fordulóban mindössze két pontot gyűjtött – legutóbb 1–1-et játszott a Mezőkövesd otthonában –, s a harmadikról a hatodik helyre csúszott le az OTP Bank Liga tabelláján. Így aztán a tavalyi ezüstérmesnél edzőváltásra szánták el magukat: a gárdát eddig irányító Török László helyett Milos Kruscsics kezébe került a kormányrúd. Az exújpesti tréner érkezése egyben azt is jelenti, hogy két egymást követő fordulóban két különböző csapattal meccsel a mieink ellen, a Megyeri útról ugyanis éppen a Pancho Arénában elszenvedett 5–1-es zakó után kell távoznia.

A várdaiak eleddig huszonnégy találkozón harminchárom pontot szereztek, nyolc győzelem mellett kilencszer ikszeltek, és hétszer szenvedtek vereséget, harmincötször vették be az ellenfelek kapuját, és harmincnyolcszor kapituláltak. Mindez azt mutatja, hogy a piros-fehérek leggyengébb pontja a védelem, több kapott gólja ugyanis csak a Paksnak és az Újpestnek van a tizenkét csapatos mezőnyben. Szombati ellenfelünk legjobb mesterlövésze a két éve érkezett lengyel támadó középpályás, Rafal Makowski, aki hét találata mellett két gólpasszt is kiosztott; őt a montenegrói Driton Camaj, valamint a bosnyák Jasmin Mesanovic követi hat, illetve öt góllal.

Hétvégi vendéglátónk hazai teljesítményével kapcsolatban megállapítható, hogy a várdai vár egyáltalán nem bevehetetlen erődítmény: az eddigi tizenkét meccsből négyszer ők, négyszer a látogatók nyertek, s ugyancsak négyszer osztozkodtak meg a pontokon aktuális vendégükkel az északkelet-magyarországiak – ennél gyengébb mutatóval csak a Honvéd és a Vasas „büszkélkedhet” az NB I-es mezőnyben.

A minapi edzőcsere mellett a várdaiak játékoskeretében is történtek változások a téli átigazolási időszakban. A Várkertbe tette át a székhelyét két bosnyák hátvéd, Enes Alic és Aleksandar Jovicic, a montenegrói kapus, Danijel Petkovic, valamint a szerb balszélső, Milos Szpaszics; az ukrán-magyar kettős állampolgárságú középpályás, Nazar Ponomarenko az utánpótlásból került fel az első csapathoz. A távozók listáján az albán-északmacedón Jasir Asani, a román Andrei Peteleu, valamint a szerb Szlobodan Szimovics szerepel.

VIDEÓ: Kettős emberhátrányban, emelt fővel "estünk el"

A Simple Női Liga rájátszásának második...

Bravó, Bence! – Batiké az év gólja

Batik Bence kapta az OTP Bank Liga 2022/23-as szezonjának legszebb...

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U16  2–2
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  3–4
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  1–3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  1–2
Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1