Bezár
kibomlo kibomlo

Fejes ma ellenfél lesz

A nyáron Siófokra távozott védő felkészülési meccsre érkezik

A mai első edzőmérkőzést az NB I-es rajtra készülő Siófok ellen játssza Hartyáni Gábor együttese. A felkészülési időszak elején járó csapatunk célja, hogy a játékosok „a fizikai állapotukhoz képest a lehető legtöbbet hozzák ki magukból” – fogalmazott az NB II-es bronzérmes csapat edzője.

Egy kőkemény délelőtti edzés után ma este Felcsúton játssza első felkészülési mérkőzését a Videoton Puskás Akadémia. Az ellenfél az NB I-es Siófok lesz, a balatoni csapatban pedig feltűnik egy Videoton-nevelésű futballista. Fejes András nyártól egy évig kölcsönben Siófokon szerepel, de mint megtudtuk, "Fegya" játszott már Felcsúton a felcsúti NB II-es csapat ellen. „A Vidi U17-es csapatával játszottam a Felcsút ellen, sőt, gólt is rúgtam. Igaz, kikaptunk 4-2-re Urbán Flórián csapatától. Nem most volt, de megtörtént, jártam már ellenfélként Felcsúton!” – mondta a pfla.hu érdeklődésére Fejes.

Hartyáni Gábor ismertette a mai mérkőzésre nevezett kezdő tizenegyet. A második félidőben szinte „sort cserélünk”, így minden játékos lehetőséget kaphat.

Somodi Bence – Vaszicsku Gergő, Papucsek Barna, Jankovics Zsolt, Farkas Norbert – Damir Milanovics, Soós János – Babos Barnabás, Szakály Dénes, Uros Nikolics – Lencse László.

A második félidőben:

Filip Pajovics – Vaszicsku Gergő, Macsicza Dávid, Papucsek Barna, Farkas Viktor – Damir Milanovics, Orbán Gáspár – Balog Gergő, Móri Tamás, Baracskai Roland – Elek Bence

 A mérkőzés este hat órakor kezdődik Felcsúton.

  

 
Kihagyott Puskás-helyzetek, izraeli győzelem

Az első félidőben három, a másodikban egy százszázalékos ziccert hibázó csapatunk 2–0-ra kikapott a Makkabi Petah...

Tovább olvasom
 
"Defektet kaptunk" a pécsi túrán

 NBIII-as csapatunk elveszítette a második edzőmeccsét.

Tovább olvasom
 
Kleinheislerék győzelemmel kezdtek

A horvát pontvadászat első fordulójában az Eszék 2–0-ra nyert hazai pályán.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Szárliget  8-1
Puskás Akadémia FC - OFK Zarkovo  2-0
Nyúl SC - Puskás Akadémia FC II  1-9
Puskás Akadémia FC - WKW ETO FC Győr  2-2
Puskás Akadémia FC - Szombathelyi Haladás  2-0
Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Ajax Amszterdam  2-0
AZ Alkmaar - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  3-1
Paris Saint-Germain - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  0-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - AZ Alkmaar  3-1