Bezár
kibomlo kibomlo

Kincs, ami van!

Hazatért Puskás Ferenc Spanyolországban őrzött hagyatéka

Többéves tárgyalássorozat után, az októberben elhunyt örökös, Puskás Anikó döntése nyomán hiánytalanul hazatért Magyarországra Puskás Ferenc eddig a spanyolországi Benidormban őrzött hagyatéka, amelynek jelentős része a nagy játékos labdarúgó- és edzői pályafutásával kapcsolatos tárgyi emlék, trófea, fotó, zászló és egyéb relikvia. A FourFourTwo végigkísérte a gyűjteményt rejtő 20 vasláda és két bőrönd útját, amelyről most először értesülhet a szélesebb nyilvánosság. Immár magyar földön vannak a Real Madriddal nyert, felbecsülhetetlen értékű trófeák is. Kezdődhet az anyag feldolgozása és kutatása – Felcsúton, ahol a hagyatékkal kapcsolatban kedden Orbán Viktor tartott sajtótájékoztatót. A hagyaték Magyarországra hozataláról szóló kisfilmet itt nézhetik meg.
Puskás Ferenc, a futballtörténelem nagy klasszikusa a Real Madriddal olyan magasságokba jutott, ahova magyar futballista talán sohasem jut el újra. Háromszor nyert BEK-et, csapatával elhódította az első világkupát, négyszer volt spanyol gólkirály. Ezen világsikerek tárgyi emlékeivel Magyarországon eddig nem találkozott senki. Azt sem tudtuk, léteznek-e ezek a kupák, érmek valahol.


Valamikor régen, vagy tíz éve arra kérték a már beteg Puskás Ferenc feleségét, hogy egy alakuló futballmúzeum kedvéért hozasson haza mindent, amit egykor férjével Spanyolországban hagytak. Szervezkedés, csomagolás kezdődött, majd kiderült, szélhámosságról van szó, és az ügy hosszú időre lekerült a napirendről.


Közben a Real Madrid, amely százezrek által látogatott klubmúzeumot üzemeltet a Bernabéu-stadionban, ugyancsak bejelentette igényét a gyűjteményre. Úgy tűnt, ezzel meg is oldódik a helyzet, igaz, Magyarország számára nem feltétlenül a legjobb forgatókönyv szerint. Ám ez a megoldás is húzódott, halasztódott, sokáig semmilyen végleges döntésre nem szánta el magát a család.


Aztán amikor 2007–08-ban a Puskás Hungary című nagy költségvetésű dokumentumfilmet forgatták, a rendező és a producerek részéről indult az újabb ostrom: meg kellene nézni, hogy mi minden van Puskásék birtokában Spanyolországban, hiszen nagy mennyiségű fotóról, mozgóképről is lehetett hallani. Ám a kinti hagyatékot kezelő Puskás Anikó, a legendás játékos lánya nemet mondott a kérésekre, a ládák lezárva maradtak.

 

Felbecsülhetlen értékeket rejtenek a Puskás-ládák

 

De milyen anyagról is van szó tulajdonképpen?

 

Nos, mindarról, ami Puskásék egykori madridi otthonából mára megmaradt. A Retiro park közelében, az El Nino Jesús kerületben lévő kétszintes hatalmas lakást, amit Puskás játékosként 1960-ban vásárolt, és egészen 1989-es Ausztráliába szerződéséig fenntartott, annak eladásakor ki kellett üríteni, és a költöztetéssel megbízott cég gondosan elcsomagolta a legértékesebb, megtartani kívánt holmikat, Puskásék útmutatása szerint. A hatalmas mennyiségű ingóság bérelt raktárakba került, és vándorolt egyik helyről a másikra az évek során újabb és újabb selejtezések után egyre apadó mennyiségben. A ládákat (és nem mellesleg hatalmas antik bútorokat) nem az időközben Budapesten letelepedő Puskásék, hanem a Spanyolországban élő Anikó és férje kezelte, és költöztette előbb San Sebastianba, Baszkföldre, majd (miként ők is költöztek) Benidormba, az üdülővárosba, ahol a család régi nyaralója van. Végül csak a gyűjtemény magja maradt, „elkoptak” a ruhák, hétköznapi használati tárgyak, bútorok, azaz – nem számítva több ládányi értékes porcelánt és ezüsttárgyat – éppen a futballrelikviák, amelyeket – ez jól látható – Puskás Ferenc gondos rendben, csoportosítva, vigyázva őrzött.

 

Amikor belenézhettünk a dobozokba, az embernek az az érzése támadt, hogy a rendszerető Puskás Ferenc tudatosan gyűjtötte, óvta, rendezte pályafutása emlékeit, arra számítva, hogy egyszer, valamikor érdeklődő és hozzáértő utódok veszik majd kézbe a futballrajongók számára felbecsülhetetlen értékű kincseket.


De a ládák kinyitásáig még sok mindennek kellett történnie.


A fordulópont a Puskás Hungary 2009. tavaszi díszbemutatója és a Puskás család másnapi felcsúti látogatása volt. Az egykori kommunista Magyarországgal szembeni bizalmatlanság és gyanakvás akkor, a filmbemutatón (és magában a filmben) megmutatkozó nagy szeretet és Puskás emlékének a Puskás Akadémián nagyon is élő jelenlétének a hatására megszűnt, és megdobogtatta a közben már-már spanyollá vált unokák, dédunokák szívét, és Anikó hozzáállása is megváltozott. Egyre többet beszélt arról, hogy szeretné ismét felvenni a magyar állampolgárságot, és már nem tartotta képtelenségnek, amiről korábban hallani sem akart, hogy a Real Madrid múzeuma helyett Magyarországon leljen végső otthonra édesapja hagyatéka. Ráadásul ő mondta ki először azt: a Puskás Akadémián méltó helye lenne az emléktárgyaknak.

 

Az olimpiai aranyérem is Felcsútra kerül

 

Puskás Ferencné, akinek a gyűjtemény hazakerülése ugyancsak nagy megnyugvást okoz, a spanyolországi anyagot kiegészítendő minden olyan további relikviát felajánlott a Puskás Akadémiának, amelyet mostanáig budai lakásában őrzött. Ezen tárgyak között vannak természetesen Puskás Ferenc legkedvesebb és legértékesebb díjai, kitüntetései, amelyekre a házaspár mindig saját lakásában vigyázott. Így most Felcsútra kerülnek a magyar állami vagy spanyol királyi kitüntetések éppen úgy, mint a NOB (képünkön) , a FIFA, az UEFA érdemrendje vagy éppen a helsinki olimpiai aranyérem.


„A férjem pályafutásának kincseit évtizedekig bérelt raktárakban, banktrezorokban őriztük vagy hurcoltuk magunkkal a világ körül – mondta az FFT-nek Puskás Ferencné. – Túl nagy felelősség volna mindezt egyedül kezelnem, és az unokáimtól sem várhatom, hogy tudják, melyik fél évszázados tárgy mit is jelent a futballrajongóknak.Fontos számomra, hogy immár minden Magyarországon van, és úgy érzem, a Puskás Akadémián biztonságban és jó kezekben lesz mindaz, ami egykor az életünk volt, és aminek az átadása a megkönnyebbülés mellett persze rettentően felkavaró lelki élmény egyben. Mindenesetre a férjem már akkor odaígérte a trófeáit a leendő futballiskolának, amikor Orbán Viktor edzője volt a parlamenti válogatottnál.”

 

Az elvi megállapodás Orbán Viktor, az Akadémia alapítója és Puskás Ferencné között szóban hamar létrejött, a részletek lebonyolítása volt hátra. Az első tárgyalódelegáció és kutatócsoport 2009 őszén érkezett Benidormba, hogy felmérje a gyűjtemény nagyságát, jellegét, előkészítse, kidolgozza a szállítás körülményeit. A csapat négy főből állt: Jakab János, a Puskás Akadémia felügyelő bizottságának elnöke, Tóth-Zele József, a Real Madrid volt ifjúsági edzője, az akadémia Madridban élő képviselője, Kollarik Tamás jogász-történész, valamint jómagam, mint az Akadémia sajtófőnöke. A delegációt Puskás Ferencné is elkísérte.

 

Jakab János: Életem nagy ajándéka

 

A Puskás Akadémia részéről Jakab János, a felügyelő bizottság elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója vezette a tárgyalásokat és Benidormban a hagyaték hazatéréséért munkálkodó küldöttségeket. A futballban jelenleg a Tatabánya sportigazgatójaként is dolgozó, korábban az élvonalban ugyancsak Tatabányán futballozó egykori csatár kérdésünkre szívügyének nevezte a Puskás-kincsek hazahozatalát.
„Nem túlzok, amikor azt mondom, életem nagy ajándéka, hogy részt vehettem ebben a munkában – jelentette ki Jakab János –, főleg azok után mondom ezt, hogy sikerrel teljesítettük, amit vállaltunk. Gyermekkorom legendás hőse, Puskás Ferenc rokonaiban nagyszerű embereket ismertem meg, ezúton is köszönöm nekik, hogy végig készségesen segítették az Akadémia képviselőit. Gyönyörű feladatot kaptunk munkatársaimmal, hiszen futballszerető magyar ember számára nem létezhet ennél szebb és felelősségteljesebb küldetés.”


Valószínűleg egyikünk sem felejti soha, amikor feltárult a titkos raktár: Anikóék régiségboltja fölött, a több üzlet által közösen használt raktárban, a valamikor itt működő bordélyház emlékét idéző, egyszerű lakattal lezárt cellák egyikében ott volt feltornyozva a sok zöld acélláda. És bennük a legismertebb magyar ember legkedvesebb emlékei, legszemélyesebb tárgyai. A kedves spanyol kereskedőknek fogalmuk sem volt arról, hogy milyen kincset őriz az egyik raktár, amely mellett naponta elsétáltak.

 

Benidorm

 

A futball iránt évtizedek óta érdeklődő olvasóink számára nem véletlenül cseng ismerősen Benidorm város neve. Ugyanis a magyar futball – ma már azt is mondhatjuk – kultikus helyéről van szó. A ’60-as évek elején még csak kis halászfalu volt a ma húsz-harminc emeletes szállodákkal teli tengerparti település. Puskás Ferenc és Östreicher Emil (a Real Madrid magyar elnöki tanácsadója) akkor vásárolt itt nyaralót. (Érdekesség, hogy száműzetésében ugyancsak sok időt töltött Benidormban Habsburg Ottó és családja, aminek emlékét ma a Habsburg út jelzi az üdülővárosban.) Mi több, később a legendás játékos és edző, Kalmár Jenő, majd Szusza Ferenc is vett itt nyaralót, Östreicher Emil pedig három szálloda megvásárlásába fektette a pénzét. Ezek a hotelek aztán vonzották a magyarokat és a futball iránt érdeklődőket a világ minden részéről, de főként a vasfüggöny mögött szerénykedő hazai csapatoknak és sportvezetőknek volt nagy ajándék, hogy „Don Emilio” gyakorta ingyen vagy minimális áron bocsátotta honfitársai rendelkezésére a szorító szocialista valutahiányban egyébként elérhetetlen spanyol tengerparti szállodákat. Nemcsak klubcsapatok, de a magyar válogatott is gyakorta készült itt (az 1982-es és a ’86-os világbajnokság előtti időszakban is), főleg miután Östreicher – Szepesi György MLSZ-elnök hívására – a nemzeti csapat menedzsere lett.


A három régi hotel már nincs magyar kézben, Puskás Anikó és férje azonban az utóbbi éveket folyamatosan Benidormban töltötte, ahol régiségboltot üzemeltettek. A régi családi nyaraló a Puskás unokák és dédunokák kedvenc üdülőhelye maradt, de magyar szót már csak elvétve hallani a nyüzsgő tengerparton.


Az első út során megpróbáltunk képet kapni arról, hogy mégis mit rejtenek a ládák, és egy nagy általános leltárt készítettünk néhány fényképpel, korántsem számba véve minden tételt, csak nagyjából beazonosítva az egyes ládák tartalmának jellegét. Például: x. láda, ezüsttárgyak tucatjai becsomagolva; y. láda, fényképek és könyvek, és így tovább.


Bőven várhat még meglepetés az anyag kutatóira, hiszen a teljes körű leltár még csak ezután készül majd el, de azt a rövid, kétnapos vizsgálódásból is felmértük, hogy megrázóan szép gyűjteményt hagyott az utókorra Puskás Ferenc. A teljesség igénye nélkül: megtaláltuk a BEK-serlegek kicsinyített mását, amelyet a játékosok kaptak a győzelmek után, az első világkupagyőzteseknek járó másolatát, és alighanem megvan mind a négy Pichichi-trófea, amely a spanyol gólkirályi címekért járt. De találtunk Puskás által használt futballcipőt, edzői sípot éppen úgy, mint saját kezűleg írott szakmai feljegyzéseket, és ami legalább ennyire szívbe markoló volt: magyar nóták szövegének leírását oldalakon át Puskás keze írásával. Hogy miért vetette ezeket papírra, nem tudni. Talán csak fel akarta eleveníteni a feledéstől féltett sorokat, ki tudja?

 

A Bodnár-gyűjtemény

 

A Puskás-hagyaték hazatérése kapcsán sokaknak eszébe juthat az a gyűjtemény és az az árverés, amelytől 2006 tavaszán volt hangos a hazai és nemzetközi média. Akkor ugyanis egy angol aukciós ház révén a Puskás házaspár valóban eladásra kínált mintegy kétszáz emléktárgyat, és azt az anyagot, a nyilvános árverést megelőzve, mintegy 100 ezer fontért (akkori áron csaknem negyvenmillió forintért) egyben vásárolta meg és hozta haza Angliából a futballszerető amerikai-magyar vállalkozó, Bodnár György. (Miután a magyar állam képviseletében Ábrahám Attila államtitkár kijelentette, hogy a kormánynak nincs pénze ilyesmire, Bodnár lépett, de nem mulasztotta el megjegyezni, hogy nem az ő feladata lett volna a tárgyak megvásárlása.)

 

Találtunk egy kopott fehér 10-es számú mezt, amely a felesége szerint Puskás első dressze volt a Real Madridnál, a fényképalbumot, amelyet a Spanyol Televízió állított össze Pancho tiszteletére a Realnál töltött csaknem tíz évről visszavonulása alkalmával, vagy azt a gyémántberakásos ezüstplakettet, amelyet a Real szurkolói csoportjai adományoztak kedvencüknek. És a sort hosszan folytathatnám, de ízelítőnek talán ennyi is elég. Ilyen és ehhez hasonló tárgyak több mint húsz ládában. A ládákat megszámoztuk, lelakatoltuk, és csaknem egy év elteltével odáig jutottak az egyeztetések, hogy megtörténhetett az anyag hazaszállítása.

 

 

2010 őszének egyik estéjén érkeztünk Benidormba (Puskás Ferencnével, Jakab Jánossal és Tóth-Zele Józseffel), ahol már várt bennünket a CBA stábja. A magyar üzletlánc volt ugyanis a Puskás Akadémiának az a partnere, amely vállalta a szállítás nagy felelősséggel járó és nagy szakértelmet igénylő munkáját.Baldauf László elnök-vezérigazgató és Lázár Vilmos elnökhelyettes egy vadonatúj teherautót és ugyancsak első útját teljesítő kísérőautót, valamint a legmegbízhatóbb munkatársait bocsátotta az expedíció rendelkezésére, és 2010. október 27-én Dócs Sándor vezetésével a teherautóra került minden, ami Puskás Ferenc egykori madridi életéből Benidormban megmaradt. A lefóliázott ládák lefotózott rendben, megfelelő leltárral indultak útnak, hogy mintegy 48 óra múlva megérkezzenek Felcsútra, ahol újabb képek készültek a lepakolásról.

 

A spanyolországi hagyaték Felcsúton a már korábban tervezett Puskás Intézet tudományos műhely és archívum alapját adja. Afelől senkinek nincs kétsége, hogy az e tárgyakból összeállítható állandó kiállítás helye a Puskás-stadionban vagy egy méltó fővárosi futball-, netán sportmúzeumban lenne, egyelőre azonban sem ilyen múzeum nincs, sem a volt Népstadion állapota nem alkalmas a gyűjtemény legértékesebb darabjainak befogadására.

 

Történelmi pillanat tehát: a FourFourTwo itt és most, Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulóján, a magyar kiadás Puskás-emlékszámában jelenti be, hogy a spanyolországi Puskás-hagyaték végre rendben és biztonságban hazakerült Magyarországra. A nagyszerű hír örömét beárnyékolja, hogy Puskás Anikó, akinek a szándékát teljesítettük, és aki nagy-nagy segítségünkre volt az értékmentésben, ezt a felemelő pillanatot már nem érhette meg.


De igaz az is, hogy nem hagyott itt bennünket egészen addig, amíg édesapja futballkincseit biztonságban, Magyarországon nem tudta.

 

 

Szöllősi György

 

A felcsúti sajtótájékoztatón felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás-akadémia alapítója. „Pár éve még nem volt kedvező Magyarországon a futball megítélése, de szerencsére e tekintetben most már valamivel jobban állunk. Évek óta azért dolgozunk, hogy Felcsúton egy igazi szellemi-szakmai műhely jöjjön létre, amely méltó Puskás Ferenc zsenialitásához és emlékéhez, és ahol jó otthonra lelhet egy ilyen felbecsülhetetlen értékű hagyaték. Ennek érdekében teszünk lépéseket a Puskás Intézet létrehozásra is, amely terveink szerint egyfajta szentélyként és szellemi központként működne kiállításokkal, gyűjteményekkel, vetítőteremmel. Tisztában vagyunk persze azzal, hogy Öcsi bácsi hagyatékának leginkább méltó helye majd az új Puskás Ferenc Stadion lenne, rajtunk nem fog múlni, hogy új nemzeti arénánkban helyet találjunk neki.”

Kovács Ferenc, Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Jakab János és Szöllősi György (fotó: Takács József)

Öcsi bácsival kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy minden pozitív tulajdonsága közül az volt leginkább szembetűnő, mennyire jól látott a pályán: „Olyan volt, mintha két fejjel gondolkodott volna. Ezt nevezhetjük sajátos magyar észjárásnak is, hinnünk kell benne, hogy ez létezik.”

Az ünnepélyes sajtótájékoztató keretében Puskás Ferencné értékes ajándékkal örvendeztette meg Orbán Viktort, átadta neki Öcsi 1952-ben, a helsinki olimpián nyert aranyérmét. A relikviákat tartalmazó húsz kincsesláda kulcsát pedig Jakab János adta át a miniszterelnöknek.  

Egy a hagyatékot őrző ládák közül (fotó: Takács József)

 

„Nem túlzok, amikor azt mondom, életem nagy ajándéka, hogy részt vehettem ebben a munkában – jelentette ki Jakab János a Puskás Akadémia Felóügyelőbizottságának elnöke –, főleg azok után mondom ezt, hogy sikerrel teljesítettük, amit vállaltunk. Gyermekkorom legendás hőse, Puskás Ferenc rokonaiban nagyszerű embereket ismertem meg, ezúton is köszönöm nekik, hogy végig készségesen segítették az Akadémia képviselőit. Gyönyörű feladatot kaptunk munkatársaimmal, hiszen futballszerető magyar ember számára nem létezhet ennél szebb és felelősségteljesebb küldetés.”

 

Jelentem, hogy a ránk bízott munkát elvégeztük, sikerült hazahoznunk a magyaroknak Puskás Ferenc féltve őrzött spanyolországi hagyatékát, a példás rendben együtt tartott mintegy húsz ládányi fantasztikus értéket, amelynek feldolgozása ezután kezdődhet el, itt Felcsúton, ahol eddig is a leginkább méltó módon ápolták kollégáim Puskás Ferenc emlékét. Az új Puskás Intézetben, amely méltó gazdája lesz ennek a kincsnek." - fogalmazott Jakab János.

Mészáros Lőrinc a Puskás Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy Felcsúton minden adott a szakmai munkához. Füves, műfüves és gyakorló pályák állnak a fiatalok rendelkezésére, melyek mind hatalmas segítség árán, magántőkéből épültek meg. Mészáros kiemelte, óriási esélyt kapott a magyar futball és a felcsúti akadémia a társasági adó visszatéríthetősége révén. A Puskás Akadémia a támogatást a futballra, a futball fejlesztésére akarja fordítani. A középtávú tervek között szerepel egy 1500-2000 főt befogadó centerpálya megépítése. Ami a távolabbi jövőt illeti: tervben van egy fedett pálya is, ahol a téli időszakot vészelhetik át a csapatok. A PFLA-elnök harmadik jelentős bejelentése az oktatással kapcsolatos. A 2012-13-as tanévtől a Puskás Akadémián mezőgazdasági-gasztronómiai szakközépiskola és szakiskola működik, ami a Váli-völgyben élő gyermekeknek éppúgy lehetőséget ad a tanulásra, mint az akadémista növendékeknek. Ha mindez megvalósul, akkor „a többi futballakadémiához hasonlóan újabb lépéssel közelebb kerülhetünk céljaink beteljesüléséhez és előbb-utóbb a negyvenes-ötvenes-hatvanas évek magyar futballhagyományaihoz méltó módon fogunk szerepelni.” – mondta Mészáros Lőrinc.

Kovács Ferenc (balra) és Mészáros Lőrinc (fotó: Takács József)

Kovács Ferenc, egykori válogatott, KEK-döntős játékos, edzőként UEFA-kupa-döntős mester személyes élményei közül osztott meg néhányat a hallgatósággal. „Ellenfelek voltunk és barátok. Az egymás elleni meccseinken nekem kellett őt fognom, de hogy ez hogy sikerült, az sohasem tőlem függött, mindig Öcsitől. Attól, hogy milyen napot fogott ki.”

Felelevenített több, egymás ellen vívott mérkőzést, köztük azt a KK-elődöntőt, amelynek első mérkőzés a Puskás-féle Honvéd 4:1-re nyerte meg, a visszavágón azonban 5:1-re győzött a Kovács Ferenccel felálló MTK, és végül megnyerte a kupát is. „Sajnálom, hogy megfosztottam a Puskás-hagyatékot és a Puskás-akadémiát egy húszgrammos, huszonkét karátos éremtől, mert az nálam van” – okozott derültséget a hallgatóság soraiban Feri bácsi.  

Megtörtént eseteket is sorolt, amelyek mind Puskás Ferenc emberi nagyságát idézték meg, majd elcsukló hangon mondta: „Ha Puskás Ferenc sportolóként és emberként példakép számunkra, akkor kérem a sportolók feleségét, hogy legyen számukra példakép Erzsike néni, aki a legnehezebb időkben sem hagyta, hogy Öcsi, ez a ragyogó csillag kihunyjon.”

 


 

 

 
Komjáti András 65!

Ma ünnepli hatvanötödik születésnapját klubigazgatónk, Komjáti András, aki Puskás Ferenc hazatérésének...

Tovább olvasom
 
Hatan a válogatottban

Hat akadémistánk kapott meghívást az U15-ös nemzeti együttes keretébe, amely összetartáson vesz részt Telkiben.

Tovább olvasom
 
Arany Ausztriából

Akadémiánk nevelőtanára, Sipos Árpád ezúttal párosban lett első nemzetközi teqball-versenyen.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Csákvári TK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  0-25
Szár - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Budapest Honvéd-MFA  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - Budapest Honvéd-MFA  1-1
Puskás Akadémia FC II - Ménfőcsanak ESK  2-1
Illés Akadémia-Haladás - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  3-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - KTE Labdarúgó Akadémia  7-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - KTE Labdarúgó Akadémia  5-0
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány)  0-4
Puskás Akadémia FC - Kazincbarcika  4-0