Bezár
kibomlo kibomlo

Telt ház lesz a megnyitón

Egy hét alatt akadt jelentkező a Pancho Aréna minden helyére

Alig egy héttel a stadionavató időpontja és a regisztrációs lehetőség meghirdetése után máris kijelenthető, hogy telt ház lesz  a Puskás Akadémia Pancho Aréna húsvéthétfői, április 21-i megnyitó ünnepségén és az azt követő nyitó mérkőzésen, amely a Puskás-Suzuki-kupa 2014 döntője lesz. Majdnem háromezren regisztráltak egyetlen hét alatt, a környékbeli és a távolabbról érkező érdeklődők, s a meghívott és díszvendégekkel, az akkreditált újságíróknak fenntartott helyekkel, a PSK résztvevőivel együtt gyakorlatilag máris megtelt a 3800 ülőhellyel rendelkező Váli-völgyi katlan az első mérkőzésre. Korlátozott számban ezzel együtt továbbra is várjuk a regisztrációt mindazoktól a helybeliektől, volt sportolóinktól, partneregyesületeink sportolóitól és hozzátartozóiktól, akik eddig nem regisztrálták jegyigényüket, mert ők előnyt élveznek az esetleg már korábban regisztráló külsősökkel szemben.

A regisztrációs űrlap kitöltésére március 31-ig van lehetőség, a Puskás Akadémia stábja utána összesíti a beérkező kérelmeket és április 10-ig értesíti a jelentkezőket, hogy elfogadta-e a jelentkezést. Ezt követően a tervek szerint mindenki maga nyomtathatja majd ki internetes, egyéni vonalkóddal ellátott belépőjegyét.

Az első ezer regisztrált és jóváhagyott kérelem gazdája a korábbi ígéretünknek megfelelően ingyenes belépést kap a tavasz hátralévő hazai bajnoki meccseire, a Videoton, a Győr és a Debrecen ellen, amely belépőkhöz a későbbiekben egyeztetett módon, az MLSZ szabályainak megfelelően juthatnak hozzá az erről külön értesítendő szerencsések.

Amint arról korábban beszámoltunk, húsvéthétfőn, április 21-én este, megnyitóünnepséggel, majd a Puskás-Suzuki-kupa hagyományos nemzetközi ifjúsági labdarúgó-torna döntőjével avatjuk a Puskás Akadémia új centerpályáját, a régi Felcsút SE-pálya helyén épült utánpótlás ministadiont, élő televízióközvetítés és – immár biztosan – telt ház mellett, előtt.

 
Makulátlanul

Az U15-ös és U14-es csapat is simán győzött a Kecskemét ellen.

Tovább olvasom
 
Erős kezdés Sallai(ék)tól

Győzelemmel indította a német Bundesliga 2020/21-es szezonját Sallai Roland csapata, az SC Freiburg. Egykori akadémistánk nagyszerű...

Tovább olvasom
 
Baluta a válogatottban

Meghívót kapott a román nemzeti tizenegybe Alexandru Baluta.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Veszprémi FC USE - Felcsút SE U12  19-0
Veszprémi FC USE - Felcsút SE U13  3-3
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Vál  5-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - KTE LA  3-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - KTE LA  4-0
III. KER. TVE - Puskás Akadémia FC II  2-0
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Csepel Utánpótlás SE  7-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - ETO FC Győr  3-1
Bakonycsernye - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-0
PVSK - Felcsút SE U12  6-0