Bezár
kibomlo kibomlo

Küzdelmes meccsen döntetlen a Fradi ellen

Két 11-es gólt hozott a zöld-fehérek elleni U19-es meccs

 Puskás Akadémia U19 - Ferencváros U19: 1-1 (0-0)

 Ebben a szezonban már negyedik alkalommal találkozott a Puskás Akadémia és a Ferencváros. Eddig egy döntetlen mellett egyszer nyert a PFLA és egyszer a Fradi. A mostani meccsen már az elejétől kezdve nagy iramot diktált a két csapat, de Horváth Péter együttese ragadta magához a kezdeményezést, és a 9. percben Szabó Máté révén veszélyeztetett, de a lövést bravúrral védte a vendégek kapusa, Oroszi István. Egy perccel később Szabó Bence bombája ment nem sokkal a kapu fölé. A 25. percben a Ferencváros csapatkapitánya, Takács Martin végezhetett el szabadrúgást, amit Gundel-Takács Bence bravúrral védett.

 

A második félidőben főként a mezőnyben folyt a küzdelem, a kapuk nem voltak veszélyben. A 64. percben emberhátrányba kerültünk, Suscsák Máté kapta meg második sárga lapját. Néhány perccel később Takács Martin büntetőjével megszerezte a vezetést a Fradi, de a Puskás Akadémia az ember- és gólhátrány ellenére sem adta fel, és ennek pár perccel később meg is lett az eredménye: a csereként beálló Mim Gergelyt buktatták a 16-oson belül, a büntetőt csapatkapitányunk, Keményffy Máté értékesítette, ezzel 1-1 lett a meccs végeredménye.

 

Horváth Péter: Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, készültünk rá. Több játékosom betegségből tért vissza, és kapott szerepet ma. Nagyon örülök annak, hogy mindaz megvalósult a pályán, amit a héten gyakoroltunk. Az egyéni teljesítmények jók voltak, és a csapatrészek közti kapcsolattal is elégedett vagyok.

 
Márkvárt és Kleinheisler a nagyválogatott keretében

Egykori akadémistáink közül Kleinheisler László, a Puskás Akadémia FC jelenlegi állományából Márkvárt...

Tovább olvasom
 
Az első győzelem margójára

Bár a vége izgalmasra sikeredett, megérdemelte első győzelmét csapatunk. 

Tovább olvasom
 
Gyurcsó-góllal sima Pogon-siker

Gyurcsó Ádám tizenegyese adta meg az alaphangot a Pogon Szczecin Arka Gdynia elleni 3–0-s idegenbeli győzelméhez a lengyel Ekstraklasa 6....

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - MTK  2-1
Pátka - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  2-7
MTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  1-2
MTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-6
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - Videoton FC  10-4
FK Partizan - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  0-3
TSC LC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  2-1
St. Pölten - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  7-3