Bezár
kibomlo kibomlo

Kapitányi vizit

 Akadémiánkra látogatott Bernd Storck, a férfiválogatott szövetségi kapitánya, aki vezetőedzőnkkel, Pintér Attilával szakmai kérdésekben egyeztetett.

A szövetségi kapitányi pozícióján túl a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai igazgatói posztját is betöltő ötvennégy éves szakember felcsúti látogatása alkalmával szakmai elvekről és kérdésekről folyatott beszélgetést Pintér Attilával. A jó hangulatú megbeszélésen részt vett Takács Mihály főigazgató és Tóth Balázs nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató is.

„A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck jelezte felénk, hogy a Puskás Akadémia vezetőedzőjével, Pintér Attilával szeretne szakmai beszélgetést folytatni. Örömünkre szolgált, hogy a kapitány úr megkereste Attilát, aki kijelentette: a szövetséggel együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar labdarúgás fejlődhessen, s a Puskás Akadémia vezetőedzőjeként mindenben igyekszik segíteni a szövetségi kapitány munkáját” – nyilatkozta a találkozót követően Takács Mihály.


 

 
Akadémistáinkra is feltűzték a szalagot

Kész férfiakként állnak ott, ezúttal nem a megszokott szerelésben, hanem elegánsan, öltönyben. A Felcsúti Letenyey Lajos...

Tovább olvasom
 
Hatpontos csata a Hajdúságban

A tabellán közvetlenül mögöttünk álló Balmaz Kamilla Gyógyfürdő FC vendége lesz első csapatunk az OTP Bank Liga 17....

Tovább olvasom
 
Ismét vereség az olaszoktól

Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott második felkészülési mérkőzésén is 3-1-re kapott ki az olasz csapattól.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Ma ünnepli születésnapját:

Holnap ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

VLS Veszprém - Puskás Akadémia FC II  0-3
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Pázmánd  3-2
Budapest Honvéd - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  3-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - ETO FC Győr  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - ETO FC Győr  2-1
MTK Budapest - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  6-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - MTK Budapest  4-0
Inter Bratislava - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  1-5
Inter Bratislava - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12  0-4
Puskás Akadémia FC - DVTK  1-0
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/7533" }