Bezár
kibomlo kibomlo

Aranyláz Albertirsán

A bajnoki aranyat és a feljutást is bebiztosíthatja Pintér Attila együttese a Cegléd ellen a Merkantil Bank Liga 36. fordulójában. 

A múlt hétvégi Szeged 2011 elleni 0–0-s hazai döntetlen azt jelentette együttesünk számára, hogy egy fordulót még biztosan várni kell az ünnepléssel. A „csúcstámadásra” a következő kísérletet vasárnap este hatkor a dél-alföldieknél jóval kevésbé masszívnak tűnő Ceglédi VSE ellen teheti együttesünk a pályaválasztó albertirsai ideiglenes otthonában.

A Pintér-fiúk jelenleg 73 ponttal vezetik a tabellát, nyolc egységgel a második helyezett Kisvárda, kilenccel a harmadik Balmazújváros, illetve a negyedik Soroksár előtt. Ha együttesünk érvényesíti a papírformát és győz a ceglédiek ellen, nem kell tovább számolgatnunk, a riválisok eredményeitől függetlenül meglesz mind a feljutás, mind pedig a bajnoki cím.

Sétagaloppra természetesen nem számíthatunk, a vasárnapi ellenfél ugyanis az életéért küzd. A „vasutasok” jelen pillanatban a kiesést jelentő tizennyolcadik helyen állnak, hátrányuk a még veszélyeztetett, de bennmaradást jelentő helyen álló Kozármisleny mögött egy, a még szintén befogható Csákvárhoz képest három pont.

A két gárda őszi összecsapásán a Pancho Arénában 1–0-s hazai siker született, Lencse László negyedik percben szerzett találatára nem volt válasza vendégeknek. Amennyiben most is hasonló lesz a forgatókönyv, jöhet a pezsgőzés.

Merkantil Bank Liga 36. forduló:

Ceglédi VSE – Puskás Akadémia FC

Albertirsa, Ecsedi László Sporttelep, 2017. május 21., 18.00.

Vezeti: Karakó (Garai, Bornemissza)


 

 
Irány Berlin!

Veretlenül nyerte csapatunk a Nike-kupa magyarországi selejtezőjét. 

Tovább olvasom
 
Sallaiék nyerték a derbit

Sallai Roland együttese, az APOEL 2–1-re nyerte a nicosiai városi rangadót az Omonia ellen.

Tovább olvasom
 
Legényesen, magyarosan – így járják a focisták!

Verbunkot táncoltak labdarúgóink, a 8. osztály tanulói a felcsúti általános iskola tavaszváró farsangi mulatságán....

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Ma ünnepli születésnapját:

Holnap ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  2-3
Slavia Praha - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  1-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - MSK Zilina  1-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - Hajduk Split  2-1
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - PMFC  3-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - PMFC  7-0
Puskás Akadémia FC - Swietelsky Haladás  1-3
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - NK Osijek  0-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12 - NK Osijek  3-3
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/7538" }