Bezár
kibomlo kibomlo

Horvát jobbhátvédet igazoltunk

Egyéves szerződést kötött együttesünkkel az FC Koper egykori jobb oldali védője, az eddig próbajátékon nálunk tartózkodó Ivor Horvat.

A 25 éves, zágrábi születésű labdarúgó a Dinamo Zagrebben nevelkedett, de megfordult a szintén fővárosi Lokomotivában, az NK Istrában, a Luckóban is, utolsó klubja a szlovén első osztályú FC Koper volt. Az egyszeres horvát U20-as válogatott játékos hazája élvonalában ötvenegy, a szlovén Prva Ligában harminckét összecsapáson lépett pályára, ezeken a találkozókon két gólt szerzett.

„Már több mint két hete a csapattal edzem, és nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk. Hatalmas lehetőség ez számomra, a tréningeken kívül a pályán is száz százalékot akarok nyújtani. Természetesen Pintér Attila személye is komolyan motivált abban, hogy a Puskás Akadémiához igazoljak. Nagyszerű játékos volt, és ugyanolyan jó tréner. Fantasztikus edzéseket tart, és a klub is a legjobb körülményeket teremti meg a futballistáknak, akik nagyon jó labdarúgók” – fogalmazott az aláírást követően Horvat.

 
Kéz a kézben

Először gyakoroltak együtt a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontban a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia és a...

Tovább olvasom
 
Győzelem és döntetlen Debrecenben

Az U16-osok nehéz meccsen törték fel a betömörülő védelmet, a sok helyzetet elhibázó U17-es csapatnak meg kellett elégednie...

Tovább olvasom
 
Csúcstechnológiás biomechanikai labort adtunk át

Garancia a tehetségfejlesztésre – a futballműhelyek közül elsőként csúcstechnológiás eszközöknek otthont adó...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVSC-DLA - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  1-1
DVSC-DLA - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-1
Komárom VSE - Puskás Akadémia FC II  2-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - ETO FC Győr  3-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - ETO FC Győr  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - DVTK  3-1
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC  1-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - Veszprémi FC USE  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12 - Veszprémi FC USE  3-0
PMFC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  1-0