Bezár
kibomlo kibomlo

Presztízsmeccs a Honvéd ellen

A Budapest Honvéddal csap össze Pintér Attila együttese a Pancho Arénában az OTP Bank Liga negyedik fordulójában. 

Szombat esti ellenfelünk jelenleg a Videotonnal holtversenyben az ötödik helyen áll a tabellán egy sikerrel és két döntetlennel, gólkülönbsége 6–4. Érdekesség a piros-feketékkel kapcsolatban, s egyben figyelmeztető jel, hogy olasz csatáruk, Davide Lanzafame eddig a szezon minden tétmérkőzésén betalált, azaz semlegesítése kulcsfontosságú lehet a találkozó kimenetele szempontjából.

„Szervezett futballt játszanak, van határozott elképzelésük, nem mellesleg jó játékosok alkotják a csapatot. A csatársoruk különösen veszélyes, Davide Lanzafame és Eppel Márton is nagyon jól játszott tavaly, azaz egyáltalán nem véletlen, hogy bajnokok lettek – elemezte volt csapatát »Honvéd-szakértőnk«, Prosser Dániel, aki a kispestiek színeiben két gólt és egy gólpasszt jegyzett a Puskás Akadémia ellen. – Úgy gondolom, ha a lehetőségeinkkel jobban sáfárkodunk, komoly esélyünk lesz megnyerni a mérkőzést. A Vasas ellen is volt két nagy helyzetünk 0–1-nél, ha azokat berúgtuk volna, teljesen másképp alakul az az összecsapás is, azaz apróságokon múlt, hogy eddig nem pozitívan jöttünk ki a találkozókból. Keményen, koncentráltan edzünk, végezzük a munkánkat, ahogy eddig is tettük, hiszen ugyanolyan jó futballisták vagyunk, mint voltunk. Ha lesz egy kis szerencsénk, és még jobban odafigyelünk a helyzetkihasználásra, biztos vagyok benne, hogy a gólok is jönnek majd.”

A kispestiekkel eddig hét alkalommal ütköztünk meg az első osztályban, mérlegünk egy győzelem, két döntetlen és négy vereség. A két gárda első összecsapását a Bozsik-stadionban vívta 2013. augusztus 18-án. A hazaiak akkor 3–0-s győzelmet arattak, a gólokat Alekszandar Ignjatovics, Vernes Richárd és Borisz Zsivanovics szerezte.

A párharcok legnagyobb arányú sikere is a piros-feketéké, 2014 tavaszán 4–0-ra nyertek az akkor számunkra hazai pályának számító Sóstói Stadionban, Prosser akkor az utolsó gólt szerezte.

A Honvéd kapuját először az első Pancho Arénában lejátszott találkozón vettük be 2015. március 14-én, s ez rögtön pontot is ért számunkra. A Marco Rossi irányította vendégcsapat a 36. percben Bratiszlav Punosevac révén szerzett vezetést, a párharc első Puskás-gólját Tóth Balázs parádés bal lábas kapáslövéssel szerezte meg – az 1–1 egyben a végeredményt is jelentette.

Az első győzelmünk az eddigi utolsó randevún született meg, mégsem boldogított. A szezon utolsó meccsén hazai pályán találkoztunk a kispestiekkel és nyernünk kellett a bennmaradáshoz. A 31. percre Stipe Bacelic-Grgic és Tar Zsolt révén már 2–0-ra vezettünk, és végül 2–1-re nyertünk, ám a szintén a kiesés ellen küzdő, előnyösebb Vasas idegenben 2–0-ra verte MTK-t, így búcsúzni kényszerültünk az első osztálytól.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd FC

Felcsút, Pancho Aréna, 2017. augusztus 5., 20.30.

Vezeti: Bognár (Albert, Szert)
 

 
Hibátlanul az elitkörben

Harmadik mérkőzését is megnyerte az U17-es Eb-selejtezőben a magyar válogatott, amely most Koszovót verte 3–1-re.

Tovább olvasom
 
Kettő pontra az első helytől!

 Magabiztos győzelmet aratott NB III-as csapatunk a BKV Előre ellen.

Tovább olvasom
 
Szalai László az UEFA konferenciáján

Az UEFA Belfastban megrendezett nemzetközi szakmai konferenciáján vesz részt október 16. és 20. között akadémiánk szakmai...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Holnap ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - BKV Előre  3-0
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Mány  5-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - FTC  1-1
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  4-5
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  1-3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-2
Puskás Akadémia FC - FTC  1-1
Videoton FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  2-6
Videoton FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12  3-3
MTE 1904 - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  3-4