Bezár
kibomlo kibomlo

VB-selejtező: Sikerül-e megtörni a 62 éve tartó svájci átkot?

Relikviákkal és egy kis időutazással, a Puskás Intézetben hangoltunk a magyar válogatott szombat esti, Svájc elleni mérkőzésére.

Utolsó előtti meccsét játssza – a továbbjutás szempontjából immár tét nélkül - nemzeti tizenegyünk a B csoportban október 7-én este háromnegyed kilenctől a svájci Baselben. Ha a honi futballrajongó az alpesi válogatott ellen idegenben, tétmérkőzésen aratott utolsó magyar győzelmet szeretné felidézni, egészen 1955-ig kell visszalapoznia. Akkor az 5-4-re megnyert lausanne-i Európa-kupa selejtezőn Akadémiánk névadója, Puskás Ferenc két gólt is szerzett, a mindent eldöntő találatot a 85. percben, büntetőből. Ezután Öcsi bácsi még odaszólt a már akkor is remek svájci csapat tagjainak: Nem lesz időtök egyenlíteni! – és így is lett.


Volt persze ennél nagyobb arányú győzelmünk is, 1948 tavaszán 7-4-re vertük a svájciakat itthon, Puskás akkor is duplázni tudott, Deák Ferenc szintúgy, mellettük Gőcze, Egresi és Szusza voltak eredményesek.
 

  

Deák 'Bamba' emlékérme, amelyet a 7-4-re nyert mérkőzésen kapott. Forrás: Puskás Intézet
 

Az első Svájc – Magyarország találkozót 1911-ben rendezték Zürichben. Az a mérkőzés 2-0- hazai győzelmet hozott, majd két magyar siker következett: még ugyanabban az évben a legendás Schlosser Imre mesterhatosával (!) 9-0-ra mattoltuk őket, majd jött egy 2-1-es diadal 1918-ban. A sorban negyedik Svájc elleni válogatott mérkőzésre már nyomtatott műsorfüzet, korabeli nevén 'Sportalbum' is készült, a Puskás Intézet eme féltve őrzött kincsébe most a kedves olvasó is bepillanthat:
 

Íme a Puskás Intézet legújabb relikviája, amely egy svájci gyűjtőtől, a napokban került a birtokunkba. Tudomásunk szerint ez a legrégebbi, nyomtatott műsorfüzet, ami magyar válogatott meccsre készült.
 

Balra hangulatos hirdetések, jobbra fair-play gyanús írás: az ellenfél köszöntése, 'mely nemes vetélkedésre áll ki' ellenünk.

Balra talán egy kommentátor, jobbra a mérkőzés beharangozója

 

Az üzlet az üzlet! A mindent ellepő hirdetések látványa száz éve sem volt ismeretlen. Lehet, hogy a legalsó a híres 'Ókonyak, ami gyógyít-erősít?'

A szerkesztők még a 'mérkőzés bírájának' is szenteltek egy oldalt, akit 'őszinte szeretettel köszöntenek' Budapesten. Alatta és a jobb oldalon a két csapat összeállítása.

Vajon megvan-e még? Szívesen foglalnánk egy asztalt a Főpincér Úrnál!

Egy kis csemege a hatodik oldal jobb oszlopában: Stiglitz és Mitesser urak párbeszéde. Tippmixezés helyett akkor inkább a tőzsdemahinációk voltak divatban.

Végezetül álljon itt a Sportalbum egyik karikatúrája, ami tréfásan és amolyan békebeli, pesties vagánysággal hangol a svájci meccsre:

 

És akkor vissza a jelenbe: a szombat esti találkozóra készülő magyar válogatott Hannibál útvonalához képest ellentétes irányban már átkelt az Alpokon, a keretnek pedig tagja egyik akadémistánk, Márkvárt Dávid is. A csapatnak és személy szerint neki is sok sikert kívánunk!
 

 
Nehéz, de szép feladat

A harmincszoros bajnok, címvédő Ferencvárosi TC-t fogadja együttesünk vasárnap este hatkor a Pancho Arénában az OTP Bank Liga 4....

Tovább olvasom
 
Irány a pálya!

Szombaton négy utánpótláscsapatunk kezdi meg szereplést a korosztályos bajnokságokban.

Tovább olvasom
 
Bajnokaspiráns látogat hozzánk

NB III-as csapatunk a Mosonmagyaróvárt fogadja a 4. fordulóban. 

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

FC Nagykanizsa - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Pákozd  9-1
MTK Budapest - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-5
Vasas SC (NB II) - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  1-8
Puskás Akadémia FC II - III. KER TVE  1-2
Pátka - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-7
Puskás Akadémia FC - MOL Fehérvár FC  0-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - FK TSC  9-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Bős (U19)  7-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - Bős (U17)  9-0