Bezár
kibomlo kibomlo

Magabiztos siker Cipruson

Jó második félidei teljesítményével U21-es válogatottunk 2–0-ra győzött a ciprusi csapat vendégeként, és továbbra is veretlen az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A megszokott 3-5-2-es hadrendben küldte pályára legényeit Michael Boris Cipruson. A kezdetben igencsak heves hazai rohamok dacára az első félidő 9. percében már magyar előnyt mutathatott volna a larnacai AEK-stadion eredményjelzője. Ekkor Sallói Dániel húzott el a bal oldalon, ügyes cselekkel betört a tizenhatosra, és Szoboszlai Dominik elé tálalt, aki talán meglepődött, hogy üresen maradt, mert nyolc méterről a kapu fölé lőtt. A hatalmas magyar helyzetet követően felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de tőlünk Gazdag Dániel rontott ziccert, a túloldalon pedig Artimatasz léc alá tartó fejesét védte bravúrral Demjén Patrik, így gól nélkül vonulhatott szünetre a két válogatott.

A szünetben Michael Boris legényei állíthattak valamelyest az irányzékon, öt perccel a fordulás után ugyanis megszerezte a vezetést a magyar válogatott. Csapatunk 17 méterre a ciprusi kaputól szabadrúgáshoz jutott, Szoboszlai lövését Hrisztodulu épp Bíró Bence elé ütötte, akinek a háló felé tartó gurítását Sallói segítette a gólvonal mögé (0–1).

A vezetés jót tett a mieinknek, akik könnyedén verték vissza az egyre elkeseredettebb ciprusi támadásokat, és életveszélyes kontrákat vezettek. A 80. percben el is dőlt a találkozó, amikor Sallói remekbe szabott átadását Haris Attila értékesítette (0–2). Győzelmével együttesünk feljött a selejtezőcsoport 3. helyére, vesztett pontok tekintetében ugyanúgy áll, mint a hatos élén álló Belgiumnak.

U21-es Eb-selejtező

Ciprus–Magyarország 0–2 (0–0)

Larnaca, AEK Aréna. Vezette: Fesnic (román)

Gól: Sallói (50.), Haris (80.)

Ciprus: Hrisztodulu – Wheeler, Artimatasz, Karo (Andreu, 62.), Pszaltisz (Kumisz, 56.) – Kirjaku, Kuszulosz – Papajorgiu, Spoljarics, Frangu (Joszifidisz, 76.) – Pittasz.
Magyarország: Demjén – Hegedűs, Kecskés, Tóth B. (Katona, 82.) – Szivacski, Haris (Korozmán, 89.), Gazdag, Szoboszlai, Szalai A. – Sallói, Bíró (Kundrák, 74.).
 

 
Akadémistáinkra is feltűzték a szalagot

Kész férfiakként állnak ott, ezúttal nem a megszokott szerelésben, hanem elegánsan, öltönyben. A Felcsúti Letenyey Lajos...

Tovább olvasom
 
Hatpontos csata a Hajdúságban

A tabellán közvetlenül mögöttünk álló Balmaz Kamilla Gyógyfürdő FC vendége lesz első csapatunk az OTP Bank Liga 17....

Tovább olvasom
 
Ismét vereség az olaszoktól

Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott második felkészülési mérkőzésén is 3-1-re kapott ki az olasz csapattól.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Ma ünnepli születésnapját:

Holnap ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

VLS Veszprém - Puskás Akadémia FC II  0-3
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Pázmánd  3-2
Budapest Honvéd - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  3-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - ETO FC Győr  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - ETO FC Győr  2-1
MTK Budapest - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  6-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - MTK Budapest  4-0
Inter Bratislava - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  1-5
Inter Bratislava - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12  0-4
Puskás Akadémia FC - DVTK  1-0
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/7938" }