Bezár
kibomlo kibomlo

Vidáman nosztalgiáztak az öregdiákok

Az emlékezetes pillanatok felidézésével kezdődött és Puskás Ferenc szobrának megkoszorúzásával folytatódott az első alkalommal megrendezett öregdiák találkozó akadémiánkon. 

Az intézményben végzett nyolc évfolyam megjelent képviselőit Mácsodi Ferenc, az öregdiák találkozó főszervezője üdvözölte, majd akadémiánk alapítója, Orbán Viktor köszöntötte az egykori növendékeket.
"Nagyon örülök, hogy ilyen szép számmal összegyűltek az egykori akadémisták, hiszen az ilyen intézmények fő ereje világszerte a volt növendékek összetartásában rejlik" - fogalmazott.  Majd így folytatta: "Mikor megalapítottuk a Puskás Akadémiát, hosszú távra terveztünk, és természetesen nem csupán azokra a volt diákokra vagyunk büszkék, akik futballisták lettek. Mindenki sikerének örülünk, és jó érzés látni-hallani, hogy az egykori akadémisták megállják a helyüket az életben."
Mészáros Lőrinc, az akadémiát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke beszámolt az elmúlt tizenegy év fejlődéséről.
"Az akadémia megalapításakor nem is álmodtunk hasonló sikerekről és körülményekről" - hangsúlyozta Mészáros Lőrinc. "Igyekeztünk az évek során folyamatosan fejleszteni az infrastruktúrát, és manapság büszkén nézhetünk körbe, hiszen kiváló és modern körülmények között készülhetnek csapataink."
Takács Mihály főigazgató szakmai szemmel elemezte az eltelt több mint egy évtizedet. Mint mondta: a statisztikák jól mutatják a Puskás Akadémia sikerességét.
"Összesen 480 akadémistát képeztünk eddig, közülük minden ötödik korosztályos válogatott volt" - emelte ki Takács Mihály. "Minden eltelt év újabb és újabb kihívás elé állít minket, hiszen haladni kell a korral az utánpótlás nevelésénél. A körülményekkel együtt a módszertanban és a szakmai képzésben is próbáltunk folyamatosan fejlődni."


A visszatérő öregdiákok örömmel idézték fel az itt eltöltött éveket. Várszegi Dávid például az itteni tapasztalatok hatására is választotta az orvosi pályát, és tanulmányai befejeztével sportorvosként szeretne visszatérni a labdarúgás közelébe.

Végh Bence az itteni hangulatot idézte fel: "Mindig is a közösség erejében hittem" - fogalmazott egykori növendékünk, aki 2007 és 2010 között három évet töltött el a Puskás Akadémián. "Amikor idekerültem, egyből egy csehországi tornára utaztunk, ott ismertem meg a csapattársaimat. Kiváló közösség alakult ki, ami szerintem az egyik legfontosabb összetevője volt a sikereinknek."
Az első öregdiák találkozó résztvevői bejárták a kollégium épületét, majd együtt tekintették meg a Pancho Arénában a Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK NB I-es bajnokit amelyet megnyert csapatunk!

 
Újabb Skribek-gól az NBI-ben

A Budafok Alen gólja ellenére kikapott a Fehérvártól. Kalmár Benedek után Berzsenyi Kevin is bemutatkozott a...

Tovább olvasom
 
BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNUNK!

Boldog nőnapot kívánunk minden kedves hölgy szurkolónknak!

Tovább olvasom
 
Eredmények a múlt hétről

Felnőtt- és utánpótláscsapataink eredményei a múlt hétről.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U16 (leány) - Ferencvárosi TC  2-1
Puskás Akadémia U14 - Paksi FC  5-0
Puskás Akadémia U15 - Paksi FC  5-0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2-0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U17  0-2
Puskás Akadémia U19 - KTE LA  3-1
Puskás Akadémia FC II - Bicskei TC  7-2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2-1
Puskás Akadémia U19 - Vasas Akadémia  1-1
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  0-1