Bezár
kibomlo kibomlo

Megismételnénk a bajnoki nyitányt

Az ötödik helyezett Videoton FC II együttesét fogadja NB III-as csapatunk a bajnokság tizenhatodik fordulójában.

A fehérváriak az elmúlt öt körben mindössze négy pontot szereztek, így nincsenek a legjobb formában. A mieink az előző fordulóban Veszprémben arattak magabiztos, 3-0-s győzelmet, ezt a formát mentenék át a mostani összecsapásra is Bojan Lazics tanítványai.

A 2017/18-as idény első bajnokiján Székesfehérváron már összecsapott a két csapat: akkor Péter Bence és Radó Dániel góljaival győztünk 2-0-ra. A bajnokság jelenleg éppen a felénél jár, a mieink eddig hét győzelem mellett két döntetlent játszottak, hatszor pedig vereséget szenvedtek, így 23 ponttal a tabella hetedik helyén állnak.

 
Február 20-án kezdünk a Zetével a kupában

Elkészült a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének pontos menetrendje, együttesünk február 20-án, délután ötkor idegenben játssza...

Tovább olvasom
 
Balhé Sallaiék bajnokiján

Nem bírtak magukkal a ciprusi drukkerek, többször is félbe kellett szakítani az AEL–APOEL mérkőzést.

Tovább olvasom
 
Az egész magyar fociért dolgozunk

Szalai László az utánpótlásképzés szakmai igazgatója szerint a változások hosszú távon fogják...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Holnap ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

Slavia Praha - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  1-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - MSK Zilina  1-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - Hajduk Split  2-1
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - PMFC  3-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - PMFC  7-0
Puskás Akadémia FC - Swietelsky Haladás  1-3
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - NK Osijek  0-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12 - NK Osijek  3-3
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  0-1
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/7968" }