Bezár
kibomlo kibomlo

Helycsere a dobogón

Bár a szünetben még egy góllal vezetett, a végén 2-1-es vereséget szenvedett U14-es csapatunk a Videoton vendégeként.

 

Igazi rangadónak ígérkezett az összecsapás, hiszen a fehérváriak 32 ponttal a tabella harmadik helyén álltak a forduló előtt, Nagy Ádám tanítványai pedig 33 ponttal éppen előttük egy hellyel tanyáztak. Az első félidő kevés lehetőséget hozott: mindkét együttes szigorúan védekezett, így csak ritkán forogtak veszélyben a kapuk. Egyszer így is betaláltak a mieink: a 16. percben Gruber szabadrúgása után egy tizenhatoson belül lecsorgó labdát vágott a léc alá Perfetto.

A fordulást követően játékosunk megduplázhatta volna önmaga és csapatunk góljait, lövése azonban a jobb kapufán csattant. Ezt azonnal megbüntették a fehérváriak: egy gyors támadás végén Horváth lőtte keresztbe a labdát balról, amit Menyhárt vágott a kapuba. A 69. percben pedig már a vezetést is megszerezték a hazaiak Fiáth távoli lövésével. A lefújás előtti percekben Pekár egyenlíthetett volna, közeli próbálkozása azonban a felső léc felett hagyta el a pályát.

A 2-1-es eredmény egyben azt is jelentette, hogy a Videoton megelőzte csapatunkat a tabellán. 


Videoton FC - Puskás Akadémia FC 2-1 (0-1)
G.: Menyhárt, Fiáth ill. Perfetto


Puskás Akadémia FC: Gazdag - Csernus, Csáki, Pekár, Geiger (Pataki) - Tarcson (Szücs), Kiss, Mitring (Szabó), Kocsis - Perfetto, Gruber

Edző: Nagy Ádám

 

 

 
Február 20-án kezdünk a Zetével a kupában

Elkészült a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének pontos menetrendje, együttesünk február 20-án, délután ötkor idegenben játssza...

Tovább olvasom
 
Balhé Sallaiék bajnokiján

Nem bírtak magukkal a ciprusi drukkerek, többször is félbe kellett szakítani az AEL–APOEL mérkőzést.

Tovább olvasom
 
Az egész magyar fociért dolgozunk

Szalai László az utánpótlásképzés szakmai igazgatója szerint a változások hosszú távon fogják...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Holnap ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

Slavia Praha - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  1-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - MSK Zilina  1-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - Hajduk Split  2-1
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - PMFC  3-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - PMFC  7-0
Puskás Akadémia FC - Swietelsky Haladás  1-3
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - NK Osijek  0-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12 - NK Osijek  3-3
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  0-1
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/7969" }