Bezár
kibomlo kibomlo

Ha elesnek, felállnak!

 Labda helyett síléccel a lábukon készülnek akadémistáink.

 A Puskás Akadémián hagyomány, hogy korosztályos csapataink sítáborba vonulnak a téli felkészülés kezdetén. Idén először az U16-os és az U17-es csapat, most pedig az U14-es és U15-ös keret tagjai siklanak a Hochkar-hegység ködös, de kifogástalan hóborította lejtőin, ahol meglátogattuk őket.. 


"Az ilyen alkalmaknak hatalmas csapatkovácsoló ereje van, hiszen a srácok kiszakadnak kicsit a megszokott környezetből és amellett, hogy képzett oktatók segítségével megtanulnak síelni, még mi is készültünk nekik néhány érdekes programmal, úgyhogy garantáltan sok élménnyel fognak hazatérni." - nyilatkozta Fóris Róbert, az U15-ös csapat edzője.


Akik nem először húztak lécet, azonnal a felvonó tetején találták magukat, de az abszolút kezdőknek is gyorsan jött az első sikerélmény. A zöldfülűekkel Balogh Gergő "Bogyó" síoktató foglalkozott: "Nagyon könnyű a dolgom velük, mert a fizikai felépítésük mellett a koordinációs képességük és egyensúlyérzékük is jóval fejlettebb, mint más, azonos korú gyerekeknek. Érezhető, hogy ők élsportolók."
A srácok megtanulták, hogyan kell fékezni, egyenesen csúszni, és hogy mit jelent a rézsútsiklás és a hóeke. Azt pedig már rég tudják, hogyha elesnek, fel kell állni!

 
Győzelem és előzés

Létfontosságú három pontot szerzett együttesünk a Diógyőr ellen Mezőkövesden: a Pintér-fiúk Szakály Péter...

Tovább olvasom
 
BAJNOKCSAPAT!

Öt fordulóval a vége előtt  aranyérmes lett Czinkon Szabolcs együttese.

Tovább olvasom
 
Győzelem a hajrában

Hazai pályán gyűjtötte be a három pontot Bojan Lazics csapata a THSE-Szabadkikötő ellen.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Holnap ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - THSE-Szabadkikötő  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - FTC  1-3
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  0-0
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - MTE 1904  4-0
Grosics Akadémia FK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-6
Grosics Akadémia FK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  0-2
DVTK - Puskás Akadémia FC  0-1
Csákvár - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány)  0-29
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - Veszprémi FC USE  10-0
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/8035" }