Bezár
kibomlo kibomlo

Kilencvenhat éves lenne Deák Ferenc

Minden idők egyik legkiválóbb gólvágója, Deák Ferenc, vagyis „Bamba”, 1922. január 16-án Budapesten született. A kivételes képességű futballista hagyatéka Felcsúton, a Puskás Intézetben található.

1982. január 22-én a Somogyi Néplap így köszöntötte az akkor hatvanéves születésnapost: „A király, aki nem viselt koronát, akit nem a rendek választottak meg közfelkiáltással a Duna jegén, és aki sohasem szállt hadba. A király, aki így is számtalan csatát nyert kontinensszerte. Az európai és a honi stadionok harcmezőin ő volt a „Rettegett Iván”…”


Deák Ferenc 1940-ben a Szentlőrinci AC (SZAC) együttesében kezdte pályafutását, ahol hét évig szerepelt. Kiváló formáját bizonyítja, hogy az 1945–46-os, az 1946–47-es és 1948–49-es szezonban is ő szerezte a legtöbb gólt Európában. Ráadásul 1945–46-ban 34 mérkőzésen 66 találatot jegyzett, ami a mai napig Európa-csúcs. Elképesztő teljesítményének elismeréseképpen 1997-ben Münchenben, az IFFHS gáláján megkapta az „Évszázad gólkirálya” címet.


1947-ben került az FTC-hez. Itt 111 mérkőzésén 155-ször volt eredményes. Az 1948/49-es idényben bajnok lett a zöld-fehér csapattal, és 59 találattal ő lett a gólkirály is. 1950-ben kénytelen volt átigazolni a rivális Bp. Dózsához. A lila-fehéreknél töltött négy éve alatt azonban itt sem hagyta abba a gólgyártást, 77 fellépésén 53 gólt szerzett. Játékoskarrierjének utolsó éveit a VM Egyetértésnél, a Bp. Spartacusnál, illetve a Siófoknál töltötte.
A válogatottban kevés lehetőséget kapott, mindössze 20-szor ölthette magára a címeres mezt. Azonban, ha játszott, akkor általában eredményesen tette mindezt, összesen 29-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját.


És hogy mi volt a sikerének a titka?

Deák Ferenc 1976 januárjában, a Hétfői Hírek című újságban így vallott a gyakorlásról, szorgalomról, a „titokról”: „ …délelőtt, délután az edzés után, egészen sötétedésig céloztuk a kaput. De nem úgy, hogy a kapus kigurította a labdát, és kényelmesen, nyugodt körülmények között „tüzeltünk”. Elfutott a szélső, belőtte, beívelte a labdát, mi pedig hanyatthomlok robogtunk a kapu elé, és ahogy értük, lőttünk vagy fejeltünk. Tehát tulajdonképpen mérkőzésszituációkat gyakoroltunk százszor, ezerszer. Aztán a meccsen sohasem estünk kétségbe, mert magabiztosak voltunk, tudtuk, hogyan kell csinálni.”

 

 
Latifi-show

A 13. fordulóban elszenvedett vereség után sikerült a visszavágás a Pápa csapata ellen, a kitűnően játszó Latifi...

Tovább olvasom
 
Kövesdi ének az esőben

A Mezőkövesd 2–1-re nyert a Pancho Arénában, ám a Vasas Videoton elleni vereségével matematikailag is eldőlt: meghosszabbítottuk NB...

Tovább olvasom
 
Élő közvetítés a PSK meccseiről

Weboldalunkon élőben közvetítjük a Puskás–Suzuki-kupa mérkőzéseit.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Ma ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Pápai Perutz FC  5-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - FC Dingolfing  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - FC Eintracht Norderstedt  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - FC Kaiserlautern  0-2
FC Solothurn - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  0-1
FC Koper - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  1-0
Vfb Stuttgart - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  1-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - PC Speyer 09  1-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - SCC Berlin  4-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - Young Boys Bern  1-0
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/8039" }