Bezár
kibomlo kibomlo

Gólzápor a nyitányon

Bojan Lazics csapata 4–0-ra győzött első tavaszi mérkőzésén a Pénzügyőr SE ellen.

A múlt héten elmaradt gyirmóti vendégszereplés következtében hazai pályán kezdethette meg a tavaszi hadjáratot NB III-as csapatunk. Az Pénzügyőr ellen a kezdő tizenegyben kapott helyet a sérüléséből felépült karmesterünk, Gonzalo Vega és a hét közben az U18-as magyar válogatottban szereplő Daróczi Zoltán és Nándori Botond is. A 10. percben Vega remek passza után Oroszi Dániel szerezte meg a vezetést mieinknek (1–0). A 19. percben a gólpassza után uruguayi középpályásunk is feliratozott a gólszerzők közé, miután a jól el talált lövését nem tudta hárítani a vendégek kapusa (2–0). A 30. percben megfogyatkozott a fővárosi gárda, mert Fekete Marcell egy percen belül kétszer is sárga lapot érően szabálytalankodott. Az 55. percben a szünetben csereként beállt Timári Norman növelte háromgólosra előnyünket (3–0). A 72. percben László Noel bombagóllal tette fel a pontot az i-re, huszonöt méterről ellőtt labdájával nem tudott mit kezdeni a budapesti hálóőr (4–0). Csapatunk végig dominálva, színvonalas mérkőzésen győzte le a Pénzügyőrt.

 

 

NB III Nyugati csoport, 18. forduló:

PAFC II - Pénzügyőr SE 4–0 (2–0)


Varga – Megyesi, Radó, Vanczák, László – Nándori, Vega (Kovács T. 54.) – Szabó M. (Komódi 64.), Daróczi, Deutsch (Timári 46.) – Oroszi.


G.: Oroszi (10.), Vega (19.), Timári (55.), László (72.)


Sárga lap: Deutsch (44.), Megyesi (78.)


Kiállítva: Fekete (30. – második sárga lap)

 
Így nyertünk a Kövesd ellen

Csapatunk szombaton 2–0-s sikert aratott a Mezőkövesd Zsóry FC vendéglátójaként – tekintse meg a találkozó...

Tovább olvasom
 
Ép testben ép lélek

U16-os gárdánk csapatkapitánya, Biben Barnabás kimagasló tanulmányi és sportteljesítményéért...

Tovább olvasom
 
A hatékonyság diadala

Josip Knezevic duplájával 2–0-ra vertük a Mezőkövesd Zsóry FC-t az OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC  2-0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  1-1
Pénzügyőr SE - Puskás Akadémia FC II  0-6
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  1-2
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - Kőbányáért FNLA  31-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  6-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  4-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - DVTK  3-0
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1-0