Bezár
kibomlo kibomlo

Vereség a Fraditól a hajrában

Hiába szereztünk vezetést a bajnokaspiráns otthonában, a Fradi emberhátrányban is egyenlíteni tudott, s a hajrában, egyenlő létszámnál két gólt szerezve 3–1-re nyert.

Az eltiltott Spandler Csaba és a sérült Szakály Péter nélkül kezdett a félelmetes hangulatú Groupama Arénában együttesünk, melyben tavasszal először volt kezdő a tavaly nyáron a Fraditól igazolt Radó András. Rögtön a legelején aztán nem az önkívületben üvöltő drukkerek ijesztettek ránk, hanem Joseph Paintsil, de a ghánai játékos jócskán a kapunk fölé lőtt. A 9. percben aztán előttünk is adódott lehetőség, de Dejan Trajkovski szöglete után a hosszún helyezkedő Jonathan Heris szintén túl magasra állította be az irányzékot. Kisvártatva dupla Fradi-sansz következett: előbb Amadou Moutari tizenhat méteres bombáját Hegedüs Lajos hárította bravúrral, a kipattanót Leandro vágta fölé.

A 20. percben aztán jött az első igazi ziccer is, mégpedig a Fradi kapuja előtt: Josip Knezevic Márkvárt Dávid pazar indításával egészen az öt és feles sarkáig gyalogolt, de lövését parádésan védte Dibusz Dénes. Öt minutummal később már nem volt pardon: Molnár Gábor cselezett befelé jobbról, Marcos Pedroso szerelési kísérlete Ezekiel Henty elé került, aki tizennyolcról lőtt, a labda Otigba Kennethen megpattanva, a hosszú kapufát is érintve került a gólvonal mögé (0–1).

Az első fél óra végéhez érkezve Hegedüs Lajos percei következtek; kapusunknak előbb egy megpattanó beadást, majd egy Varga Roland-szabadrúgást kellett hatástalanítania. Kisvártatva Böde Dániel pörgetett a kapunk fölé, majd megfogyatkozott a Ferencváros: Paintsil Zsidai Lászlóval szembeni belépőjéért megkapta a második sárgáját – mehetett zuhanyozni. Ám hiába az emberelőny, a 41. percben egyenlített a Fradi: egy szöglet után Blazic továbbcsúsztatott labdáját Otigba lőtte a kapunkba – Márkvárt Böde szorításában igencsak gyanús körülmények között tűnt el az esetnél… (1–1).

A második félidő első felében a Ferencváros emberhátrányban is veszélyesen támadott, ziccereket alakított ki, ám éppen amikor enyhülni látszottak az FTC-rohamok, s leginkább csak távolról próbálkoztak a zöld-fehérek, Henty a 80. percben teljesen feleslegesen kiállíttatta magát. Egyenlő létszámnál a Fradi minden addiginál nagyobb offenzívába kezdett, s a 90. percben előbb Lovrencsics Gergő szögletét fejelte az egyébként remeklő Hegedüs kapujába Miha Blazic (2–1), majd a hosszabbításban Böde szabadrúgásból bombázta a kapunkba a labdát (3–1). Ezzel elszenvedtük szezonbéli első vereségünket a franzstadtiaktól, s a 10. pozícióba csúsztunk le a tabellán.

OTP Bank Liga, 23. forduló

Ferencvárosi TC – Puskás Akadémai FC 3–1 (1–1)

Vezette: Pintér Cs. 

Gól: Otigba (39.), Blazic (90.), Böde (93.), ill. Henty 24.)

Sárga lap: Moutari (33.), Paintsil (34., 37.), Böde (73.), Nagy D. (79.), ill. Knezevic (34.), Zsidai (35.), Henty (71., 81.), Radó (75.), Perosevic (84.)

Kiállítva: Paintsil (37.), ill. Henty (81.)

FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Marcos Pedroso – Leandro, Gorriarán (Nagy D., 71.) – Varga R. (Spirovski, 46.), Paintsil, Moutari (Lovrencsics B., 85.) – Böde.

PAFC: Hegedüs L. – Klinar, Heris, Hegedűs J., Trajkovski – Márkvárt, Zsidai (Mevoungou, 52.) – Molnár G. (Perosevic, 63.), Knezevic, Radó (Latifi, 79.) – Henty.

KÉPGALÉRIA!

 
Puskás Hírmondó

A Paks elleni győzelem összefoglalója. Interjú Urblík Józseffel, illetve Bárdosi Balázzsal....

Tovább olvasom
 
Hárman a hétvége csapatában

A Paks elleni 4–2-es győzelem alkalmával két gólig jutó Gyurcsó Ádám, az első gólunkat előkészítő Josip...

Tovább olvasom
 
Ezt nem lehet tanítani

Gyurcsó Ádám duplázott a Paks elleni bajnokin, második találata élményszámba ment.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MOL Fehérvár FC II - Puskás Akadémia FC II  1-2
ETO FC Győr - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-12
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Bicske II  4-0
Kelen SC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  0-4
Felcsút SE U13 - PVSK  3-1
Felcsút SE U12 - PVSK  1-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Várda Labdarúgó Akadémia  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  2-1
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  4-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - FTC  0-4