Bezár
kibomlo kibomlo

Sorsoltak a Nike-kupában

A Nike Premier Kupa európai döntőjén vesz részt a hétvégén U14-es csapatunk Berlinben. 

Huszonnégy csapat részvételével rendezik meg az európai döntőt, ahol korosztályos csapatunk képviseli hazánkat, miután februárban kapott gól nélkül nyerte meg a magyarországi selejtezősorozatot.Játékosaink szerencsésen megérkezetek a torna helyszínére és izgatottan várták az esti sorsolást. A csapatokat hat négyfős csoportba osztották be. A mieink a „B” jelű kvartettbe kerültek a svájci St. Gallen, az 1. FC Köln és a Hertha Berlin társaságába. 

Akadémistáink holnap a kölniekkel játszanak először a tornán, majd a St. Gallen elleni összecsapással zárják a napot. A csoport utolsó mérkőzésére vasárnap kerül majd sor a Herta Berlin ellen.

„Volt több, olyan játékosom, akik most először repültek, ezért ők picit izgultak az utazás elején. Ezt leszámítva miden rendben volt az ide úttal, a fiúk jól viselkednek és már alig várják a tornát. Holnap két mérkőzésünk lesz a St. Gallen és az FC Köln ellen és vasárnap játszunk a berliniekkel, akik a legerősebbek szerintem. Összességében ez egy komoly erőfelmérő lesz számunkra, megmutatja hol tartunk nemzetközi szinten. Bizakodóan és kíváncsian várom a találkozókat" – nyilatkozta honlapunknak vezetőedzőnk, Nagy Ádám.

 
Most nehezebb dolgunk lesz

A Szentlőrinc elleni kupameccs előtt fiatal szélsőnket,Tamás Nándort kérdeztük.

Tovább olvasom
 
Szerdai ellenfelünk: a Szentlőrinc SE

A MOL Magyar Kupában az NB II újonca fogad minket Kozármislenyben.

Tovább olvasom
 
Már kaphatók a Honvéd-meccsjegyek!

Megkezdődött a belépők értékesítése a november 4-ei Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd FC bajnoki...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Kazincbarcikai SC FC - Puskás Akadémia FC (Női NB II)  0-9
Felcsút SE U13 - Szekszárdi UFC  16-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-5
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-4
Puskás Akadémia FC II - VLS Veszprém  0-0
Toponár SC - Puskás Akadémia FC  0-7
Felcsút SE U12 - Szekszárdi UFC  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  10-1
MOL Fehérvár FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-1
Balatonfüredi FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  1-5