Bezár
kibomlo kibomlo

Pozitív előjelekkel

A Diósgyőr elleni kupasiker és Vasas idegenbeli legyőzése után szombaton délután ötkor a Budapest Honvédot látja vendégül első csapatunk az OTP Bank Liga 26. fordulójában. 

Talán még mindig felszökik a pulzusunk, ha a legutóbbi Honvéd ellen vívott összecsapásunkra gondolunk. A Bozsik-stadionban lejátszott találkozón Holnder Filip az arcával szerzett vezetést, ám a második félidőben Szakály Péter és Josip Knezevic három perc alatt megfordította az állást. Kisvártatva Davide Lanzafame egy előrevágott, majd lefejelt labdából egalizált, ám a 71. percben a nagyszerűen futballozó Szakály-Knezevic duó újra minket juttatott vezetéshez: előbbi volt a feladó, utóbbi a végrehajtó. Nem sokkal később Antonio Perosevic lezárhatta volna a meccset, ám ziccerben hibázott, a hajrában pedig Lanzafame szabadrúgásból egyenlített, majd a hosszabbításban Danilo fejesgólja azt jelentette, hogy a Honvéd 4–3-ra megnyerte a találkozót.

A hétgólos thrillert megelőzően a futó szezonban 2017. augusztus 5-én, a Pancho Arénában találkozott egymással a két gárda, Lanzafame akkor is betalált, akárcsak Eppel Márton, így 2–0-s vendégsikerrel végződött a randevú – ez volt a Honvéd ötödik sikere a mieink ellen. A legutóbbi két meccsen három gólt vágó olasz ezen a hétvégén egészen biztosan nem gyarapítja ellenünk góljai számát, hiszen a hétközi, Videoton elleni meccsen megkapta ötödik sárga lapját, így csak a lelátóról szoríthat az övéinek, akárcsak a mi oldalunkon Ezekiel Henty, akinek ezzel a találkozóval jár le a hárommeccses eltiltása.

Ami a két gárda közelmúltbeli formáját illeti, mi várhatjuk bizakodóbban az összecsapást, hiszen bár a múlt hétvégén a kispestiek 2–0-ra nyertek a Balmazújváros ellen, szerdán 4–1-re kikaptak attól a Videotontól, amellyel mi két héttel ezelőtt 0–0-s döntetlent játszottunk, ráadásul április 4-én a DVSC a Magyar Kupától is elbúcsúztatta a bajnoki címvédőt. Mi a fehérváriak elleni találkozó óta a kupában Mezőkövesden 3–0-ra nyertünk a Diósgyőr ellen, múlt szombaton pedig a Vasast vertük Megyeri úti ideiglenes otthonában 2–1-re – a piros-feketék legyőzésével hárommeccsesre nyújthatnánk a győzelmi szériát.

A Videoton elleni vereség dacára 35 pontjával a Honvéd továbbra is a 4. helyen áll a tabellán, mérlege 10 győzelem, 5 döntetlen és 10 vereség, míg mi 29 egységgel, 7–8–10-es mutatóval a 8. pozíciót foglaljuk el, azaz egy sikerrel „lőtávolba” kerülnének a XIX. kerületiek.

A mérkőzés esélyeiről ezúttal hátvédünket, Hegedűs Jánost és középpályásunkat, Balogh Balázst kérdeztük. 

OTP Bank Liga, 26. forduló

Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd FC

Felcsút, Pancho Aréna, 2018. április 14., 17.00.

Vezeti: Szőts (Szalai B., Farkas B.)

 
Győzelem és előzés

Létfontosságú három pontot szerzett együttesünk a Diógyőr ellen Mezőkövesden: a Pintér-fiúk Szakály Péter...

Tovább olvasom
 
BAJNOKCSAPAT!

Öt fordulóval a vége előtt  aranyérmes lett Czinkon Szabolcs együttese.

Tovább olvasom
 
Győzelem a hajrában

Hazai pályán gyűjtötte be a három pontot Bojan Lazics csapata a THSE-Szabadkikötő ellen.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Szülinaposok ma, holnap

Holnap ünnepli születésnapját:

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - THSE-Szabadkikötő  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - FTC  1-3
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  0-0
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - MTE 1904  4-0
Grosics Akadémia FK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  1-6
Grosics Akadémia FK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  0-2
DVTK - Puskás Akadémia FC  0-1
Csákvár - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány)  0-29
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - Veszprémi FC USE  10-0
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/8255" }