Bezár
kibomlo kibomlo

A Fekete Párduc nyomában

Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai II., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor – az Aranycsapat klasszikus összeállítása. A legendás tízes és társai útja – Nyíregyházát, majd pedig Szegedet követően – a Fekete Párduc „hazájába” vezetett. Ezúttal Gyulán látható a Puskás Intézet kiállítása.

„Ezek annak a bácsinak az emlékei, akivel még én is találkozhattam, és akivel közös fényképet is készítettem” – mutat egy kisfiú büszkén a Buzánszky-relikviákat rejtő vitrinre. A Grosics Akadémia növendékei népesítik be a futballritkaságokkal teli kiállítóteret. Szegedről ezúttal Gyulára vándorolt a Puskás Intézet Arany pillanatok című tárlata a 6:3-nak, illetve az Aranycsapatnak szentelt jubileumi esztendőben. Ismét az egykori labdarúgók hagyatékának legkülönlegesebb darabjaival, Puskásék legkedvesebb emlékeivel teltek meg a vitrinek. „A legendák téged is várnak!” mottóval megrendezett tárlat – az évszázad mérkőzésének is nevezett rangadó mellett – kiemelten foglalkozik a gyulai akadémia „keresztapjával”, a legendás hálóőrrel, Grosics Gyulával: a legszemélyesebb emlékek között ott rejtezik a Fekete Párduc karórája, szemüvege, edzői sípja vagy épp edzésnaplója is.

„A Puskás Intézet küldetése, hogy a nagy labdarúgók emlékeit szerte az országban bemutassa, s minél többekkel megismertesse az Aranycsapat tagjait” – fogalmazott Balogh Balázs, a Puskás Intézet vezetője a tárlat megnyitóján, ahová a fekete szerelést elsőként magára öltött kapus lánya is eljött. „Először járok az édesapámról elnevezett Grosics Akadémián, s az egyik szemem sír, a másik pedig nevet – árulta el Grosics Edina. – Ezekkel a tárgyakkal nőttem fel, a mindennapjaim részei voltak, hiányoznak, ugyanakkor boldogság, hogy most már más is láthatja azokat az emlékeket, amelyeket édesapám maga is nagy becsben tartott.” A legendás jobbhátvéd, a mennyei válogatotthoz legutoljára csatlakozott Buzánszky Jenő fia is megjelent a tárlat megnyitóján. „Édesapám végakaratát teljesítjük azzal, hogy minél többeknek, s főként a fiataloknak bemutatjuk ezeket az ereklyéket – mondta el Buzánszky Jenő. – Legyetek olyan jó játékosok és olyan jó emberek, mint az Aranycsapat tagjai voltak” – fordult oda a legenda fia a labdarúgókká cseperedő gyerekekhez. „Azért kezdeményeztük az Aranycsapat-emlékévet, mert megígértük Jenő bácsinak, hogy az egész ország emlékezni fog majd a világverő magyar válogatott sikereire – így Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület vezetője. – Célunk tehát, hogy a fiatalok megismerjék az Aranycsapat tagjait, mert nem történhet meg, hogy Magyarországon feledésbe merüljön a nevük. Általuk szeretnénk továbbadni azt a tudást és hitet, amely a sportban és az életben is szükséges, s amely dicsőséget szerzett a nemzetnek.”

 

 
Debütáló duó

Újabb két akadémistánk mutatkozott be a felnőttek világában.

Tovább olvasom
 
Kapussors

19 esztendős hálóőrünk, Laky László végigvédte az NB II-es Csákvár mérkőzését.

Tovább olvasom
 
Öten az elitkörben

A Puskás Akadémia adja a legtöbb játékost az U17-es magyar válogatott keretébe.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Honvéd-MFA  1-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Honvéd-MFA  2-3
Puskás Akadémia FC II - THSE-Szabadkikötő  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12 - PMFC  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13 - PMFC  5-0
Mór II - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-1
Puskás Akadémia FC - NK Osijek  1-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - MTK Budapest  1-3
Airnergy FC-BMTE - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány)  3-3
Pénzügyőr SE - Puskás Akadémia FC II  3-3