megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP
HUN ENG

Pünkösdi álmok

Már csak egyet kell aludni, és a CR Flamengo–Puskás Akadémia nyitómérkőzéssel elstartol a 11. Puskás–Suzuki-kupa.

Holnap veszi kezdetét a 11. Puskás–Suzuki-kupa, melyen nyolccsapatossá bővült a mezőny, a mieink az „A” csoportba kerültek Bayern München, a CR Flamengo és Panathinaikosz társaságába. Első találkozónkat a torna történetének első dél-amerikai csapatával, a Flamengóval vívjuk. A brazil Libertadores-kupa-győztes alakulat remek utánpótlással rendelkezik, hiszen nemrégiben adták el 40 millió euróért a Real Madridnak a 17 éves Vinícius Júniort. A mérkőzés a Pancho Arénában lesz, ahol egy nappal az összecsapás előtt meglestük, hogyan készül a találkozó helyszínén U17-es csapatunk.

Papp Lászlót, utánpótlás válogatott támadónkat – aki tavaly már részt vett a Puskás–Suzuki-kupán – felvillanyozta a lehetőség, hogy a Panchoban gyakorolhat: „Két napja a stadionban edzünk, ami az egész csapatot feldobja, hiszen holnap a nyitómérkőzésen már itt képviselhetjük az akadémiát a Flamengo ellen. Szeretnénk minél jobb eredményt elérni, megmutatni, nemcsak a bajnokságban tudunk jól szerepelni. A srácokkal már beszélgettem arról, milyen érzés lesz pályára lépni a viadalon, igyekeztem a lelkesedésemet átragasztani rájuk. A Puskás–Suzuki-kupán korábban megfordult labdarúgók közül a „poszttársam”, Lucas Vazquez játékát kísérem figyelemmel, hogy fejlődhessek.”

Komáromi György, korábban nemzetközi utánpótlás tornán a Bayern München ellen szerzett már győztes gólt. A PSK-mezőnynél egy évvel fiatalabb támadónk, saját korosztályában vezeti a bajnoki a góllövőlistát, s reméli ezt a formát a tornára is át tudja menteni: „Nagyon örülök, hogy fiatalabbként lehetőséget kapok a bizonyításra, próbálom meghálálni a belém vetett bizalmat. Az magától értetődő, hogy óriási motivációt jelent, hogy a Pancho Arénában ilyen remek csapatok ellen játszhatunk. A Flamengo elleni ütközetet külön várom, mert még nem volt szerencsém brazil csapat ellen játszani, kíváncsi vagyok, hogy milyen játékstílust képviselnek. Azon leszek, hogy ugyanúgy teljesítsek, mint az U16-os korosztályban és akkor nem lesz gond.”

Gáspár Máté, U17-es bajnokaink csapatkapitánya szeretné megvalósítani álmait: „El sem tudom mondani mennyire megtisztelő, hogy én viselhetem a csapatkapitányi karszalagot a Puskás–Suzuki-kupán. Négy éve vagyok itt az akadémián, és minden évben figyelemmel követtem a tornát, nagyon várom, hogy megkezdődjön a mi viadalunk is. Az az álmom, hogy a Real Madrid elleni győztes finálé után én lehessek az első az akadémiánk történelmében, aki csapatkapitányként felemelheti a kupasikerért járó serleget itt a Pancho Arénában. Ezért mindent el fogok követni.”

A Puskás Akadémia FC és a KRC Genk korábbi középpályása Tóth Balázs, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónk színvonalas tornát vár: „Még nem érkezett meg minden csapat, 21 órakor landol a Panathinaikosz repülőgépe, a madridiak éjfélkor érkeznek. A KRC Genk délután már a helyszínen edzett, a belgák jó állapotban vannak, és készülnek a holnapi mérkőzésre. Remek Puskás–Suzuki-kupára van kilátás, mert mindegyik együttes versenyben van saját nemzete bajnokságában az első helyért.”

A csütörtöki program:

12:30 CR Flamengo – Puskás Akadémia

14:15 KRC Genk – Sporting CP

15:45 Panathinaikosz – FC Bayern München

Pénteken ismét Puskás Magazin az M4 Sporton

Adás január 27-én 23:00-kor. Itt az előzetes!

Meccsinfó: Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás Akadémia FC

Szurkolói információk a Mezőkövesd Zsóry FC–Puskás...

Tökéletes felkészültség kell

Nagyon várja már a tavaszi bajnoki rajtot Tóth Balázs, aki...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 29. | 13:00 Mezőkövesd

MECCSINFÓ nyilnyil

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

január 29. | 13:00 | Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC - PAFC

január 29. | 13:00 | Mezőkövesd

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15 - Kassa (felk. mérk.)  3–0
Puskás Akadémia U17 – Kassa (felk. mérk.)  1–1
Puskás Akadémia FC II - Abda SC  4–1
Rapid Wien–Puskás Akadémia U16 (felk. mérk.)  0–2
Rapid Wien–Puskás Akadémia U14 (felk. mérk.)  4–0
Puskás Akadémia FC - FK Jablonec  0-1
Puskás Akadémia FC - Karlsruher SC  1-0
Puskás Akadémia FC II–MÁV Előre FC FŐNIX (Fejér megyei I.)  5–0
Puskás Akadémia FC II - Főnix FC  5–0
Puskás Akadémia FC - BSC Young Boys  0-3