Bezár
kibomlo kibomlo

Horvát edzőtábor, szlovén pálya, román ellenfél

Második felkészülési találkozóján Benczés Miklós legénysége 1–1-es döntetlent játszott az FC Voluntarival.

A Révkomárom múlt heti 4–2-es legyőzése után újabb nemzetközi tesztmérkőzését vívott klubunk – ezúttal már a horvátországi edzőtáborban. A találkozó helyszínét mégsem Luka Modricék hazájában kellett keresnünk, hanem a szlovéniai Barkócban – a település valamivel több, mint tíz kilométerre fekszik a szlovén-horvát határtól. Az ellenfelünk az FC Voluntari volt, a román első osztályú gárda három héttel ezelőtt osztályozón őrizte meg élvonalbeli tagságát. Edzőpartnerünknél a kezdőcsapatban kapott helyet a rutinos Costin Lazar, aki harminckétszer ölhette magára hazája címeres mezét.
Az első félidőben a bukaresti csapat birtokolta többet a labdát, de a helyzeteink nekünk akadtak. Negyedóra játék után Radó András próbálkozása nem sokkal kerülte el a jobb felső sarkot. Az első játékrész közepén Balogh Balázs lövését tolta szögletre a román hálóőr, azonban a félidő végén már a kapus is tehetetlenül szemlélte Balogh újabb remek lövését, aki huszonöt méterről lőtte ki a jobb alsót egy gyönyörű támadás végén (1–0). A fordulást követően is uraltuk a mérkőzést és adódtak lehetőségeink, de nem született meg a második Puskás-gól. Nem sokkal a lefújás előtt a románoknál csereként beállt Achim használt ki egy védekezési hibát, és mentette meg együttesét a vereségtől (1–1).

Puskás Akadémia FC – FC Voluntari 1–1 (1–0)

Hegedüs L. – Osváth, Heris, Spandler, Trajkovski – Balogh B., Vega, Molnár – Latifi, Radó A., Szakály P.

Csereként pályára lépett: Szolnoki, Poór, Hegedűs J.,Bokros, Márkvárt, Knezevic, Kiss T., U. Diallo

G.: Balogh B., ill. Achim
 

 
Így nyertünk a Kövesd ellen

Csapatunk szombaton 2–0-s sikert aratott a Mezőkövesd Zsóry FC vendéglátójaként – tekintse meg a találkozó...

Tovább olvasom
 
Ép testben ép lélek

U16-os gárdánk csapatkapitánya, Biben Barnabás kimagasló tanulmányi és sportteljesítményéért...

Tovább olvasom
 
A hatékonyság diadala

Josip Knezevic duplájával 2–0-ra vertük a Mezőkövesd Zsóry FC-t az OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC  2-0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  1-1
Pénzügyőr SE - Puskás Akadémia FC II  0-6
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  1-2
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - Kőbányáért FNLA  31-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  6-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  4-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - DVTK  3-0
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1-0