Bezár
kibomlo kibomlo

Kár volt az utolsó percért

Harmadik határon túli felkészülési mérkőzésén csapatunk 1–0-s vereséget szenvedett a szlovén NK Aluminij együttesétől. 

Esős délutánon futott ki horvátországi tartózkodása során harmadszor a pályára az első osztályú bajnokság jövő szombati rajtjára készülő együttesünk. Az égi áldás nem zavarta meg a mieinket, akik látványos passzjátékkal igyekeztek az ellenfél kapuja elé kerülni, s lehetőségünk is jócskán akadt: Kiss Tamásnak és Radó Andrásnak is megvolt a maga helyzete, ám a legnagyobb sansz Ulysse Diallo előtt adódott, aki remek meglátással akarta átemelni a szlovén kapust, ám löbbölését a gólvonalról kivágták a bekkek.

A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, bár a szlovén csapat valamivel aktívabbnak tűnt, mint a szünet előtt. A mi oldalunkon Radó ismét betalálhatott volna, ám Szakály Péter centerezésénél elcsúszott. A hajrában még Spandler Csaba fejelhetett volna gólt, ám mégis a mi hálónk rezdült, amikor egy labdavesztés utáni bal oldali beadást követően Jonathan Herisről került a kapunkba a labda (0–1). Így hiába játszottunk jobban ellenfelünknél, hiába alakítottunk ki jóval több helyzetet, a végén a szlovénok örülhettek.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia FC–NK Aluminij (szlovén) 0–1 (0–0)

Gól: Heris (öngól)

PAFC: Hegedüs L. – Szolnoki, Heris, Spandler, Trajkovski – Szakály P., Balogh B. – Molnár G., Radó A., Kiss T. – U. Diallo.
Csereként pályára lépett: Osváth, Zsidai, Márkvárt, Knezevic

 
Búcsú egy nagyszerű embertől

Vasárnap délután a csákvári temetőben több százan kísérték utolsó útjára nemrégiben elhunyt...

Tovább olvasom
 
Kocsis Sándorra emlékezünk

Harminckilenc éve, 1979. július 22-én halt meg az Aranycsapat csatára, a Kocka becenévre hallgató Kocsis Sándor. Hagyatékának...

Tovább olvasom
 
A Loki nyert az idénynyitón

A debreceniek örülhettek a Pancho Arénában, miután cserejátékosuk, Ezequiel Calvente fejesével 1–0-ra nyerték az OTP Bank...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Nagymegyer - Puskás Akadémia FC II  0-1
Puskás Akadémia FC - DVSC  0-1
Puskás Akadémia FC II - Bős  3-0
Puskás Akadémia FC - HNK Gorica (horvát, I. osztály)  0-0
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Alcsútdoboz  7-5
Puskás Akadémia FC - NK Aluminij (szlovén, I. osztály)  0-1
Puskás Akadémia FC - FK Proleter (szerb, I. osztály)  2-1
Puskás Akadémia FC - FC Voluntari (román, I. osztály)  1-1
Puskás Akadémia FC - FC Komarno  4-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12 - Illés Lurkó UFC  3-0
array(1) { ["q"]=> string(9) "news/8485" }