megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Hárman Csákváron

Az előttünk álló szezonban NB II-es partnerklubunknál folytatja pályafutását Csilus Ádám, Oroszi Dániel és Tóth Balázs.

Szerdán profi szerződést kapott egyesületünktől Oroszi Dániel, aki az elmúlt szezonban a Puskás Akadémia második csapatában szerepelt. Az 1999-es születésű támadó az NB III-ban tizenegy találkozón négy gólt szerzett, a 2018/19-es szezonban kölcsönben a Csákvár játékosa lesz.

Ugyancsak a Felcsúthoz közeli település együttesében folytatja pályafutását egy évig Csilus Ádám, aki az elmúlt szezonban ősszel háromszor szerepelt az első csapatban, tíz alkalommal pedig az NB III-ban játszott. Csilus a tavaszi szezont kölcsönben a Nyíregyháza Spartacusnál töltötte, az NB II-ben hatszor kapott lehetőséget.

Kölcsönbe került kapusunk, Tóth Balázs is, aki az előző bajnoki évben tizenöt mérkőzésen védett a harmadosztályban. A huszonegy éves, U21-es válogatott hálóőr a hamarosan induló NB II-es bajnokságban szintén a csákváriakat erősíti.
 
Szezonértékelő

Vezetőedzőnk, csapatkapitányunk és kapusunk sem elégedett azzal, hogy...

Harmadikok lettünk!

Favorov gólja kevés volt a Honvéd ellen.

Négy volt akadémistánk Rossi keretében!

NB I-es csapatunkból Nagy Zsoltot és Spandler Csabát,...

TOVÁBBI HÍREK

More news
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Ferencvárosi TC  0-0
Puskás Akadémia U17 (leány) - Ferencvárosi TC  3-2
Puskás Akadémia U15 (leány) - Ferencvárosi TC  3-4
Kaposvári Rákóczi FC - Puskás Akadémia FC II  0-0
Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  1-2
Puskás Akadémia U14 - Budapest Honvéd-MFA  3-1
Puskás Akadémia U15 - Vasas Kubala Akadémia  2-2
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U16  1-3
Puskás Akadémia U17 - Illés Akadémia-Haladás  2-3
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  6-0