megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Torghelle gólja döntött

Csapatunk tíz emberrel játszva is egyenlíteni tudott az MTK ellen, ám a végén egy szerencsés Torghelle Sándor-találattal a kék-fehérek nyertek 2–1-re.

A közel harmincöt fokos melegben a csapatok az első perctől fogva becsülettel küzdöttek, de a meccs a 14. percben pörgött fel, amikor Lencse László egy jó kiugratással tört a kapunkra, de éles szögből leadott lövését védte Hegedüs Lajos. Kisvártatva a kapufát is megdöngették a vendégek, egészen pontosan Kanta József, aki mintegy tizenhét méterről adott le sistergős löketet – Hegedüs ebbe is beleért.

A mienk első helyzetére 20. percig kellett várni, amikor Radó András húszméteres lövését kellett bravúrral szögletre ütnie Artem Kicsaknak. A szöglet után jött a második lehetőség: Ulysse Diallo csúsztatásából megint Radó fejelhetett, aki MTK-s kollégájához hasonlóan a jobb kapufát találta telibe. Még jóformán fel sem ocsúdhattunk a hatalmas sansz után, amikor egy gyorsan végigvitt, szemrevaló kék-fehér kontra végén Jevhen Szelin lövését kellett védenie Hegedüsnek.

A 28. percben köszönetet mondhattunk Bognár Istvánnak, aki egyedül kapura törve, ziccerből passzolta ki a labdát, így fel tudtunk szabadítani. Továbbra is pörögtek az események: gyakorlatilag az ellentámadásból Dejan Trajkovski száguldott el a bal szélen, a középen érkező Diallóhoz passzolt, ám a mali csatár nem tudta átvenni a labdát – oda is lett a nagy helyzet.

A 33. percben aztán megszületett az első gól – sajnos nem mi rúgtuk. Lencse ment el a jobb oldalon, középre gurított, Myke Bouard Ramos érkezett, és védőink gyűrűjében a hálóba pofozta a labdát (0–1). Tíz perc múlva nagy lehetőséget kaptunk az egyenlítésre, ám egy tizenhét méteres szabadrúgásból Liridon Latifi a felső kapufát felülről borotválta meg, így egygólos MTK-előnnyel vonultak szünetre a felek.

Az 50. percben ráadásul megfogyatkoztunk: Balogh Balázs adott el egy labdát középen, minek következtében Lencse húzhatott kapura, Spandler Csaba csak szabálytalanul tudta megállítani – hátvédünket kiállította Farkas Ádám játékvezető. A szabadrúgásnál legalább szerencsénk volt, Kanta ugyanis a felső lécet lőtte telibe.

Az újabb csapás felrázta együttesünket, a labda gyakorlatilag percekig nem volt a kék-fehéreknél, s egy szép egyéni alakítás eredményeképpen egyenlítettünk is: Kiss Tamás balról cselezett befelé, meglátta a rést az MTK-s lábak közt, és mesterien tekert a jobb alsóba (1–1).

A találat után is a mieink futballoztak jobban, olykor tíz emberrel is szépen építkeztünk, s több veszélyes szituációt is sikerült kialakítanunk a vendégek kapuja előtt. Ilyen volt például egy szép Radó András-Diallo kombináció, melynek végén centerünk lövése a bekkekről pattant szögletre. Nem úgy, mint Farkas II Balázsé a 86. percben: a csereként beállt középpályás kapura sem tartó próbálkozása a szintén a kispadról beszálló Torghelle Sándoron változtatott irányt, s került Hegedüs kapujába (1–2).

A szerencsétlen találattól vérszemet kapó MTK egyre veszélyesebb lett a hajrában, egy ízben Hegedüsnek kellett nagy bravúrt bemutatnia, egyszer a gólvonalról kellett takarítanunk. Egy Trajkovski kezén megpattanó Lencse-lövés nyomán tizenegyeshez is jutottak a fővárosiak, ám Kanta József jócskán a kapu mellé trafált, így maradt az egygólos vereség.

KÉPGALÉRIA

OTP Bank Liga, 3. forduló

Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 1–2 (0–1)

Vezette: Farkas Á. (Kóbor, Szert)

Gól: Kiss T. (56.), ill. Ramos (33.), Torghelle (86.)

Sárga lap: U. Diallo (67.), Trajkovski (89.), ill. Ikenne-King (43.), Gengeliczki (61.), Torghelle (79.)

Kiállítva: Spandler (50.)

PAFC: Hegedüs L. – Heris, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski – Szakály P. (Osváth, 55.), Balogh B. – Kiss T., Radó A. (Arabuli, 89.), Latifi (Márkvárt, 46.) – U. Diallo
MTK: Kicsak – Ikenne-King, Gengeliczki, Pintér Á., Szelin (Katona, 72.) – Vass Á. – Vass P., Bognár I. (Farkas II B., 66.), Kanta J., Lencse – Ramos (Torghelle, 72.).
 
Győri kupameccs: a múlt és a jelenkor dicsősége

A négyszeres bajnok és kupagyőztes ETO FC-vel csap össze szerdán NB I-es...

Egyre jobban belelendül

Libor Kozák már szinte teljesen behozta a fizikai lemaradást, és...

Átszakadt a gát

Szolnoki Roland örül, hogy a remek védekezés mellett a Loki...

TOVÁBBI HÍREK

More news

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 ETO STADION

MECCSINFÓ nyilnyil

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

MECCSINFÓ nyilnyil

október 27. | 17:00 | ETO STADION

WKW ETO FC GYŐR - PAFC

október 27. | 17:00 | ETO STADION

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  7-1
DVSC - Puskás Akadémia FC  0-3
Tatabányai SC - Puskás Akadémia FC II  1-1
Illés Akadémia-Viktoria - Puskás Akadémia U17 (leány)  1-2
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra-Activtek HFC-Üllő  2-3
Sopron - Puskás Akadémia FC II  0-2
Puskás Akadémia U14 - FTC  3-0
DVSC-DLA - Puskás Akadémia U15  0-2
UTE - Puskás Akadémia U16  0-5
Puskás Akadémia U19 - DVTK  3-1