Bezár
kibomlo kibomlo

Felfelé vezet az út

A görögök elleni 2–1-es siker alkalmával szerezte első gólját nemzeti színekben Sallai Roland. Volt akadémistánk érthetően boldogan adott interjút a duplán jól sikerült találkozó után honlapunknak.

Szinte tegnap volt, hogy a Puskás Akadémia színeiben megszerezted az első NB I-es gólodat, s most meglett az első válogatottbeli találat is – igen jól sikerült kis kapáslövés volt…

Boldog vagyok, hogy megszereztem az első gólomat, de a csapat az első, nem pedig az egyén – én eszerint gondolkozom. Szerintem ma megmutattuk, hogy csapatként mennyire jók vagyunk, és ha ezen az úton megyünk tovább, nagyon sikeres lesz ez a válogatott.

A finnek elleni mérkőzés nem sikerült túl jól, nagyrészt a balszerencsének is köszönhetően. Most, hogy a görögök ellen sikerült javítanunk, milyenek lehetnek az esélyeink a csoportban?

Új szakmai stáb van a válogatottnál, új elképzelésekkel, össze kell állnia az együttesnek. Követjük az utasításaikat, látjuk, hogy jó úton vagyunk, és újra szeretném hangsúlyozni: hiszem, hogy ez a csapat a jövőben még nagy dolgokra lesz képes.

A mai gólod azért Freiburgban sem lesz túl rossz ajánlólevél…

Bizonyára Németországban is látták és tudják ezt, de az már a történet másik része. Itt a válogatottra kell koncentrálnom, a hazámat képviselem, ott pedig a klubomat. Biztos, hogy jól jött ez a gól az ottani karrierem szempontjából is, de Freiburgban is sokat kell majd letennem az asztalra ahhoz, hogy a kezdő tizenegyben számítsanak rám.

Egy másik ex-puskásos, Kleinheisler Laci is betalált, s láttuk, hogy együtt ünnepeltetek. Szándékosan történt így, vagy csak úgy spontán jött a dolog?

Az igazat megvallva, nemigen lehet azt előre megtervezni az ilyesmit, hiszen nem tudni előre, ki fog gólt lőni, ez egyszerűen így jött. Egy biztos: óriási volt az öröm, nagyon fontos volt a győzelem a válogatott és egész Magyarország számára, mert az utóbbi időben nem igazán voltunk sikeresek. De azt mondom, ez volt a fordulópont – innen már felfelé vezet az út.

 
Így nyertünk a Kövesd ellen

Csapatunk szombaton 2–0-s sikert aratott a Mezőkövesd Zsóry FC vendéglátójaként – tekintse meg a találkozó...

Tovább olvasom
 
Ép testben ép lélek

U16-os gárdánk csapatkapitánya, Biben Barnabás kimagasló tanulmányi és sportteljesítményéért...

Tovább olvasom
 
A hatékonyság diadala

Josip Knezevic duplájával 2–0-ra vertük a Mezőkövesd Zsóry FC-t az OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC  2-0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  1-1
Pénzügyőr SE - Puskás Akadémia FC II  0-6
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  1-2
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - Kőbányáért FNLA  31-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  6-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  4-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - DVTK  3-0
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1-0