megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK MECCSINFO SHOP

Baki-parádé!

Csapatunk a bajnok MOL Vidi FC ellen szerezte meg első győzelmét a szezonban. A 2–1-es sikerben elévülhetetlen érdemeket szerzett „Baki”, azaz kapusunk, Braniszlav Danilovics, aki ziccereket fogott, majd a 102.(!) percben Marko Scsepovics büntetőjét is kivédte. 

Nem hagyta hidegen a Nemzeti Sport ítészeit Braniszlav Danilovics szombati pazar teljesítménye. A Vidi elleni győztes összecsapáson végig parádésan védő, sorsdöntő pillanatban tizenegyest hárító hálóőrünk a nyolcas kalkulust kapta a magyar sportnapilaptól, s ezzel ő lett az OTP Bank Liga 8. fordulójának legjobbja.

„Kisvárdán focizó barátom, Brana Ilics hívott fel, aki két gól is lőtt a Haladásnak. Gratuláltunk egymásnak, majd megkérdezte, tudom-e, hogy én lettem a hét játékosa. Nem, mondtam, mert tényleg nem olvastam az újságot, de nagy megtiszteltetés, hogy rám esett a választás" – reagált a hírre hétfőn a szerb kapuvédő.

Már az első Vidi-tizenegyesnél sem sok hiányzott…

Az első büntető után kissé szomorú voltam, mert nem volt szerencsém, hiszen sikerült hozzáérnem a labdához, ám hárítani nem tudtam. Aztán azt gondoltam, semmi probléma, mert éreztem, hogy ezen a meccsen nagyot alkothatunk.

A hosszabbításban Anel Hadzic helyzeténél sok Vidi-szurkoló már gólt kiáltott. Hogy értél le a fejesre?

Valóban nagy védés volt, de valahol természetes is, hiszen egy ilyen mérkőzésen a hajrában kell a legkoncentráltabbnak lenni, én is csak a labdára fókuszáltam – sikerült is időben reagálnom és megfognom Hadzic fejesét.

Az utolsó utáni pillanatban pedig jött a második Scsepovics-tizenegyes… Akkor mi járt a fejedben?

A tizenegyes előtt Varga Józsi odajött hozzám, és azt mondta: gyerünk, Dani fogd meg, fogd meg! Azt feleltem, megpróbálom. De ennél sokkal többet nem tudok mondani a büntető előtti másodpercekről, talán csak annyit, hogy tudtam: ez a meccs utolsó pillanata, ha hárítok, megnyertük. Nem is hallottam, mi történik körülöttem, csak Markót és a labdát figyeltem. Aztán, hála Istennek, kivédtem.

Megvan a hőn áhított első siker. Mekkora lökést adhat ez csapatnak?

Óriási győzelem volt ez számunkra, ráadásul a lehető legnehezebb, ugyanakkor legjobb pillanatban. Sok csalódást keltő meccs után végre megszereztük a három pontot, ráadásul a bajnoki címvédőt győztük le. Úgy vélem, nagyon jót tett az önbizalmunknak, és a többiekkel együtt hiszek benne, hogy most egy jó széria vette kezdetét.

VIDEÓ: Kettős emberhátrányban, emelt fővel "estünk el"

A Simple Női Liga rájátszásának második...

Bravó, Bence! – Batiké az év gólja

Batik Bence kapta az OTP Bank Liga 2022/23-as szezonjának legszebb...

Gruber és Dannback a legjobbak között

Gruber Zsombort a második legjobb huszonegy éven aluli játékosnak...

TOVÁBBI HÍREK

More news

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 Pancho Aréna

MECCSINFÓ nyilnyil

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

MECCSINFÓ nyilnyil

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd

május 27. | 20:00 | Pancho Aréna

Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

DVTK - Puskás Akadémia U16  2–2
DVTK - Puskás Akadémia U17 (leány)  3–4
DVTK - Puskás Akadémia U15 (leány)  1–3
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK Budapest  1–2
Puskás Akadémia U14 - ETO FC Győr  0–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–1
Puskás Akadémia U16 - ETO FC Győr  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–1