Bezár
kibomlo kibomlo

Gigászi építmény a sport és a tudomány szolgálatában

A fölénk tornyosuló falak sűrűjében újra és újra ihletet adni az életnek – építészeti hitvallását fogalmazta bele Dobrosi Tamás legújabb alkotásába, abba a gigantikus sportkomplexumba, amely – „nővére”, a Pancho Aréna szomszédságában – egyszerre kíván a sport és a tudomány szolgálója lenni. Akadémiánk közössége felavatta Sport- és Konferenciaközpontját.

„Legnagyobb beruházásunk ez a komplexum, melynek léptékeit még a Pancho Aréna sem közelíti meg – fogalmazott Mészáros Lőrinc, akadémiánk kuratóriumának elnöke a mostanra formát öltött Puskás Akadémia Sport-és Konferenciaközpont ünnepélyes átadóján. – 12,5 milliárd forintból valósult meg, s 11 ezer négyzetméternyi alapterületen helyezkedik el. Köszönet a tervezőnek, aki valóságos csodát rajzolt nekünk, s a kivitelezőnek, aki meg is építette ezt a csodát. A mi első katedrálisunk a Pancho Aréna, ez pedig a második. Közel állunk ahhoz, hogy megépüljön a teljes mű. Ám az infrastruktúrához komoly szakmai munka is társul: az elmúlt tíz évben 640 növendékünk volt, közülük 129-en lettek válogatottak, 32-en szerepeltek az élvonalban, s jelenleg is 134-en játszanak az első-, másod- és harmadosztályban. Nyolcvanan folytatnak felsőfokú tanulmányokat, több mint felük ösztöndíjas. Az elmúlt tíz esztendőben 20 arany-, 7 ezüst- és 11 bronzérmet szereztünk a bajnokságokban, felnőtt csapatunk az elmúlt szezonban érte el legnagyobb sikerét: döntőt játszott a Magyar Kupában. Köszönet a támogatóknak, akik tíz éve segítik az akadémiát. Tudunk még fejlődni, de legyünk büszkék arra, amit elértünk.”

„A magyar történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövőért való küzdelmet az nyeri meg, akinek van víziója – mondta köszöntőjében Orbán Viktor miniszterelnök, akadémiánk alapítója. – Sokféleképp magyarítják ezt a szót: ábránd, képzelgés, látomás. Esetünkben: van egy határozott kép a jövőről, amelyhez határozott akcióterv társul. Mi nem csupán elképzelünk egy jobb állapotot, nem csak ábrándozunk, hanem látjuk azt is, hogyan jutunk el odáig. 2010 óta látjuk a jövőnket, s ehhez az kellett, hogy bízzunk magunkban. Hogy elkezdjünk hinni abban, hogy képesek vagyunk megváltoztatni a világot, legalábbis a sajátunkat. Hogy miként hajlíthatjuk magunk felé a jövőt? A válasz megtalálásában az ember a sportolóhoz is fordulhat. Én magam gyakran gondolok Puskásra. Ahogy Zelk Zoltán róla szóló anekdotája üzeni: nem szabad imbolyogni, csúszkálni, botladozni, csak azt kell mondani: így kell ezt csinálni, s megy előre a világ. A mostani átadó is bizonyíték: lassan felnövünk névadónk mércéjéhez.”

A miniszterelnök szerint a magyarok jövője a gyermekeinkben nő, a mi víziónk bennünk és általuk válik valósággá: „Az utánpótlás-nevelés az egyik elsőszámú nemzeti ügy, így ez a mestermunka, ez a sportközpont nem csupán pályaegyüttes vagy infrastruktúra, hanem legfontosabb feladata a nevelés. Mi nem gyártjuk a futballistákat, hanem olyan erőteret hoztunk létre, ahol hősök születnek és nőnek fel. Szokták kérdezni, miért ilyen művésziek az épületeink. Van egy filozófiánk: a futball sport, tudomány és művészet egyszerre, ezért fontos, hogy mindaz, ami körülveszi a fiatalokat, ezt tükrözze. S ha erről benneteket, játékosokat is sikerül meggyőznünk, akkor hamarabb előzhetitek meg társaitokat a világban – jelentette ki Orbán Viktor. – Kiszámoltam, hogy ha az egyes akadémiák tízévente felnevelnek csupán két csúcsteljesítményű játékost, akkor már kész is van egy európai szintű válogatott. Mi már megvagyunk: itt van Kleinheisler és Sallai.”

A köszöntőbeszédeket követően a Puskás Akadémia növendékei, csapataink kapitányai – az U12-esektől egészen élvonalbeli futballistáinkig – mindahány fiatalunk nevében szimbolikusan birtokukba vették akadémiánk sportközpontját, majd a katolikus egyház képviseletében Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a református egyház képviseletében pedig Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg a Makovecz Imre építészeti ars poeticáját ezúttal is továbbörökítő Dobrosi Tamás tervei alapján épült komplexumot.

Minthogy a sportközpont nem csupán a labdarúgóképzés „kellékeinek” tárházát bővíti, de egyben lehetőséget teremt többek között arra is, hogy az arra fogékony fiatalok a testnevelő tanári pálya felé is elindulhassanak, az ünnepélyes átadó keretében együttműködési megállapodás született a Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem között. Akadémiánk részéről Mészáros Lőrinc, a kuratórium elnöke és Takács Mihály igazgató, az egyetem részéről pedig Mocsai Lajos rektor és Genzwein Ferenc kancellár írta alá a dokumentumokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a labdarúgó-akadémiák közül a miénk legyen az első, ahol a növendékek ilyen jellegű képzést kaphatnak.

A Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontja 9800 m²-en terül el, kivitelezésénél 15 000 m³ betont, 1600 tonna betonacélt, 1826 m³ faanyagot, 17 300 000 kötőelemet, 8000 m² palát, 18 000 kg rezet használtak fel. A komplexumban 1324 lámpatest szolgáltatja a világítást, 5 kazán biztosítja a fűtést, azaz az esztétikailag is kifogástalan épületet leíró számok is lélegzetelállítók. Az építmény grandiozitásához méltó produkcióval készültek hát az átadóünnepségre a Wonderland Show Company művészei, akik előadásunkban rendre a klasszikus és a modern stílusokat ötvözik. A mostani, laza asszociációkon alapuló, a mítoszok idejétől egészen napjainkat is felölelő műsoruk tematikája a sport, a mozgás és a művészetek találkozására épült.

Az ünnepség végeztével a résztvevők elsőként járhatták be a Sport- és Konferenciaközpontot, s az átadóünnepség részeként került sor a szakma legjelentősebb hazai elismeréseinek, az idei építőipari mesterdíjaknak az átadására is, mintegy felavatva a központ 250 fős konferenciatermét, ahol a későbbiekben a sporttudományos, illetve a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó nívós események kaphatnak helyet, s amely a jövőben tökéletes helyszínéül szolgálhat a labdarúgással vagy más sportokkal kapcsolatos eszmecsere különböző szintű fórumainak. Akadémiánk Sport- és Konferenciaközpontja az Építőipari Mesterdíj Alapítvány kitüntetésében részesült. Elsőként a komplexumért járó elismerések átadása következett a Fejér-B.Á.L. Zrt. munkatársai részére, méghozzá a földmunkáért és tereprendezésért, a szerkezetépítési betonozási munkákért, a szakipari munkákért, a központi tetőszerkezeti és héjalási munkákért, az építőgépészeti és szerelőipari munkákért, az erős- és gyengeáramú megvalósítási munkákért, valamint az épületburkolatok és berendezések munkáiért. Majd az egyéni szakmai tevékenységek elismerésére, az egyes szakmák művelőinek díjazására került sor. A kitüntetettek között szerepel sportközpontunk vezető tervezője, Dobrosi Tamás is, aki alkotásával kapcsolatban így fogalmazott: „Az építészet felelőssége az, hogy a közösségben, az itteni nagy labdarúgócsaládban lezajló dramaturgiának egy olyan keretet adjon, amely az itt élő-tanuló fiatalok testi, szellemi és kulturális fejlődését elősegíti.”

 

(Sport- és Konferenciaközpontunkról itt olvashat bővebben, az átadóünnepségéről készült összeállításunkat pedig október 26-án az M4 Sporton futó Puskás Magazinban tekintheti meg.)

 
Döntetlen a bajnok ellen

Nagy Zsolt kapásgóljára Davide Lanzafame válaszolt. 1–1-es döntetlent játszottunk a bajnok Ferencvárossal a 2018/19-es szezon...

Tovább olvasom
 
Meglepő vereség a fővárosban

NB III-as csapatunk 3–0-ra kikapott a BKV Előre vendégeként, a bajnokság 28. fordulójában.

Tovább olvasom
 
Gyurcsó remekelt, a Hajduk győzött

Volt akadémistánk gólt lőtt, kiosztott két gólpasszt, csapata pedig 4–1-re nyert.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - FTC  1-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  0-1
KTE Labdarúgó Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  1-5
KTE Labdarúgó Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  0-2
Balatonfüredi FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  0-9
Puskás Akadémia FC II - Csepel FC  0-0
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Csór Truck-Trailer  0-2
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  1-1
Haladás-Viktória - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  2-5
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Kaposvári Rákóczi BFLA  3-1