Bezár
kibomlo kibomlo

Puskás Ferencre emlékezünk

Tizenkét évvel ezelőtt, 2006. november 17-én 79 éves korában hunyt el a magyar futball-történelem egyik legnagyobb alakja, akadémiánk névadója, Puskás Ferenc. Most egy olyan elképesztő történetet osztunk meg Önökkel Öcsi bácsi életéből, melyben az emberi nagyságát, barátaihoz való önzetlen hűségét elevenítjük fel.

Puskás Ferenc a mai napig az egyik legismertebb magyar, nevét a világ minden táján ismerik. Tehetségére korán felfigyelve már tizenhat évesen bekerült a Budapest Honvéd felnőtt csapatába. 1945-ben, tizennyolc évesen pedig a válogatottban is bemutatkozhatott. Ahogy teltek-múltak az évek, a szerény kisfiúból a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya lett. Jöttek a sikerek is: a kispesti csapat ötször nyert magyar bajnokságot, az Aranycsapat pedig négy éves veretlenségi sorozatot mutatott be olimpiai győzelemmel, Európa Kupa-arannyal, vagy éppen az angolok ellen sikerekkel. Puskás Ferenc azonban ekkor sem „szállt el”, maradt ugyanolyan szerény, segítőkész, szerethető ember, aki volt egész életén keresztül.

Az Aranycsapat mérkőzés előtti kivonulása Puskás vezetésével (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

A Puskás Intézet jóvoltából az Aranycsapat-vándorkiállítás hétfőn Barcelonában, a Katalán Testnevelési Egyetemen nyitotta meg kapuit a közönség előtt. A Barcelona ászain – Kubala Lászlón, Kocsis Sándoron, Czibor Zoltánon – kívül a tárlaton az Aranycsapat egyéb emléktárgyait, illetve a csapatkapitány, Puskás Ferenc spanyol tárgyait is meg lehet tekinteni.

Puskás Ferenc spanyol útlevele, mellette a Kubala Lászlótól ajándékba kapott márványtalpon álló kis bronz cipő és labda (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet) 

1956-ban Puskás Ferenc úgy döntött, hogy az itthoni események hatására nem tér haza a kispesti csapat nem engedélyezett dél-amerikai túrájáról. Az itthoni sikeres sportpályafutását a kommunista rendszer egy „tollvonással áthúzta”, Puskás nevét ezentúl meg sem lehetett említeni a sajtóban. Ekkor indult el azonban egy új élet a számára. Mielőtt a madridi szerződését aláírta volna a régi barát és ifjúsági válogatottbeli csapattárs, Kubala László, az akkori Barcelona kiválósága sietett a segítségére. Ezen segítség „törlesztése” okán fordulhatott elő, hogy 1961. augusztus 30-án Kubala búcsúmérkőzésén Puskás Ferenc a Real Madrid meze helyett, az ősi rivális, gránátvörös-kék színben futott ki a pályára, csapattársával, Di Stéfánóval együtt, így teljesítve barátja elképesztő kérését.

Két madridi játékos és egy katalán, ezúttal mindhárman Barça-mezben: Alfredo Di Stéfano, Kubala László, Puskás Ferenc (b-j) (másolat: Kubala-hagyaték/ Puskás Intézet)

Ez a képtelen helyzet pedig úgy fordulhatott elő, hogy Kubala engedélyt kapott a klubjától, hogy szabadon válassza meg azokat a játékosokat, akiket a csapatában szeretne tudni az utolsó mérkőzésén. A Stade Reims ellen lejátszott mérkőzésen így a következőképpen nézett ki a Barcelona támadósora: Kubala, Di Stéfano, Puskás. A 4–3-as katalán győzelemmel végződött mérkőzésen Di Stéfano két gólt szerzett, az egyiket Puskás, a másikat Kubala gólpasszából. A nagy eseményre a Real Madrid egy díszes ezüsttálcát küldött Kubalának, amit Puskás Ferenc nyújthatott át az ünnepeltnek.

Az ezüsttálca, melyet Puskás Ferenc adott át Kubala Lászlónak, 1961. augusztus 30-án; mellette a másnapi újságcikk az eseményről  (Kubala-hagyaték/ Puskás Intézet)

Kubala László és Puskás Ferenc találkozása Athénban (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

 
Ambíció és alázat

Minden sorozatban a legmagasabb célokért akar küzdeni a Puskás Akadémia színeiben Alexandru Baluta, aki munkamoráljával a fiataloknak...

Tovább olvasom
 
Készen állunk a Kövesdre

Közönségszórakoztató játékot, sok gólt és természetesen győzelmet vár a pénteki bajnokin Jakub Plsek.

Tovább olvasom
 
U17: klasszikus következik

Mónos Tamás együttese az egyik fő konkurenciának számító MTK-t fogadja a szombati bajnokin. 

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Pápai Perutz FC - Puskás Akadémia FC II  2-2
Veszprémi FC USE - Felcsút SE U12  19-0
Veszprémi FC USE - Felcsút SE U13  3-3
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Vál  5-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - KTE LA  4-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - KTE LA  3-0
III. KER. TVE - Puskás Akadémia FC II  2-0
Puskás Akadémia FC (Női NB II) - Csepel Utánpótlás SE  7-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - ETO FC Győr  2-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - ETO FC Győr  3-1