Bezár
kibomlo kibomlo

A Paks vár ránk februárban a kupában

Szombati bajnoki ellenfelünk, a Paksi FC ellen játszunk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

A Benczés-csapat három harmadosztályú együttessel; a Komárommal, a Dunaújvárossal és a Pénzügyőrrel ütközött meg eddig a honi kupasorozatban, és sorrendben 3–1-es, 2–0-s, illetve 6–0-s és győzelemmel került a legjobb tizenhat gárda közé.

A szerda késő esti sorsoláson aztán kiderült: harmadjára már nem az NB III-ból kapunk ellenfelet; a Ferencváros egykori kitűnő középpályása, Lisztes Krisztián a Paksi FC-t húzta a mieink neve mellé – az első mérkőzésre a Pancho Arénában kerül sor. A Tolna megyeiekkel a bajnokságban eddig tizenegyszer csaptunk össze, négyszer nyertünk, egyszer játszottunk döntetlent, hatszor pedig vesztesen hagytuk el a pályát. Rivalisunk a legutóbbi körben 2–2-es döntetlen után büntetőrúgásokkal jutott túl a másodosztályú Siófokon, előtte a Siklóst, majd a Csákvárt búcsúztatta.

A nyolcaddöntőben oda-visszavágós alapon mérkőznek meg a csapatok, amennyiben a párharc a  második mérkőzés rendes játékidejének letelte után döntetlenre áll, hosszabbítás következik, s ha ott sem születik döntés, tizenegyesekkel dől el a továbbjutás. Az összecsapásokat 2019. február 20-án és 27-én játsszák.

Magyar Kupa, a 9. forduló (nyolcaddöntő) párosítása:

Mezőkövesd–Szombathely
Soroksár (NB II)–Andráshida (NB II)
Ferencváros–Kisvárda
Budaörs (NB II)–Kaposvár (NB II)
TVSE (NB II)–Honvéd
Puskás Akadémia FC–Paksi FC

Taksony (NB III)–Mol Vidi FC
Ajka (NB III)–DVSC

 
Rendhagyó „futballóra” a váli iskolában

Első csapatunk négy játékosa a váli Vajda János Általános iskolában találkozott együttesünk ifjú...

Read more
 
„Három a kislány”

Mindhárom korosztályos lánycsapatunk az első helyről várhatja a tavaszi folytatást.

Read more
 
Közlemény

A Puskás Akadémia FC vezetősége a Paks elleni mérkőzést követően felmentette vezetőedzői pozíciójából...

Read more
More news
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Paksi FC  1-1
Pénzügyőr SE - Puskás Akadémia FC II  0-6
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  1-2
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - Kőbányáért FNLA  31-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  6-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  4-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - DVTK  3-0
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC  1-0
Budapest válogatott - Puskás Akadémia FC II  0-2