Bezár
kibomlo kibomlo

Síelni indultak a „kicsik”

Ezúttal U14-es és U15-ös korosztályunk utazott sítáborba az ausztriai Hollensteinbe.

Múlt hétvégén U16-os és U17-es labdarúgóink sikeresen birkóztak meg a Hochkar hegység lejtőivel, most – a hagyományoknak megfelelően – a kisebbek keltek útra, hogy birtokba vegyék az osztrák hegyeket. Harminchat akadémistánkkal és hét felnőttel a fedélzeten indult útnak a Puskás Akadémia busza, amely rögtön a hollensteini szállást vette célba, hogy aztán holnap három napon keresztül élvezzék fiataljaink az alsó-ausztriai magaslatokat.

„Nagyon várjuk már az ausztriai hétvégét, a srácok nagyon izgatottak, napok óta erről beszélnek, mert többen közülük még nem síeltek. A síoktatóktól kapott információnk szerint az utak járhatóak, s lesz olyan sípálya, amelyet a gyerekek biztonságosan használhatnak” – adott tájékoztatást az indulás előtt U14-es vezetőedzőnk, Fóris Róbert.

A „Puskás-delegáció” vasárnap délután érkezik vissza Magyarországra, hogy hétfőn már a futballpályán folytassák a felkészülést a tavaszi hadjáratra.

 

 
Most sem ment a svájciak ellen

A Basel után egy másik svájci csapat, a Lausanne is 2–1- győzte le a mieinket harmadik spanyolországi edzőmeccsünkön.

Read more
 
Gyurcsó Ádám apuka lett!

Egykori akadémistánk az Instagram-oldalán közzétett fotóval jelentette be, hogy egészséges kislánya született.

Read more
 
Isten éltessen, Szoszó!

A spanyolországi edzőtáborban töltötte be huszonhetedik életévét csapatkapitányunk, Szolnoki Roland.

Read more
More news
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

CSZKA Szófia - Puskás Akadémia FC  1-3
FC Basel - Puskás Akadémia FC  2-1
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC  2-0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  1-1
Pénzügyőr SE - Puskás Akadémia FC II  0-6
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  1-2
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - Kőbányáért FNLA  31-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  6-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Békéscsaba Labdarúgó Akadémia  4-0