megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Két győzelem, egy döntetlen az Eszék ellen

Utánpótláskorú labdarúgóink pénteken és szombaton az Eszék korosztályos csapataival játszanak felkészülési mérkőzéseket. U13-as, illetve U12-es együttesünk egyaránt egygólos győzelmet aratott, míg U14-es csapatunk 1-1-es döntetlent játszott.

Utánpótlás

⏲ 2019-02-01

Felkészülés mérkőzés: PFLA U13 – Eszék U13 1-0 (1-0)

Gólszerző: Ambach

Barkóczy – Kopácsi Á., Hurtyák, Tóth Gy., Horváth – Balabás, Kern, Sallai – Vajda, Krupa, Ambach

Csereként pályára lépett: Papp Zs., Kopácsi B., Antal, Csáki, Markos

Kanta Szabolcs vezetőedző: „Egy jól szervezett, erős ellenfél ellen léptünk pályára ma délután Az első félidőben jól játszottunk, irányítottuk a mérkőzést, a második játékrészben már inkább a küzdelem dominált. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez!”

Felkészülési mérkőzés: PFLA U14 - Eszék U14 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Radványi, illetve Orbán K. (öngól)

Pécsi Á. – Orján, Orbán K., Radványi, Retter – Braun, Nagy B. – Bajtel, Gonda, Halászi – Kapus B.

Csereként pályára lépett: Futsek, Rétfalvi, Nemes, Moharos, Hermán, Tóth M.
 
Felkészülés mérkőzés: PFLA U12 – Eszék U12 2-1 (0-0)

Gólszerző: Kovács Tamás (2)

Bozó Mirkó - Hosszu Bence, Nagy Gedeon, Ilyés Hunor, Dinók Attila - Kőszegi Dániel,Mondovics Kevin, Erdei Zsombor, Kovács Tamás

Csereként pályára lépett: Radvánszki Benjamin, Szarka Domonkos, Mohácsi Ádám, Hegyi Alexander

Kádár László vezetőedző: „Az első perctől kiélezett párharcokat hozott a találkozó. Masszív védekezésünkkel nem tudott mit kezdeni az ellenfél. Csapatom mindvégig egységes képet mutatott, mind a védekezés, mind a támadások tükrében.”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1