Bezár
kibomlo kibomlo

Hárompontos ajándék a Honvédnak

NB I-es gárdánk 2–1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvédtól az OTP Bank Liga 20. fordulójában.

A Vidi-meccshez hasonlóan intenzív letámadással kezdtük a találkozót, s ez a Honvéd-védelemben okozott is némi zavart már a 3. percben ziccerbe kerültünk, egy röviden hazafejelt labdára Radó András csapott le, ám centikkel a felső kapufa fölé emelt. Azonban hiába a mezőnyfölény, a Honvéd egy nagy védelmi hibából megszerezte a vezetést: Szolnoki Roland hátrapasszát tétovázó középső védőink között Holender Filip szerezte meg, s tizenhatról védhetetlenül lőtt Hegedüs Lajos kapujába (1–0).

A bekapott gól sajnos annyira megfogta a mieinket, hogy újabbat kaptunk: a 17. percben egy jobb oldali, kapu közeli bedobást nézett földbe gyökerezett lábakkal a komplett védelmünk, az ötös túloldali sarkánál érkező Holender pedig köszönte szépen a nem mindennapi lehetőséget, s a hálónkba fejelt (2–0). Kisvártatva egy jobb oldali Puskás-szabadrúgás után Kamen Hadzsiev fejelhetett zavartalanul, de Gróf Dávid kapuja mellé bólintott.

A szünetben Radoki János cserével igyekezett felrázni a csapatot, Kiss Tamás helyét Liridon Latifi vette át a bal szélen. Albán játékosunk a 49. percben gólt is szerezhetett volna, de egy jobb oldali szöglet után Gróf kezébe fejelt. Nem ez volt az első lehetőségünk, Radó András ugyanis nem sokkal a középkezdés után helyzetbe került, ám a jobb kapufa mellé lőtt. A 63. percben Danilo ollózott nem sokkal kapunk fölé, az ellentámadás végén Latifi lőtt a jobb alsó mellé. Hat minutummal később Urblík József szépíthetett volna egy bal oldali Radó-szögletet követően, ám hiába került elé a labda, éles szögből a rövid felső sarok fölé bombázott.

A 73. percben aztán siker koronázta erőfeszítéseinket: egy jobb oldali támadás végén Radó András szúrta rá a labdát, amely egy védőn megpattanva Gróf kapujának jobb felső sarkában kötött ki (1–2). Miközben mentünk előre az egyenlítésért, a 81. percben Liridon Latifi megkapta második sárgáját, így létszámhátrányba is kerültünk – a két bekapott gól mellett újabb ajándék a Kispestnek. Nem sokkal később Ngog ziccerét védte Hegedüs Lajos, majd egy jobb oldali beadásból Varga József egyenlíthetett volna, ám fejese középre ment, így Gróf hárítani tudott.

KÉPGALÉRIA!

OTP Bank Liga, 20. forduló

Budapest Honvéd FC–Puskás Akadémia FC 2–1 (2–0)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2019. február 9.

Vezette: Vad II (Kóbor, Horváth R.)

Gól: Holender (9., 18.), ill. Radó A. (73.)

Sárga lap: Kamber (4.), Kálnoki-Kis (66.), Gazdag (90.) ill. Heris (16., 90.), Latifi (71., 81.), Varga J. (90.)

Kiállítva: Latifi (81.), Heris (90.)

Honvéd: Gróf – Lovric, Kamber, Kálnoki-Kis – Mezghrani, Gazdag, Heffler T., Szendrei (Májer, 67.), Uzoma – Holender (Ngog, 83.), Danilo (Tischler, 68.).
PAFC: Hegedüs L. – Szolnoki, Heris, Hadzsiev, Bokros – Tamás N. (Nagy Zs., 80.), Urblík, Varga J., Kiss T. (Latifi, 46.) – Vega (Arabuli, 57.), Radó A.

 
Megismételnénk a menetelést

Kezdődik a reményeink szerint ismét dicsőséges tavaszi hadjárat: Radoki János tanítványai szerdán háromtól a Paksi...

Read more
 
Nagy gólok egy kislánytól

Nagy Lili a Puskás Akadémia egyik legtehetségesebb lánylabdarúgója, aki megállás nélküli szórja a gólokat....

Read more
 
Puskás Hírmondó

U16-os csapatunk győzelemmel kezdte a tavaszi küzdelmeket, U14-es leányaink teremtornát nyertek Rácalmáson.

Read more
More news
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány) - Dunaújváros  5-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány) - MOL Vidi FC  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány) - Vasas Kubala Akadémia  5-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány) - MTK Budapest  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány) - Pécsi Sportolda  0-0
DVTK - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  1-3
NK Nafta Lendava - Puskás Akadémia FC II  0-2
Puskás Akadémia FC - Újpest FC  0-1
Eszék - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  3-1
Eszék - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  2-2