Bezár
kibomlo kibomlo

Lendületből tovább!

Második idegenbeli győzelmére hajt Diósgyőrben Radoki János vezette első csapatunk az OTP Bank Liga 24. fordulójában.

Kétszeresen is megtört együttesünk rossz szériája a pontvadászat legutóbbi fordulójában. A DVSC elleni hazai összecsapáson 2–0-ra vertük Herczeg András gárdáját, ezzel nemcsak hárommeccses vereségsorozatunknak vetettünk véget, hanem történetünk során először tudtuk legyőzni a Lokit a bajnokságban. Nem sok időnk van azonban ülni a babérokon, szombaton ötkor ugyanis egy másik piros-fehér alakulattal, a DVTK-val ütközünk meg – szintén létfontosságú mérkőzésen.

Az első két randevún megszerezhető hat pontból négyet zsebeltünk be a miskolciakkal szemben: Diósgyőrben 2–0-s vezetésünk után 2–2-re végeztünk, a Pancho Arénában pedig 2–1-re vertük Fernando Fernández csapatát. Utóbbi meccs hőse egyértelműen Hegedűs János volt: a hajrában Bacsana Arabuli az ő csúsztatását továbbította a hálóba, majd Tajti Mátyás egyenlítő találata után a 88. percben a csupaizom hátvéd 30 méteres bombaszabadrúgással szerezte meg a győztes gólt.

2017-es visszajutásunk óta mindössze egyszer szenvedtünk vereséget a „vasgyáriaktól”: tavaly március 13-án, Felcsúton, a Magyar Kupa negyeddöntőjében tudtak fölénk kerekedni az akkor még Bódog Tamás irányította borsodiak. Bajnokin az említett periódusban három Puskás-győzelem és két döntetlen született, s az örökmérleg is nekünk kedvez: hat siker mellett kétszer ikszeltünk, és négyszer szenvedtünk vereséget.

Az egymás elleni eredmények mellett a jelenlegi forma is a mi „vitorlánkat dagasztja”, hiszen míg mi a legutóbbi fordulóban kikecmeregtünk a hullámvölgyből, a DVTK az Újpest elleni 5–0-s vereséget követően a Ferencvárostól hetet kapott – szintén válasz nélkül. Elbizakodottságra ugyanakkor semmi okunk, Fernando mester legényei tavasszal már a MOL Vidi FC-t és a Honvédot is térdre kényszerítették, s a két méretes maflást megelőzően utoljára novemberben kaptak ki – éppen tőlünk, a fentiekben már felelevenített találkozón.

Noha a Puskás- és az Újpest-meccs között összesen nyolc fordulón keresztül nem találtak legyőzőre Márkvárt Dávidék, nagyrészt a veretlen periódust megelőző gyatra produktum eredményeképp jelenleg 24 egységükkel a 11., kieső helyen szerénykednek – mi két pozícióval és 3 ponttal előzzük meg őket. Emiatt, valamint a fővárosiaktól kapott két méretes zakó okán igencsak feltüzelt Diósgyőrre, parázs csatára számíthatunk szombaton.

A DVTK-stadionban ugyanis, ahogy azt már említettük, számunkra is óriási lesz a tét: egy sikerrel hatpontosra növelhetnénk az előnyünket házigazdáinkkal szemben, s a Paks Vidi elleni hazai veresége esetén felléphetnénk a 8. pozícióba. Ehhez persze az kell, hogy a paksi kupasiker és a Debrecen legyőzése adta lendület kitartson – ha lehet, a szezon végéig.

OTP Bank Liga, 24. forduló

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC

Miskolc, DVTK Aréna, 2019. március 9., 17.00.

Vezeti: Karakó (Buzás, Szécsényi)


 

 
Gólokra hajt Mongóliában

Fiatal támadónkat, Ganbold Gabajart először hívták meg a mongol A-válogatottba.

Tovább olvasom
 
Újabb arany a lányoknál

Legidősebb leány korosztályos csapatunk 3–0-ra győzött a Veszprém ellen, s ezzel bajnok lett.

Tovább olvasom
 
Hatvanöt éve történt a „hétegy”

1954. május 23-án a magyar labdarúgó-válogatott Puskás vezérletével ismét csodát mutatott a pályán,...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

MTK Budapest - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  0-3
MTK Budapest - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  2-5
Puskás Akadémia FC - FTC  1-1
BKV Előre - Puskás Akadémia FC II  3-0
Pusztavám-Jüllich - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  0-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - Budapest Honvéd-MFA  0-1
KTE Labdarúgó Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  1-5
KTE Labdarúgó Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  0-2
Balatonfüredi FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  0-9
Puskás Akadémia FC II - Csepel FC  0-0